uniós támogatások

Az első 12 napban ötvenezer aláírás gyűlt össze az Európai Ügyészséghez való csatlakozásért

A magyar kormány úgy döntött, nem csatlakozik az Európai Ügyészséghez, amely az uniós támogatások elköltése körüli törvénysértések feltárására szakosodott összeurópai bűnüldöző szervezet lesz. Az új hivatal az unió csalás elleni (OLAF) és ügyészségi együttműködési (Eurojust) szerveit fogja kiegészíteni, mivel ez utóbbiak egyedi büntetőügyekben nem jogosultak nyomozások vagy vádhatósági eljárások lefolytatására, azokat tagállami hatáskörbe utalják. Hadházy Ákos szeptember 20-án kezdte gyűjteni az aláírásokat az Európai Ügyészséghez való csatlakozásért, 12 nappal később már 50 ezer aláírás volt a kezében.



Társadalmi célú hirdetés

Az Európai Ügyészség feladata az, hogy nyomozzon, és ha kell, emeljen vádat az uniós költségvetés sérelmére elkövetett csalások és más, az EU pénzügyi érdekeit sértő bűncselekmények ügyében. Hivatalosan 2020-ban áll fel a szervezet, de a most csatlakozó országokban már a csatlakozás bejelentésének pillanatától elkövetett ügyekben nyomozhat majd az új, nemzetközi ügyészség.

Az unió 28 tagállama közül 22 csatlakozott már az uniós ügyészséghez, Magyarország viszont nem, a kormány szerint ugyanis ez „gyengítené a nemzeti szuverenitást”. Hadházy Ákos független parlamenti képviselő szerint viszont csak az uniós ellenőrzés képes megakadályozni, hogy a Fidesz egyszerűen ellopja a brüsszeli eurómilliárdokat. Ezért kezdett aláírásgyűjtésbe, amelynek jogi következménye nem lesz, inkább egyfajta politikai nyomásgyakorlásként értelmezhető.

Hadházy 1 millió aláírást szeretne összegyűjteni, ennek érdekében szeptember végén meg is kezdte az országjárást és a kampányt.

Kíváncsiak voltunk, hogy halad az akció, a politikus pedig megosztotta velünk az első 12 nap eredményét. Eszerint kevesebb, mint két hét alatt ötvenezren csatlakoztak a kezdeményezéshez. Hadházy szerint most már ennél sokkal többen is, hiszen folyamatosan érkeznek az újabb szignók, csak még nem összesítették őket. Friss adatokat az október 23-ai tüntetésen tud majd mondani.

Az aláírásgyűjtéshez időközben több politikai párt is csatlakozott: az MSZP, a Párbeszéd és a Momentum is beszállt az akcióba, amit oknyomozó újságíróként e cikk szerzője is támogat.

„Ha a tényfeltáró újságírók nem végeznék a sokszor kifejezetten veszélyes munkájukat, egy sor disznóságról nem tudnánk. Ha pl. nem lenne Átlátszó, nem tudnánk (csak sejtenénk), hogy az EU támogatásokon meggazdagodott milliárdos repteti a meccsekre a miniszterelnököt. Ha lenne Európai Ügyészség, akkor nem csak tudnánk az elcsalt közbeszerzésekről, hanem börtönbe is jutnának a felelősök. A kormány ezért nem akarja ezt, az újságírók pedig ezért szeretnék. Oroszi Babett, az Átlátszó újságírója az EU Ügyészségről.” – írta Hadházy Ákos az erről szóló Facebook bejegyzésében.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42