
Eladósodott a Haladás; a Kúria döntése után sem állították le a CATL-gyár építését
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Egy, a Székesfehérvári Járási Ügyészségen tett feljelentés szerint Nádasdladány polgármestere képviselő-testületi döntés nélkül, saját jogkörében ingyenes használatba adta a település futballpályáját 2017-ben. Az ingyenes pályahasználatot a polgármester sógora kérte és kapta meg, aki a focipályán rögbiedzéseket tart. A pálya körül nagy teljesítményű reflektorok vannak, ezeket is a rögbiedzéseken használják, az elektromos áramot viszont az önkormányzat fizeti. A 2023 februári testületi ülésen a képviselők elfogadták az önkormányzat és az egyesület együttműködési szerződését, de a feljelentő szerint ez a szerződés sem foglalkozik a rezsiköltségekkel. A Nyugat.hu szerint bűncselekmény gyanúja miatt jelenleg a Móri Rendőrkapitányság nyomoz.
A nyomtatott sajtótermékek, főleg a napilapok iránti egyre zsugorodó piaci kereslettel indokolta a Ringier Hungary kiadó kecskeméti, Mindszenti körúti nyomdájának – az egykori Szilády Nyomdának – bezárását. A Kecsup.hu kérdésére a cég elmondta, harmincnégy munkatársunkat érintette a döntés, azaz ennyien vesztették el munkájukat. Korábban a megyei napilapok egy részét, köztük a Bács-Kiskun megyei Petőfi Népét is ebben a nyomdában nyomtatták.
„Végre nemcsak szalagtartó oszlopként hasznosítják a városatyák a szegedi gyereket! Olybá tűnik, most már egészen interaktív módokon is bevethetik a lurkókat egy-egy átadás során, amiből azért lesz még néhány a tavaszi választásokig. Az újító módszert a felsővárosi családi napon vetették be először, ahol átadtak egy új játszóteret” – írja a Szegeder.hu. A lap beszámolója szerint a felsővárosi játszótérátadóról maga Botka László polgármester posztolt Facebook-oldalára egy fotót, politikussal és gyerekekkel. A fotón az látszik, ahogy Urbán Tamás momentumos képviselő (aki egyébként nem posztolt az eseményről) épp egy csúszda végénél görnyedve egy kissráccal közösen fog egy trikolór szalagot, aminek épp nekicsúszik egy kislány, de több másik gyerek is vár.
Magyarország kormánya a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva lehetővé tette, hogy a környezetvédelmi hatóságként eljáró kormányhivataloknak ne kelljen megbírságolnia vagy leállíttatnia a környezetszennyezést okozó üzemeket. A hatóság ehelyett szerződést köthet velük, amelyben a cégek vállalják, hogy bizonyos határidőn belül felhagynak a környezetszennyező tevékenységgel. Az Energiaügyi Minisztérium ugyan megígérte, a rendelet kiadását követő héten úgy pontosítják a szabályozást, hogy az csak a kohászati üzemekre legyen alkalmazható, akkumulátorgyárakra nem, ezt a pontosítást azonban azóta sem tették meg. Most a Greenpeace adott ki közleményt, amelyben arról számoltak be, hogy keresik a jogi lehetőségeket a kormányrendelet haladéktalan visszavonása érdekében.
Nyitókép: Játszóteret adnak át Szegeden. Eredeti fotó: Facebook
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.