Heti lapszemle

Tiborcz cége is kapott kedvezményes állami hitelt, havi 90 millióba kerül a lélegeztetőgépek tárolása

Hvg.hu: Havi 90 millió forintba kerül a tízezernyi fölöslegesen felvásárolt lélegeztetőgép tárolása

Gödöllőn, a Teva azóta kétszer gazdát cserélt telephelyén parkol a kormány által a járvány első hullámakor összevásárolt rengeteg lélegeztetőgép. Ez szeptemberig ingyen volt, azóta viszont fizetni kell érte. A lap birtokába jutott szerződés szerint a bérleti díj havonta 165 ezer euró + áfa, vagyis havi 74,3 millió forint, amire havi 29 ezer euró + áfa (13 millió forint) összegű üzemeltetési díj, valamint 3,1 millió forintos rezsiátalány rakódik – összesen tehát közel havi kilencvenmillió forintba kerül a sokszorosan túlvásárolt lélegeztetőgép-készlet raktározása.

Direkt36: Tiborcz Istvánnak és ismerőseinek is jutott a rászorulóknak meghirdetett olcsó állami COVID-hitelből

„Aki korán kel, fantasztikus banki lehetőségeket nyer – jelentette be Matolcsy György jegybankelnök tavaly április elején a rá jellemző magabiztossággal a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedvezményes hitelprogramját. Az MNB célja a programmal az volt, hogy a piacinál kedvezőbb hitelekkel segítse a járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozásokat. A Direkt36 kutatása szerint Tiborcz István miniszterelnöki vő cége, a BDPST Zrt. 3 milliárd forintos kedvezményes hitelt az MNB programjának segítségével, és Tiborczhoz köthető más vállalkozók is részt vettek a Növekedési Hitelprogram (NHP) Hajrá nevet viselő jegybanki programban.

Telex: Keserü itt és Keserü ott: családi sűrűsödés az MNB képvásárlásainál

A Magyar Nemzeti Bankegyik leányvállalata, a kortárs képgyűjteményt összeállító MNB-Ingatlan Kft. nemrégiben vásárolt öt darab Keserü Ilona festményt összesen 135 millió forintért. A Telexnek egyik olvasója jelezte, hogy az MNB számára a képvásárlásokban három tanácsadó segít. Egyikük, mint az az Artportal.hu cikkéből is kiderül, Keserü Katalin művészettörténész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a festőnő testvére.

24.hu: Pecsenyesütőre is kapott pénzt a járvány közepén zanzibári útjával elhíresült polgármester családja

Kaszanyi József mendei polgármester és családtagjai is kaptak támogatást attól az uniós pénzosztó egyesülettől, amelynek az élén a politikus áll. Ő vezeti a pályázatokat elbíráló bizottságot is. Kaszanyi nevén Mendén és Gyömrőn három dohánybolt, a résztulajdonában álló Szetam Kft.-n keresztül pedig két CBA élelmiszerbolt is érdekeltségébe tartozik. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerint a polgármester a családjával együtt legalább 140 millió forint EU-támogatást söpört be különböző jogcímeken.

Napi.hu: Újabb értékes balatoni ingatlant ad el az állam

A nemzeti vagyonkezelő fél éven belül harmadszor hirdette meg eladásra a siófoki vitorláskikötő melletti, háromcsillagos Móló hotelt, közel 1,57 milliárd forint kikiáltási áron. A hotel a többségi állami tulajdonba került Balatoni Hajózási Zrt.-jé, amelynek tóparti ingatlanait tavaly óta adogatja el az MNV.

Címlapkép: Orbán Viktor/Facebook

Megosztás