Heti lapszemle

A kormány fizetőssé tenné a cégadatokat, és birkózóakadémiát épít Szerbiában

G7: A kormány olyat rejtett a salátatörvénybe, ami alapján fizetősek lesznek a cégadatok

A kedd este benyújtott költségvetési salátatörvényben bújik meg az rendelkezés, ami szerint a jövőben fizetni kéne a most még ingyenes cégadatokért. Ezek nagy segítséget nyújtanak az újságíróknak is abban, hogy megírhassák, melyik cég mennyi bevételt ért el egy adott évben, és mennyi hasznot vett ki belőle a tulajdonosa. A változtatásra a hivatalos indoklás szerint azért kerülne sor, mivel “a gyakorlati tapasztalatok szerint az ingyenes céginformációt biztosító állami szolgáltatást nem a szabályozási célnak megfelelően veszik igénybe”, illetve valakik “visszaélésszerűen” használják az adatokat. A nemhivatalos indoklás szerint morognak az oligarchák, hogy benne van a hírekben a vagyonosodásuk.

HVG.hu: Egymilliárdért épít a kormány birkózóakadémiát Szerbiában

Magyarkanizsán 963 millió forintért létesít birkózóakadémiát a kormány. A pénzt az ötmilliárdos, magyarországi sportlétesítményekre szánt keretből vonja el. Ez csaknem a fele annak az összegnek, amelyet a tavalyi budapesti birkózó-világbajnokságra költöttek. A támogatásnak lehet némi köze ahhoz, hogy a Fidesz alelnökét, Németh Szilárd honvédelmi államtitkárt a napokban újra megválasztották a Magyar Birkózó Szövetség elnökévé, és ő nemrég egy szakmai értekezleten kijelentette, a szövetség fontosnak tartja a sportág népszerűsítését és támogatását a határon túli magyar területeken.

444: Két év alatt 35 milliárd forintot költöttek az NBI-es csapatok bérekre

Ebben az összegben nemcsak a játékosok vannak benne, hanem a klubok összes alkalmazottja, de a nagyobb részt a játékosok fizetése teszi ki. A frissen megjelent beszámolók szerint a csapatok fele veszteséges volt, még úgy is, hogy a TAO és más támogatások révén százmilliós, milliárdos összegű közpénzek landolnak minden egyes csapatnál. Szerencsére Orbán Viktor miniszterelnök kedvenc csapata kivétel: A Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítvány ugyanis 2018-ban 8,8 milliárd forint haszonnal zárt.

Index: Lehívja a kínai hitelt a Budapest-Belgrád vasútvonalra a kormány

Mészáros Lőrincék izzíthatják a gépeket, hamarosan indul a tervek szerint 750 milliárd forintból megvalósuló beruházás. A költségek 85 százalékát kínai hitelből fizeti a magyar kormány, a maradékot önerőből. A kivitelezést a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó RM International Zrt.-ből, a China Tiejiuju Engineering & Construction Kft.-ből és a China Railway Electrification Engineering Group Kft. végzi. Bár a kivitelezők nevét Szijjártó Péter külügyminiszter először szemérmesen elhallgatta, de amikor kiderült, akkor a Fidesz azt közölte, hogy Mészárosék kizárólag szakmai alapon nyerték el a munkát.

HVG.hu: 150 millió forinttal tolja meg az MVM a Rogán Cecíliához köthető sporteseményeket

Rogán Antal propagandaminiszter felesége, Rogán-Gaál Cecília Ágnes üzletasszony nemrég levédette a FitBalance Kids, a FitBalance Gasztrofesztivál és az N Nemzeti Futóverseny nevet. Nagylelkű támogatói vannak: az állami tulajdonú Szerencsejáték Zrt., a szintén állami tulajdonú MVM-csoport, és az Emberi Erőforrások Minisztériuma is támogatja a Fitbalance-t és a Nemzeti Futóversenyt is. A Szerencsejáték Zrt. és az EMMI egyelőre hallgat, de az MVM megmondta, hogy idén összesen nettó 150 millió forinttal támogatták a két eseményt.

Megosztás