A Civil Közoktatási Platform tartott Oktatási Évértékelőt február 12-én, szerda este a Három Holló kávéházban. A rendezvényt tudatosan a miniszterelnöki évértékelő elé időzítették abból a meggondolásból, hogy az elmúlt évek tapasztalata alapján, ezeken a beszédeken a miniszterelnök nem szokott kitérni a lentebb tárgyalt aktuális és érzékeny oktatási témákra.
Az esemény szervezésében több oktatással foglalkozó szervezet, mint például a Szabad Egyetem, a Tanítanék mozgalom vagy a Alternatív Diákközpontú Oktatásért Mozgalom is szerepet vállalt. A beszélgetésen a CEU elüldözése, az MTA kutatóhálózatának elvétele, a szegregáció növekedése az oktatásban, és az állami tankönyvek ügye mellett, az oktatás olyan közéleti területeit is érintették, mint a diákság túlterhelése, a szülők fokozatosan csökkenő beleszólása gyermekeik taníttatásába, vagy a rendszeresen megalázott pedagógusok helyzete.
A szervezők minden témában a lehető legtöbb szempont meghallgatására, illetve konstruktív eszmecsere kialakítására törekedtek: szülők, diákok, pedagógusok és releváns szakértők meghívása mellett az eseményen ellenzéki politikai pártok delegáltjai is részt vettek, így például Kunhalmi Ágnes (MSzP) vagy Tordai Bence (Párbeszéd). Az est szereplői kifejtették, hogy a megvitatott, jelenleg fennálló problémák tetemes része az oktatást érintő növekvő kormányzati központosításnak és kézivezérlésnek köszönhető.
A rövid megnyitót egy évértékelő film vetítése követte, amiben az érintett témákat foglalták össze. A film hamarosan kikerül minden résztvevő szervezet honlapjára és közösségi média platformjára. Ezt követte az elmúlt évet értékelő Civil Panel beszélgetés.
„Mi szülők ezekből csak annyit vettünk észre, hogy a gyerek táskája egyre csak nehezedik.”
A szülők részéről, Zádori Henrietta azt hangsúlyozta, hogy a legfőbb probléma a diákok túlterheltségét növelő tendencia, amely sok esetben lelki problémákhoz vezet egyes tanulóknál. Véleménye szerint a szülőknek nincs érdemi eszköze a végbemenő folyamatok megfékezésére. A diákok által érzékelt általános nehézségek mellett szó volt az alternatív iskolák fokozatos ellehetetlenítéséről; tekintve, hogy az intézmények a „rendszertől önálló gondolkodású” diákokat nevelnek.
„Amikor a tanárok favágókká válnak.”
Törley Katalin és Szűcs Tamás szerint, a pedagógus társadalmat érintő, „egyre fojtogatóbb” kormányzati magatartásban a legnagyobb problémát a képzett tanárok túlterhelése jelenti: A rossz munkakörülmények és a hatalmas adminisztrációs terhek miatt nem jut idő a pedagógusok „valódi”, nevelő jellegű munkájára. Ezekből adódóan a már pályán lévő fiatal pályakezdő tanárok a növekvő frusztráció miatt hamarabb kiégnek és hagyják el pályájukat.
Így sok helyen már csak olyanok maradnak a tanári pályán, akik gépszerű monotonitással végzik munkájukat, mintha csak „fát vágnának”. A résztvevők megjegyezték, hogy a konstruktív irányba történő rendszerszintű változások általában ott akadnak el, hogy a polgárok az ezeket támogató demonstrációk alkalmával egyre alacsonyabb számban jelennek meg az utcákon.
Szegregációs témában a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda munkatársa, Setét Jenő foglalta össze észrevételeit. Ő az élesedő kormánykommunikációt és független bíróságok veszélyeztetettségét látja a legfőbb problémának. Kifejtette, hogy Gyöngyöspatán is tudatos politikai nyilatkozatok korbácsolják fel az indulatokat. Kijelentette, hogy a bírósági döntéseket nem kérdőjelezhetné meg a politika, referálva a bírósági eljárás ideje alatt elhangzó különböző politikai nyilatkozatokra.
Véleménye szerint a legfőbb cél a tankötelezettségi korhatár 18 évre való visszaállítása, mert származástól függetlenül, évente 70 ezer gyermek esik ki a közoktatásból. Hozzátette, hogy a szegregáció egyáltalán nem új keletű probléma, ráadásul milliós károkat okoz a nemzetgazdaságnak.
Szó esett a különleges bánásmódot igénylő gyermekek, mint például az autizmussal és a figyelemzavarral élő tanulók nehéz helyzetéről. A megfelelő osztálytermek hiánya mellett a magántanulói státusz megszüntetése a legnagyobb probléma az elhangzottak szerint. Ebből kifolyólag a tanulók lassabban tudnak fejlődni, mint például egy tanulócsoportban. Erre a legkézenfekvőbb megoldás a kis osztálylétszámok és a fejlődést segítő közeg megteremtésében rejlik, ehhez azonban pénzre és szakmai képzésekre lenne szükség.
További probléma, hogy az egyébként jó szellemi képességekkel rendelkező, „még integrálható” gyermekeket is gyakran a „különleges igényű” iskolákba küldik, nem téve különbséget a tanulási nehézségek mértéke között. Továbbá azok az esetek sem hagyhatók figyelmen kívül, amikor a nehézségekkel küzdő tanulók csoportos bántalmazásnak vannak kitéve.
Az MTA kutatói hálózat feldarabolását érintve elhangzott, hogy az új rendszer sok helyen a frissen beemelt tagok „bebetonozását” szolgálja. Az MTA eddigi nemzetközi hírnevét egyértelműen csorbítja az újonnan létrehozott, feldarabolt kutatói hálózat. A beszélgetés egyetértésben és jó hangulatban zárult.
Gál Zsombor
Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak,nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A Tudásfa Oktatási Nonprofit Kft. tulajdonosa ellenőrzési kötelezettségének elmulasztásáért nyolcszázezer forint pénzbüntetést és három év eltiltást kapott.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!