Az R-Kord Kft. a V-Híd Zrt.-vel közösen dolgozik a Püspökladány-Ebes vasútvonalon a NIF megbízásából, ami előzetesen 69 milliárd forintra becsülte a munkálatokat.
Az EU-s közbeszerzési értesítő június 24-i számában megjelent tájékoztatás szerint a felcsúti polgármester egyik cége ismét kapott egy gigantikus állami megbízást.
A Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő R-Kord Kft. a V-Híd Zrt.-vel közösen nyerte el a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. tenderét, amelynek tárgya a 31,25 kilométer hosszú Püspökladány – Ebes vonalszakasz pályaépítési, plusz biztosítóberendezés tervezési és kivitelezési munkálatai.
A NIF előzetesen nettó 69,1 milliárd forintra becsülte a beruházást, de az R-Kord és a V-Híd (RV2020 Konzorcium) nettó 74,9 milliárdért végzi el a feladatot, vagyis bő 5 milliárd forinttal drágábban. Az összeget a NIF uniós pénzből, egy IKOP-projektből fizeti.
Az előreláthatólag 39 hónapig, vagyis bő három évig tartó munkálatok során 160 km/h sebességű és 225 kN tengelyterhelésű közlekedésre alkalmas pálya készül el. Korszerűsítik a vasútállomások vágányhálózatát, 55 cm magas állomási peronokat, aluljárókat, lifteket, perontetőket, külön szintű vasúti-közúti keresztezéseket, P+R rendszert, buszfordulókat, buszmegállókat és térvilágítást építenek ki, továbbá akadálymentesítést végeznek, és korszerűsítik a felsővezeték-rendszert is.
A nyílt közbeszerzésen a nyerteseken kívül ajánlatot tett még a Strabag, az SDD Konzorcium (Dömper Kft., Subterra-Raab Kft., Pannon-Doprastav Kft.), és a Vasútépítők Kft.
Az R-Kord Kft. 2013 óta van Mészáros Lőrinc tulajdonában, és azóta sorra nyeri a vasúttal kapcsolatos állami megbízásokat. A cég részt vesz a dél-balatoni vasútvonal 73 milliárd forintos felújításában, a Szombathely–Zalaszentiván vasútvonal 14 milliárdos villamosításában is, a Pécs-Dombóvár vonalszakaszon 2,5 milliárd forintért épít ki forgalomirányító berendezést, és nettó 7,65 milliárd forintért kiegészítő biztosítóberendezési munkálatokat végez a Budapest-Esztergom vasútvonalon.
A szaporodó közpénzes megrendelésekkel párhuzamosan az R-Kord árbevétele gigantikus növekedést produkált az elmúlt években: a 2014-es 1,2 milliárd forint után 2015-ben 6,5 milliárd, 2016-ban pedig 17 milliárd lett. Tavaly ebből a hatalmas összegből 3,6 milliárd forint lett az adózott eredmény, ezt Mészáros Lőrinc ki is vette osztalékként.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Hiába adják egyre lejjebb az igényeket, már a harmadik közbeszerzési eljárásuk zárul úgy, hogy egyetlen cég sem tesz ajánlatot. A háttérben akár az IH ellen folyó eljárás is állhat.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem 48 hónapon keresztül összesen 84,5 millió forintot fizet majd a felcsúti milliárdos Mészáros M1 Autókereskedő Kft.-jének.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!