Hírek

Tudta? A nemzeti nagytőkésnek jobb a szaga

Ezekről ne maradj le!

Kétéves az EU-támogatással összebénázott négyes metró (Átlátszó)
A tőkések szagáról értekezett Lengyelországban Orbán (444)
Így ment el ellenőrizetlenül 783 milliárd forintnyi közpénz (444)

Ha van 3 perced:

Kétéves az EU-támogatással összebénázott négyes metró
Tíz év alatt rengeteg botránnyal épült a négyes metró. Végül több mint 450 milliárd forintba került, ebből nagyjából 80 milliárdot az Európai Unió állt, mégse sikerült a feléjük beígért utasszámot hozni, így az ára 40 év alatt sem fog megtérülni, és lehet, hogy vissza kell majd fizetni az uniós pénz egy részét. Hűtlen kezelés és vesztegetés gyanúja miatt is nyomoznak a beruházás ügyében. (Átlátszó)

A tőkések szagáról értekezett Lengyelországban Orbán
„A nemzetközi tőke képviselői azzal érvelnek, hogy a pénznek nincs szaga. A pénznek nincs, de a birtoklóinak igen” – nyugtatott meg mindenkit a magyar miniszterelnök, aki szerint vannak fontos szektorok, amelyekben az általa nemzeti tőkéseknek nevezett oligarcháknak kell rendelkezniük a tulajdon fele felett, legalább. Úgy látta, hogy a médiában, a bankoknál és az energiaszektorban elérték a célt, már csak a kiskereskedelmi hálózatoknál kénytelenek „új ötleteken dolgozni”. (444)

Kommunista módszerrel próbálhattak beszervezni egy újságírót
Magánéleti részletekkel keresték meg az Alkotmányvédelmi Hivatal emberei, állítja egy újságíró. Természetesen nem ők szedték össze az információkat, sőt, épp segíteni akartak, ha aláír egy rendszeres titkos együttműködésről szóló papírt. A belügy nem cáfolt egyértelműen, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke válaszokat vár, Kósa Lajos viccet próbált csinálni az egészből. (444, 444, 444)

Plusz 800 milliót tapsol el kampányra a kormány
Hiába van még majdnem egy hónap a menekültellenes népszavazásig, a Miniszterelnöki Kabinet a nagy lelkesedésben elköltötte mind a 3,1 milliárd forintnyi erre szánt pénzt. Aggodalomra semmi ok, Rogán Antal minisztériuma újabb szerződést kötött a miniszter szomszédja, Csetényi Csaba cégeiből álló konzorciummal, így újabb 800 millió forintnyi közpénzt csaptak az eddigi keret mellé. (NOL)

Így ment el ellenőrizetlenül 783 milliárd forintnyi közpénz
Hat év alatt összesen 783 milliárd forintot költött el a kormány a központi költségvetési tartalékon keresztül. Ilyenkor elég egy kormányrendelet, amibe még csak azt se kell beleírni, mire vagy miért költenek. A pénz több mint harmada a kormány működésére ment el az év közbeni rendkívüli, előre nem látható kiadásokra felhalmozott keretből, többek között ebből toldozgatták anyagilag a Kliket. (444)

Ha van még két perced:

Megérkeztek a kormány migrációellenes füzetei, a kampány még a világ másik felén is utolér mindenkit. (Vastagbőr, Átlátszó)

Ott nyer nagyokat a bevándorlásellenes német AfD, ahol alig van migráns. (PC blog)

Különösen a közpénzügyeknél fontos a hiteles és hozzáértő tájékoztatás – ezért indítanak ilyen szakot Lentner Csaba felügyeletével, aki az MNB-alapítványok kuratóriumi tagja. (444)

Orbán-közeli üzletemberek szedtek ki óriási pénzeket az EU-startupok beindítására szánt támogatásaiból. (444)

Orbán barátjának cége bonthatja az MTESZ-székházat, a Kossuth téren összesen 700 millió forintból bonthat a Market Zrt. (HVG)

Újraosztják a vadászterületeket a földprivatizáció után az új tulajdonosok, akiknek egy jó része köthető a Fideszhez. (HVG)

A Heti Válasz megnyerte az elsőt azokból a perekből, amit Habony Árpád és egy, a letelepedési kötvényeknél közremükődő grúz-izraeli üzletemberről írt cikkük miatt akasztottak a nyakukba. (Heti Válasz)

Több mint 2240 milliárd forintnyi pénzt szedett ki illegálisan az ukrán költségvetésből Viktor Janukovics volt elnök. (NOL)

Az uniós ombudsman vizsgálja, rendben van-e, hogy az Európai Bizottság volt vezetője, Juan Manuel Barroso a Goldman Sachs pénzügyi céghez ment tanácsadónak. (EUobserver)

Lefoglalták egy újságírótól a felvételt egy interjú után Törökországban, miután a júliusi puccs utáni tisztogatásokról kérdezett. (EurActiv)

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42