
Idén már 40 millió forintért vesz magának tapsoló közönséget a közmédia
Eddig 30 millió forintot költöttek arra, hogy legyen közönség a műsoroknál. Futja rá: az MTVA idén 165 milliárd forintból gazdálkodhat.
Az „építőiparban bekövetkező előre nem várt drasztikus áremelkedés miatt” 3,1 helyett közel 3,5 milliárd forintért építi a Kalotherm a gigantikus fürdőkomplexumot.
2017 márciusában számoltunk be arról, hogy a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) egy hétezer négyzetméteres fürdőkomplexumot épít a Csillaghegyi strandon 3,1 milliárd forintért. A tervekben 246 fa kivágása szerepelt a projekt miatt, de később kiderült, hogy a kivitelező önként csökkentette ezt a mennyiséget 124-re.
Az EU-s közbeszerzési értesítőben megjelent friss tájékoztatás szerint azonban az építkezés nemrégiben jelentősen megdrágult. A kivitelezést végző Kalotherm Zrt. az építőanyagok és fuvardíjak áremelkedése, valamint munkaerőhiány miatt 366 millió forinttal drágábban, nettó 3,484 milliárdért végzi el a munkát.
„2017. első felétől az építőiparban bekövetkező előre nem várt drasztikus áremelkedés miatt jelentősen drágultak a kivitelezés költségei.
Az építőanyagok, a fuvardíjak, a szerelvények és egyéb beépítésre kerülő termékek áremelkedései, míg bizonyos területeken az élőmunka rendelkezésre állása, költségei és ennek kifizetése, valamint az alvállalkozói díjak is változtak. A rendkívüli piaci változások bekövetkezése miatt a teljesítés jelentősen megdrágult.
A rendkívüli piaci változások, alapanyag hiány bekövetkezése miatt a teljesítés jelentősen megdrágult.Az ajánlattétel időpontjában az élőmunkának munkaerőhiány miatt fellépő drasztikus emelkedése nem volt tervezhető. A felsorolt költségnövekedést okozó körülmények a szerződés aláírásakor nem voltak előreláthatóak.”
Az erről szóló szerződésmódosítást a Kalotherm kezdeményezte, és 2018. május 16-án írták alá a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő BGYH-val.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁSEddig 30 millió forintot költöttek arra, hogy legyen közönség a műsoroknál. Futja rá: az MTVA idén 165 milliárd forintból gazdálkodhat.
A Fővárosi Törvényszék új eljárásra kötelezte a Közbeszerzési Döntőbizottságot a Balásy Gyula cégét is érintő kommunikációs tender kapcsán.
A Penta Kft. nyerte volna a főváros-környéki szennyvízberuházást, de a tender kiírói szerint a 2,9 milliárdos nyereség nem fér bele a felelős közpénzfelhasználásba.
A Terra-Log Kft.-vel most egy 21,6 milliárdos keretmegállapodást kötöttek a bezáráshoz kapcsolódó feladatokra, de ez már a sokadik megbízásuk.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!