előválasztás2021

Ellenzéki chicken game: az utolsó pillanatban Márki-Zay rántaná félre a kormányt

Karácsony Gergely az Európa Hajón tartott kampánrendezvénye után Márki-Zay Péter is szervezett egy naggyűlést, ahol többek között Karácsonynak és a DK-szavazóknak is üzent. Az ellenzéki előválasztáson a 3. helyen végzett hódmezővásárhelyi polgármester kizártnak nevezte, hogy a második fordulóban három miniszterelnök-jelölt legyen, hogy semmiképp ne Dobrev Klára legyen a közös jelölt. Azt mondta, bár szerinte neki van nagyobb esélye a Fidesz ellen, ha Karácsony ezt nem látja be, ő fog visszalépni a budapesti főpolgármester javára.

Vasárnap, egy héttel az ellenzéki előválasztás második fordukója előtt a budapesti Fővám térre szervezett gyűlést a Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármestert támogató Mindenki Magyarországa Mozgalom. Ugyanezen a napon ez már a második hasonló rendezvény volt, délelőtt ugyanis Karácsony Gergely is tartott egy kampányeseményt az Európa Hajón.

Az előválasztás első fordulóján Karácsony a 2., Márki-Zay a 3. helyezést érte el a DK-s Dobrev Klára mögött, mégis sokak szerint esélyesebb, hogy végül kettejük közül kerül ki majd a közös miniszterelnök-jelölt, miután Karácsony és Márki-Zay is megerősítették, hogy összefognak a második fordulóban, azaz egyikük visszalép a másik javára.

Közönség az MMM október 3-i gyűlésén, Budapest, Fővám tér (a szerző felvétele)

A rendezvényen Márki-Zay beszédében is arra utalt: jelenleg Karácsony és közte egyfajta chicken game zajlik. Ez az az extrémsport, illetve játékelméleti feladvány, ahol két autó száguld egymás felé, és az veszít, aki előbb rántja félre a kormányt, ha pedig mindkét fél bátrabb akar lenni a másiknál, mindketten összetörik magukat.

Azonban a játék „szabályainak” eléggé ellentmondó módon Márki-Zay a vasárnapi rendezvényen előre bejelentette, hogy ha Karácsony nem enged, akkor ő biztosan félrerántja majd a kormányt.

Seregszemle a tárgyalás előtt

Arról azonban még nem állapodtak meg, hogy ki lép vissza kinek a javára. A két vasárnapi esemény is jelentős részben  a másik jelölt meggyőzéséről szólt, Márki-Zay gyűlésén különösen hangsúlyos volt az esélylatolgatás, az, hogy kinek van nagyobb esélye megszólítani a bizonytalan és fideszes szavazókat. Márki-Zay szerint neki, ennek ellenére a vasárnapi gyűlésen mintha arra is elkezdte volna felkészíteni a szavazóit, hogy ő lép vissza Karácsony javára.

Fotó: Átlátszó/Zubor Zalán

A hódmezővásárhelyi polgármester az első fordulóban meglepetésre 20 százalékos támogatottsággal a 3. lett, az előzetes mérésekhez képest jobban teljesített az online szavazáson és a fővárosban. Az eredményt korábban volt, aki azzal magyarázta, hogy szavazói között kifejezetten sokan vannak a fiatalok, és a budapesti gyűlés is erre utalt: ritkán látni Magyarországon ennyire alacsony átlagéletkorú politikai rendezvényt. Erre az egyik felszólaló, Molnár Tibor keszthelyi jelölt is utalt, aki azt mondta:

az MMM eredményváróján „több fiatalt látott, mint például a Momentum gyűlésein”.

A Fővám téri gyűlés a számos beszéd miatt a gyűlés több mint kétórásra nyúlt – a mintegy 700-1000 résztvevő közül sokan többször elégedetlenkedtek, hogy ennyi szónoklatot kell végighallgatniuk, amikor ők Márki-Zayt jöttek meghallgatni. A sok támogató felszólaló (köztük polgármesterek, helyi és országos politikusok) felkérése azonban valószínűleg nem szervezési hiba volt, hanem üzenet a rivális-szövetséges jelöltnek.

Orbán Viktor legesélyesebb ellenfele: Kortesbeszéd Márki-Zay Péter ügyében

A jobboldali sztereotípiákat a magyar vitézségtől, a magyar felsőbbrendűségtől a magyar tehetségig (bizonyíték: Neumann János, Szilárd Leó, Teller Ede) könnyű megvetni és kiröhögni. De ott vannak a koronként változó baloldali sztereotípiák: a német újrafelfegyverzés: a fasizmus újjáélesztése. A NATO az imperialista országok agresszív katonai tömbje (1957).

Dobrev és a Fidesz-kétharmad

A rendezvény több felszólalója egyébként Karácsony Gergely délelőtti gyűlésén is részt vett, ilyen volt például Szabó Tímea országgyűlési képviselő. Szabó a két jelölt közötti együttműködésről beszélt, mint mondta, mindketten „kormányváltást és rendszerváltást is akarnak”, és úgy gondolják, nem lehet visszatérni a „2010 előtti évek kormányzásához”. Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester szintén azt mondta: ő az első fordulóban Karácsonyra szavazott, és „most is így tenne”, de létfontosságúnak nevezte, hogy a második fordulóban vagy Karácsony vagy Márki-Zay egyedül álljon szembe Dobrev Klárával, mivel mint mondta,

ha a DK jelöltje a szavazók kevesebb mint felének támogatásával lenne jelölt, „az kicsit olyan lenne, mint amikor a Fidesz a szavazatok kevesebb mint felével szerzett kétharmados parlamenti többséget”.

