bíróság

Elküldték a Fővárosi Törvényszékről a Puskás Akadémia volt kommunikációs igazgatóját

Nem dolgozik már a Fővárosi Törvényszéken a tavaly ősszel odavitt kommunikációs tanácsadó, Takács Bence, aki korábban a Puskás Akadémia kommunikációs igazgatója volt. Mint tavaly megírtuk, Takácsot Orbán Viktor miniszterelnök környezetéhez tartozó embernek mondják, ezért nem mindenkinek tetszett a bíróságon, hogy megbízásával beszivárgott oda a politika.

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

„Takács Bence szerződése a Fővárosi Törvényszékkel 2019. január 31-én lejárt, azt a felek – egybehangzó döntésük értelmében – nem hosszabbították meg” – közölte a Sajtóosztály az Átlátszó megkeresésére. Takács Bence pályáztatás nélkül nyerte el a megbízást, amely legfeljebb havi bruttó egymillió forinttal járt. Most azonban úgy tűnik, hogy a felek együttműködése nem volt gördülékeny.

Tavaly decemberben számoltunk be arról, hogy a Fővárosi Törvényszéknek új kommunikációs igazgatója lett. Takács Bence, az M5 csatorna műsorvezetője és a Puskás Akadémia volt kommunikációs vezetője arról vált ismertté, hogy a legenda szerint 2017-ben a kötcsei Polgári Pikniken odaadta élénk zöld színű ingjét Orbán Viktornak.

Bírósági adatokhoz is hozzáfér, akár bruttó egymillió forintot is kereshet havonta a Fővárosi Törvényszék új kommunikációs tanácsadója

Bírósági adatokhoz is hozzáfér a Puskás Akadémia volt kommunikációs igazgatója, Takács Bence, aki most a törvényszéken ad külsős megbízottként kommunikációs tanácsokat. A posztot pályáztatás nélkül nyerte el, és legfeljebb havi bruttó egymillió forintot kap a munkáért, amire január végéig szerződött vele a Fővárosi Törvényszék elnöke.

A kommunikációs végzettséggel nem rendelkező Takács Bence tanulmányai szerint testnevelő-egészségtan tanár és előadóművész. Dolgozott sportriporterként a Duna TV-nél, illetve bemondóként a Magyar Katolikus Rádiónál is. Ezek mellett a TF Műhely – Tehetséges Fiatalok Műhely- (kulturális egyesület) alapító tagja és 2002 óta zenés-irodalmi estek rendezője, közreműködője és versmondója.

Pályáztatás nélkül nevezték ki

A Fővárosi Törvényszék elnöke, Polgárné Vida Judit közérdekű adatigénylésünkre azt közölte, hogy Takács Bencét megbízási szerződés alapján foglalkoztatják kommunikációs tanácsadóként. Továbbá, hogy nem pályázattal, hanem ajánlással választották ki a posztra a médiából ismert tevékenységére, szakmai tapasztalatára és gyakorlatára tekintettel.

Takács Bence feladatai között szerepelt a Fővárosi Törvényszék sajtókommunikációjának támogatása, az információs anyagok elkészítésében és a bírák sajtóügyekkel kapcsolatos érzékenyítésében való közreműködés. A megbízási szerződésben szerepelt az is, hogy Takács Bence kapcsolatot tart a sajtóval és moderátori feladatokat lát el a Fővárosi Törvényszék rendezvényein.

Mindezért a kommunikációs igazgató – a kontraktus alapján – óránként 6 250 forint megbízási díjat kapott, és munkájára a Fővárosi Törvényszék legfeljebb havi 160 órában tartott igényt. Ha teljesen kitölti az óraszámát, ez havi legfeljebb bruttó egymillió forintot jelenthetett.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya most azt közölte az Átlátszóval, hogy nem hosszabbítottak szerződést Takács Bencével, továbbá hogy „a teljes szerződéses időszak alatt – azaz 2018. október 15. és 2019. január 31. között – 265 órában látta el a szerződésben meghatározott feladatait, amelyért mindösszesen bruttó 1 656 250 forint óradíjat fizetett a Fővárosi Törvényszék.”

Csikász Brigitta

Címlapfotó: Orbán Viktor/Facebook

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42