Ablakonként egymilliós függönyök, 500 millió eurós kölcsön Észak-Macedóniának
Heti lapszemlénk.
Rendkívül jól sikerült a 2021-es éve a Tiborcz-birodalom jelentős részét összefogó BDPST Zrt-nek. Orbán Viktor vejének cége 12 milliárd forintot meghaladó nyereséget ért el tavaly. Ez több, mint amennyit a vállalat története korábbi éveiben összesen össze tudott hozni.
Sokadszor is átírta a kormány a költségvetést egy rendelettel – tavaly ezt 85-ször tették meg, és idén is rendszeresen élnek a lehetőséggel. A friss döntéssel összesen 16 milliárd forintot mozgattak meg. A Gazdaság-újraindítási Alapon belül 3 milliárd forintot kivettek a fővárosi fejlesztések keretéből, és odaadták a Kiemelt Nemzeti Sportesemény Stratégia és sportesemény-pályázatok, valamint kiemelt hazai rendezésű sportesemények támogatására.
Az online pénztárgépek piacának legfontosabb szereplője Orbán Viktor barátjának, Garancsi Istvánnak a cége, mely tavaly is jókora osztalékhoz juttatta tulajdonosát. A Mobil Adat Kft. az előző évi 2,6 milliárd után tavaly 2,64 milliárd forintos forgalmat produkált. Ebből 661,8 millió forintos tiszta profittal zárta a 2021-es évet Garancsi István cége, ami elmarad a koronavírus-járvánnyal terhelt év 723 milliós nyereségétől.
Pert nyert a 24.hu a Magyar Turisztikai Ügynökséggel szemben. Két év után így derült ki, hogy a vezérigazgató korábbi nyilatkozatával ellentétben nem egy szakmai grémium, hanem ő maga dönt az egyedi támogatásokról. Az ügynökség a bíróságon azzal védekezett, hogy Guller Zoltán gondolatai nem közérdekű adatigénylés tárgyai, végül azonban ki kellett adniuk, hogy kik vesznek részt a pályázat nélkül kiosztott állami támogatások elbírálásában.
Megkezdődtek a Riva’s Hotels & Resorts luxusszálloda építési munkálatai a horvátországi Ičićiben. A mintegy 375 millió kuna (21 milliárd forint) értékű beruházás Mészáros Lőrinc nagyvállalkozó és egy helyi fejlesztő, a DDG Group együttműködésével valósul meg – olvasható a cégcsoport közleményében. A horvátországi Opatijához (Abbázia) tartozó Ičićiben épülő új, ötcsillagos luxusszállodában 180 szoba és 12 apartman lesz.
Címlapkép: Tiborcz István és Orbán Viktor 2013-ban (forrás: Orbán Viktor/Facebook)
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHeti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!