A Vári-éra öröksége: tízmillió forintra bírságolták a Magyar Vízilabda Szövetséget
A szervezet még 2021-ben jogsértő módon bontotta részekre egy beszerzését, és mellőzte a közbeszerzési eljárás lefolytatását. A szerződő céget is megbüntették.
Az R-Kord Kft. kiegészítő biztosítóberendezési munkákat végez a 2015-ben három év felújítás után átadott vonalon.
2015. augusztus közepén indult újra három évig tartó, összesen 44 milliárd forintból elvégzett felújítás után a Budapest-Esztergom-vasútvonal teljes szakaszán a közlekedés. A beruházás eredményeképpen a gyorsjáratok 17, a személyvonatok 5 perccel hamarabb teszik meg az utat.
Tavaly augusztusban beszámoltunk róla, hogy a vasútvonal villamosítását 33,7 milliárd forintért a Strabag Vasútépítő Kft., az MVM OVIT Zrt., és a TRSZ Kft. alkotta konzorcium végzi el. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. akkor azt közölte, hogy nem csupán a villamos felsővezetéket építik ki Rákosrendező és Esztergom között, hanem különböző fejlesztéseket is végeznek a vonalon.
Az EU-s közbeszerzési értesítő 2017. május 19-i száma szerint a munkálatok folytatódnak.
Mészáros Lőrinc egyik cége, az R-Kord Kft. nettó 7,65 milliárd forintért kiegészítő biztosítóberendezési munkákat végez a Budapest-Esztergom-vasútvonalon. A NIF eredetileg jóval olcsóbbra, nettó 6,95 milliárdra becsülte a beruházást. A költségek 85 százalékát uniós pénzből, egy IKOP-projektből fizeti az állami cég.
A munkálatok keretében Angyalföld, Leányvár, Dorog, Esztergom-Kertváros és Esztergom állomásokon új biztosítóberendezést épít ki, a peronokon és P+R parkolókban térfigyelő rendszert szerel fel, és sok más feladatot is elvégez a felcsúti polgármester cége.
Az R-Kord Kft.-nek nem ez az első vasúttal kapcsolatos megbízása: részt vesz a dél-balatoni vasútvonal 73 milliárd forintos felújításában, a Szombathely–Zalaszentiván vasútvonal 14 milliárdos villamosításában is, és a Pécs-Dombóvár vonalszakaszon 2,5 milliárd forintért épít ki forgalomirányító berendezést.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásA szervezet még 2021-ben jogsértő módon bontotta részekre egy beszerzését, és mellőzte a közbeszerzési eljárás lefolytatását. A szerződő céget is megbüntették.
A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság egyúttal kiírta az őrzés-védelemről szóló eljárást is, annak 88 milliárd forint az értéke.
A nyertes vállalkozónak a nap 24 órájában rendelkezésre kell állnia. A fuvarok főként az MTVA Kunigunda úti székhelyéről indulnak vagy oda érkeznek majd.
Nemrég a Mercarius Flottakezelő Kft. „hagyta nyerni”a Mészáros M1-t azzal, hogy nem adott be hiánypótlást. Most utóbbi tette ugyanezt, így előbbié lett a megbízás.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!