cikkünk nyomán

Nem indult újra az elnöki posztért és kilépett a Safari Clubból a Semjén Zsoltot kitüntető vadász

Nem tagja már a Safari Club Egyesületnek Halmágyi-Takács István, aki az egyesület nevében, de annak felhatalmazása nélkül igényelt vadászterületet az állami Gemenc Zrt.-től. Halmágyi-Takács az év elején azzal került be a hírekbe, hogy az I. kerületben lévő önkormányzati lakásért szociális lakbérnek megfelelő összeget fizet.

Támogató buli


Átlátszó támogató buli – adj 1 százalékot a független sajtónak!

Kilépett a Safari Club Egyesületből Halmágyi-Takács István, aki miatt idén kellemetlen hírekbe keveredett a szervezet – tudta meg az Átlátszó. Az egyik történet az volt, hogy kiderült, az I. kerületben lévő 165 négyzetméteres önkormányzati bérlakásáért Halmágyi-Takács István 64 ezer forintot fizet havonta. Az Országház utcai bérlakásba van bejegyezve a Safari Club is.

A másik ügy az volt, hogy Halmágyi-Takács a Safari Club nevében, de annak felhatalmazása nélkül igényelt vadászterületet az állami Gemenc Zrt.-től, amiről több irányból érkezett szóbeli jelzés az egyesület, illetve a vezetőségi tagok felé. Halmágyi-Takács István lépése mögött egy befolyásos embert, az ország fővadászaként is emlegetett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest sejtették.

Több ezer hektár vadászterületet igényelt a Semjén Zsoltot kitüntető Safari Club elnöke

Tagtársai szerint a Safari Club Egyesület nevében, de annak felhatalmazása nélkül igényelt vadászterületet az állami Gemenc Zrt.-től az egyesület elnöke, Halmágyi-Takács István, aki nemrég azzal került be a hírekbe, hogy az I. kerületben lévő 165 négyzetméteres önkormányzati bérlakásáért 64 ezer forintot fizet havonta.

Boldizsár Balázs, a szervezet külkapcsolatokért felelős alelnöke az Átlátszóval korábban azt közölte, hogy az egyesület tiszteletbeli elnöke és elnökségének többsége tájékoztató levéllel fordult Bitay Márton Örs földügyekért felelős államtitkárhoz és a Gemenc Zrt. vezérigazgatójához. Jelezték feléjük, hogy az egyesület nem kíván vadászterületet igényelni, ahhoz forrással nem rendelkezik és az egyesület elnökének nincs felhatalmazása az egyesülettől.

Boldizsár Balázs megjegyezte azt is, hogy erre és a médiában megjelent lakásügyre hivatkozással felhívták Halmágyi-Takács Istvánt az elnöki tisztségről történő azonnali lemondásra és az egyesületből történő kilépésre, de az elnök elutasította azt. „Arra hivatkozott, hogyha megtenné, azzal elismerné a felelősségét” – mondta az alelnök.

Lemondásra már nem is volt szükség, mert cikkünk megjelenése után, április 6-án tartották meg a Safari Club tisztújító közgyűlését, ahol elnököt és elnökséget választottak, Halmágyi-Takács István pedig nem indult el a posztért. Emellett jelezte a tagságnak, hogy kilép az egyesületből. Úgy tudjuk, hogy Halmágyi-Takács nem indokolta meg a döntését, de abban a lakásügy és a vadászterület-igénylés miatt kipattant botrányok valószínűleg szerepet játszhattak.

Az Átlátszó megkereste a volt elnököt, hogy valóban ezek az ügyek járultak-e hozzá az egyesületből való kilépéséhez, de ahogy korábban, Halmágyi-Takács István most sem kívánt nyilatkozni szerkesztőségünknek.

Csikász Brigitta

Címlapfotó: Semjén Zsolt Facebook-oldala, a kép bal szélén Halmágyi-Takács István

Megosztás