Amikor Dobrev Klára került szóba, a résztvevők hangneme az első fordulós kampányhoz és még az előválasztási vitákhoz képest is szokatlanul támadó volt. Többen kijelentették, hogy a Fidesznek kedvezne, ha Dobrev lenne a közös ellenzéki jelölt, és azt, hogy az ő jelöltsége ellentmondana annak, amit az ellenzéki összefogástól várnak.

Visi Piroska, a Mindenki Magyarországért Mozgalom hegyvidéki jelöltje úgy fogalmazott: „nem Dobrev Klárával van bajunk, de elvárjuk, hogy tisztázza, miként viszonyul a 2010 előtt történtekhez”, a DK-nak pedig „el kell ismernie, hogy milyen hibákat követtek el a 2010 előtti kormányok”, példaként említve a határon túliak kettős állampolgárságának ügyét és a 2006-os rendőri erőszakot.

Szabó Tímea országgyűlési képviselő az MMM beszédet mond Márki-Zay Péter mellett, október 3-án, a Fővám téren (a szerző felvétele)

Hadházy szerint a vidéki mozgósítás a kulcs

Bár a felszólalók egy része arról beszélt, nincs most helye a taktikázásnak, esélylatolgatásnak, más beszédek mégiscsak arra futottak ki, hogy kinek lehet nagyobb esélye jövőre legyőzni a Fideszt. Igaz, abban nem mindenki foglalt állást, hogy Karácsony vagy Márki-Zay lenne-e a befutó: Hadházy Ákos, akinek a levelét a szervezők olvasták fel, annyit üzent például, hogy „a bizonytalan és a Fideszes szavazókat leginkább meggyőző embert kell jelölni”, és hogy

„a választás azon múlik majd, hogy a legkisebb falvakban is lesz-e elég aktivista és szavazatszámláló”.

Az utolsóként felszólaló Márki-Zay Péter az „ellenzékváltásról”, a civil jelöltekről és az előválasztásokon látott meglepetéseredményekről beszélt. Utóbbiak közül kiemelte Hadházy Ákos zuglói szereplését: mint mondta, a korábbi MSZP-s jelölt, Tóth Csaba nem azért lépett végül vissza az előválasztástól, mert Karácsony Gergely kihátrált mögüle, hanem mert tudta, hogy „az emberei 80 százaléka Hadházyt támogatta”.

A zuglói választás szerinte példa arra, hogy az ellenzék elindult a megtisztulás felé az előválasztáson, és hogy a bizonytalanok megszólítására a „civil” (a régebbi pártokon kívüli) jelölteknek van nagyobb esélye.

Márki-Zay Péter: ha Karácsony hiúsági kérdést csinál a versenyből”, visszalép

Márki-Zay beszéde alapján inkább ő léphet vissza

Márki-Zay több helyen is bírálta az ellenzéki pártokat, azok szerinte az elmúlt években nem tettek eleget azért, hogy az emberekhez eljussanak a Fidesz legsúlyosabb botrányai és hibái, például a koronavírus-járvány alatti, rendkívül magas halálozási ráta és a kínai vakcinák korrupciógyanús beszerzése – itt szintén Hadházyt dícsérte, aki szerinte egyedüliként beszélt számos súlyos korrupciós ügyről.

Az MMM jelöltje kategorikusan kizárta, hogy a második fordulóban három miniszterelnök-jelölt legyen a szavazólapokon: Karácsony Gergellyel megegyeztek, hogy támogatni fogják egymást Dobrev Klárával szemben, de még tart a vita arról, milyen felállásban. „Ebben fontos érv lesz az is, hogy mennyien jöttetek ki ide, és hányan voltak délelőtt egy hajón” – mondta, utalva Karácsony kampánynyitójára.

Márki-Zay (a felszólalók közül egyedüliként) külön szólt a DK-szavazókhoz is, akiknek azt üzente: nekik is az az érdekük, hogy ne Dobrev legyen a közös jelölt, mert akkor „újra Orbán nyer kétharmaddal”. Kitért arra is, hogy a Jobbik vezetése gyakorlatilag egyfajta paktumot kötött a DK-val, miután Jakab Péter a második fordulóban nem szólított fel más jelölt támogatására.

Karácsonnyal kapcsolatban azt mondta: neki nagy előnye, hogy az ellenzéki mezőnyben a bal-jobb-tengelyen középen áll, azonban ő maga „az ellenzéki és a kormánypárti szavazók között áll középen” ideológialag, így szerinte neki van a legnagyobb esélye megszólítani a bizonytalanokat.

Márki-Zay úgy fogalmazott, Karácsonnyal jelenleg egyfajta chicken game zajlik. Mint mondta, biztos benne, hogy neki van a legnagyobb esélye Orbán Viktor ellen, ennek ellenére, fogalmazott, „az államférfiúi felelősség azt diktálja, hogy ha Karácsony hiúsági kérdést csinál a választásból, nekem kell az utolsó pillanatban félrerántanom a kormányt.”

Ellenzéki előválasztás 2021

Első forduló eredményei Az MSZP és a Párbeszéd április végén bejelentette, hogy minden körzetben közösen indítanak jelölteket. A térképen és a támogatási hálón jelölő szervezetnek azt a pártot tüntettük fel, amelynek tagja az induló, a másik pártot pedig a tá

Zubor Zalán

Címlapkép: Márki-Zay Péter az ellenzéki előválasztás második fordulójának kampánnyitóján, 2021 október 3-án a budapesti Fővám téren (a szerző felvétele)

Megosztás