Tavaly 56 újságírót gyilkoltak meg, harmadukkal az izraeli hadsereg végzett
2024-ben 760 erőszakos cselekedetet követtek el újságírók ellen világszerte, közel 100 fő hollétéről pedig semmit sem lehet tudni.
Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) frissítette a Különlegesen Kijelölt Állampolgárok és Blokkolt Személyek Listáját (SDN-lista). A listán Rogán Antal is szerepel. A témában kiadott közlemény szerint Rogán 1998 óta országgyűlési képviselő, és az évek során jelentős szerepet játszott abban, hogy a magyar közbeszerzési rendszert és az állami forrásokat a Fideszhez hű üzleti körök kezébe irányítsa. Az amerikai kormány szerint Rogán olyan korrupciós hálózatot épített ki, amelynek célja, hogy stratégiai szektorokat irányítson, és azok bevételeit saját magának és politikai szövetségeseinek juttassa.
Hűtlen vagy hanyag kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen tesz feljelentést Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője, mert szerinte a százszázalékos állami tulajdonban lévő Corvinus Zrt. kevesebb mint egy év alatt jelentős, mintegy 13 milliárd forintos veszteséget könyvelt el a Vodafone adásvétele során. A közleményben azt írták, hogy az előnytelen részvénycserével az állam lényegében közpénz-milliárdokkal támogatta az Antenna Hungária Zrt. többségi tulajdonosa, a 4iG Nyrt. piaci pozíciójának javítását.
Gyermektáboroztatásra írt ki pályázatokat a Balog Zoltán nevével fémjelzett Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány. A feladatokra egyetlenegy cég pályázott, nevezetesen épp az alapítvány kizárólagos tulajdonában álló Erzsébet Gyermek- és Ifjúsági Táborok Kft. nevű cég. A közbeszerzések kiterjednek az általános gyermektáboroztatásra magyarországi táborhely(ek)en 2025-2028 között, illetve a betegséggel élő vagy betegségből gyógyuló gyermekek részére arra alkalmas, speciális felszereltségű táborhelyeken való üdültetésre is. Mindkét közbeszerzésen egyedül ők indultak – és kaptak megbízást. Az egyik pályázaton 20,9 milliárd forintos, míg a másikon 765,6 millió forintos megbízást nyert a cég.
Habár a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) tavaly novemberében elutasította a feljelentést a Magyar Kertörökség Alapítvány tokaji tanulmányának 68 milliós tanulmányával kapcsolatban, a Budapesti IX. Kerületi Ügyészség 2025 január elején hatályon kívül helyezte a határozatot, így az NNI különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt idén elrendelte a nyomozást – tudta meg a lap. A szóban forgó, 300 oldalas tanulmány összesen 68 millió forintba, vagyis oldalanként 226 ezer forintba került, és a 300 oldal több mint 10 százalékán, 30–40 oldalon csak kép szerepel.
Megvásárolta a Mészáros csoport érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt. a Monyó Holding Kft.-t, így a leányvállalatát, a Pastrami Kft.-t is, amely a Pastrami nevű, ismert óbudai éttermet üzemelteti. Az akvizíció elsődleges célja a 2009 óta létező brand megőrzése, valamint az egyedi gasztronómiai élményeket, hazai és nemzetközi konyhát, illetve gyermek- és kutyabarát helyszínt biztosító vendéglátóipari egység modernizálása, fejlesztése, hosszú távú működtetése – olvasható a Mészáros csoport közleményében.
Címlapkép: Rogán Antal 2024. november 27-én (fotó: Orbán Viktor/Facebook)
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás2024-ben 760 erőszakos cselekedetet követtek el újságírók ellen világszerte, közel 100 fő hollétéről pedig semmit sem lehet tudni.
Csányi Gergely könyve arról szól, hogyan fonódik össze a szex és gazdaság, illetve a gazdaságnak milyen szexuális vonatkozásai vannak.
A Szakácstündér Kft.-nek több mint egy évtizedig nem kell versenyeznie senkivel. A cég végső tulajdonosa egy volt amatőr focista, Csákó Gergő.
Farkas Nikolett másodrendű vádlott egy bírósági eljárásban. Állítása szerint a 2019-es kampányban, amikor függetlenként indult, kihasználták és félrevezették.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!