Heti lapszemle

Mészáros Lőrinc erőműve feketére szennyezte a patakot, a kormány átverte az orvosokat

Napi.hu: A Mátrai Erőműből folyt a szennyezett víz a Tarnába

Július végén fekete lett a Tarna és a Bene-patak vize, több helyen tömegesen pusztultak a halak. Most Pintér Sándor belügyminiszter közölte a Párbeszéd képviselőjével, Kocsis-Cake Olivióval, hogy a szennyezés a hatósági bejárást követően tett megállapítások alapján a Mátrai Erőmű Zrt. területéről, az annak üzemeltetésében lévő Özse-völgyi tározóból ered, ahova az erőmű belevezette az ipari szennyvizét. A érintett térségben 40 ezer ember lakik.

G7: Autósportokban erősít a Szijjártó család, az állami pénzek követik őket

Szijjártó Péter külügyminiszter testvére, Szijjártó Sarolta egyre aktívabb szerepet vállal az autósportban, az általa vezetett céghez pedig már közel 300 millió forint közpénz vándorolt az elmúlt két évben a külügytől és az ahhoz tartozó intézményektől. A külügyminisztert is egyre jobban érdekli az autósport, a Hungaroring felújítását is ő lengette be, pedig nem is a minisztériumához tartozik.

Népszava: Kisöpörték Budapestet, kifosztott város vár a következő önkormányzatra

A főváros adóssága az év elején elérte a 80 milliárd forintot, és az idei költségvetés szerint ez akár 75 milliárd forinttal is nőhet, vagyis megkétszereződhet. Szinte megoldhatatlan feladatot örököl a következő főpolgármester, ugyanis a bevételek nem elegendőek a minimális fejlesztésekre, de még a működés is mindennapi küzdelmet igényel.

Index: Bedühödött a Magyar Orvosi Kamara, átverte őket a kormány

A kormány határozott ígéretet tett arra, hogy a 2018-as választásokat követően folytatódik az orvosok bérének felzárkóztatása. Éger István kamarai elnök szerint 2019 elején intenzív tárgyalás indult, elkészült egy „ígéretes megállapodás tervezete” is, amelyből azonban „nem lett semmi”. Éger azt mondta, hogy ez – érthető módon – nagyon nagy csalódást és becsapottságérzést okozott az orvostársadalomban.

HVG.hu: Ágyipoloska-invázió borzolja a kedélyeket a világszínvonalú Honvédkórházban

A kórház több osztályának – köztük a válságos állapotú betegeket ellátó intenzív – orvosi szobáit ellepték az ágyi poloskák, amik összecsípték a pihenő orvosokat.  Amikor egy dolgozó először jelezte a problémát az osztályvezetőnek, a főorvos közölte, hogy „Ne hisztériázzon!”. Mire belátták, hogy komoly a gond, a poloskák szétterjedtek, és még nem sikerült kiirtani őket.

Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42