Heti lapszemle

Csapatszállításra vett Airbus-szal repült Orbán Viktor Izraelbe – Heti lapszemle

444: A honvédségnek vett Airbus-szal ment Orbán Viktor Izraelbe

A 444 szúrta ki az MTI által közreadott képekből, illetve a repülési adatokból, hogy a Magyar Honvédség csapatszállításra vásárolt Airbus A319-esén érkezett a magyar kormánydelegáció Tel-Avivba július 17-én. Orbán Viktor a 605-ös lajstromszámú géppel landolt Izraelben. A lap emlékeztetett arra is, hogy a kormány részéről folyamatosan cáfolták, hogy az AirBerlintől megvett Airbusok kormánygépek lennének. A nyilatkozatokban arról beszéltek, hogy a repülőgépeket a honvédség csapatszállításra, polgári személyek evakuálására és sebesültek szállítása fogja használni.

24.hu: Az LMP-ben minden a feje tetején áll

Eltiltotta az LMP etikai bizottsága a pártelnök Szél Bernadettet három évre minden párttisztségtől, de nem kell lemondania posztjáról – közölte a 24.hu. Szélhez hasonlóan járt Ungár Péter országgyűlési képviselő is. Azért büntették meg őket, mert az április 8-i választás előtt – a grémium szerint a kongresszus és a politikai tanács döntésével szembemenve – tárgyaltak a választókerületi visszalépésekről. Ungár számlájára írták még a Ron Werber szerződése körüli anomáliákat is. Szélen és Ungáron kívül Schmuck Erzsébet országgyűlési képviselő szintén két éves eltiltást kapott. Enyhítették viszont Sallai Róbert Benedeknek a büntetését, aki nekiment Hadházynak. Ő öt évig nem viselhet tisztséget, de a párt tagja maradhat.

444: Mészáros Lőrinc egy újabb, 60 milliárdos közbeszerzést nyert el

Európai Közbeszerzési Értesítő pénteki számában szúrta ki a 444 azt, hogy a felcsúti milliárdoshoz köthető R-Kord Kft. végezheti a GSM-R vasúti kommunikációs hálózat kiépítését mintegy 2250 kilométeren nettó 58,9 milliárd forintért. A lap megemlítette azt is a hírrel kapcsolatban, hogy a kiíró NIF Zrt. eredetileg 39 milliárd forintra becsülte a munkát. Hozzátették mindehhez még azt is, hogy „az összeget természetesen teljes mértékben az EU állja”. Az szintén a hét híre volt Mészáros Lőrinchez kapcsolódva, hogy a vállalkozó érdekeltségébe tartozó cég, a Vivienvíz Kft. ásványvizében, a szénsavmentes Lupilu nevű vízben is találtak baktériumot, ezért azokat visszahívták.

Index: Eltörlik a hipermarket-szívató törvényt

Az Európai Bizottság álláspontja szerint a szabályozás nincs összhangban a letelepedés szabadságára és a tőke szabad mozgására vonatkozó alapelvi uniós rendelkezésekkel. Erre hivatkozva eltörölné a kormány azt a 2018-ban életbe lépett törvényt, ami megnehezítette a kiskereskedelmi multik éltét – írta meg az Index. A törvény úgy szólt, hogy az a cég, amelynek nettó árbevétele többségében napi fogyasztási cikk kiskereskedelmi értékesítéséből származik, és két egymást követő évben a nettó árbevétele külön-külön legalább 15 milliárd forint, de veszteséget termel vagy nullszaldós, nem árusíthat többé napi fogyasztási cikkeket.

Bors: Százmillió forint óvadékot tehet le Gyárfás Tamás

A Fenyő-gyilkosság felbujtásával gyanúsított Gyárfás Tamás a Borsnak beszélt arról, hogy az autóját és a házát is eladná azért, hogy ne legyen rajta a lábperec és utazhasson, hogy sportdiplomáciai feladatainak eleget tehessen. Gyárfás többek között a Nemzetközi Úszószövetség, a FINA végrehajtó bizottság tagja. A hatalmas összegű óvadékkal kapcsolatban Gyárfás Tamás védője, Bánáti János pedig azt mondta el, hogy „az óvadékkérelmet Gyárfás Ta­más nyújtotta be, de a százmilliós összeget a bíróság határozta meg.” Az ügyvéd hozzátette, hogy bíznak abban, hogy az ügyészség helybenhagyja a bíróság döntését.

Fotó: MTI/MTVA/Koszticsák Szilárd

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42