
14,5 milliárd forintot költhetnek idén az augusztus 20-i rendezvényekre
A közbeszerzési értesítőből derültek ki a részletek. A rendezvényt Balásy Gyula cégei szervezik, a tűzijáték bruttó 3,6 milliárd forintba kerülhet.
Öt műalkotást vásárolt meg egy magánszemélytől a Miniszterelnökség a Várban készülő új székhelyének díszítésére. Ligeti Antal, K. Spányi Béla és Bogdány Jakab képeit választották ki erre a célra.
Az uniós közbeszerzési értesítő január 19-i számában megjelent tájékoztatás szerint a Miniszterelnökség öt festményt vett meg nettó 282 millió forintért egy magánszemélytől:
– Ligeti Antal: Rózsahegy / Bodrogközi táj (1870)
– Ligeti Antal: A Balaton Szigligetnél (1887)
– K. Spányi Béla: Naplemente a pusztán (1891)
– Bogdány Jakab: Virágcsendélet (1700 körül)
– Bogdány Jakab: Sárgaszárnyú ara (18. század eleje)
A műalkotásokat díszítési céllal vásárolta a Miniszterelnökség a Várba:
„A Miniszterelnökség budavári elhelyezését biztosító felújítási és építési beruházás megvalósítása jelenleg a kivitelezés fázisában tart. A beszerzendő festmények a Miniszterelnökség új székhelyének ornamentumaként szolgálnának, melyek egyediségükkel méltóképp reprezentálják a XVIII. és XIX. század magyar művészetét.”
Az öt festményt a Miniszterelnökség Kalmár Tímeától vette, aki lakcíme alapján azonos lehet azzal a személlyel, aki a Kogart Kiállítások Kft. tulajdonosa, valamint a Bankár Zrt. és a Kakasszéki Kft. vezetője. A cégek közül több felbukkant a Panama-papírokban.
Az Index megkeresésére azt közölte a Miniszterelnökség, hogy az öt festményről a belsőépítészeti tervezési koncepció alapján, művészettörténészek és igazságügyi szakértők bevonásával született döntés, és lehetséges, hogy vesznek további képeket is.
A NER többi óriásprojektjéhez hasonlóan a kormány Várba költözésére is a titkolózás és a folyamatos költségnövekedés jellemző. A kormány szerint a beruházás 200 milliárd forintba fog kerülni, szakemberek viszont ennél jóval nagyobb összegről beszélnek. Épp néhány napja foglaltuk össze részletesen a várnegyed átépítésével kapcsolatos visszásságokat.
Januári előfizetési akció!
Januárban minden huszadik régi és új előfizetőnket megajándékozzuk egy Átlátszós pólóval. Részletek itt.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁSA közbeszerzési értesítőből derültek ki a részletek. A rendezvényt Balásy Gyula cégei szervezik, a tűzijáték bruttó 3,6 milliárd forintba kerülhet.
A felcsúti milliárdos autós cége nem először nyer hasonló körülmények között. A társaság bevétele tavaly meghaladta a 18 milliárd forintot.
A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság aránytalanul alacsony ár miatt zárta ki a versenyből a Balaton Bútor Kft.-t.
Jó gyakorlatok a XII. kerületben: a Kétfarkúak által vezetett Hegyvidéken új alapokra helyezték a közbeszerzési eljárásokat, és hirtelen több száz milliót spóroltak.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!