Adatigényléses perek

Jogerősen pert nyertünk a Bírósági Végrehajtó Kar ellen, ki kellett adniuk a szerződéseiket

 

2016 végén pereltük be a Bírósági Végrehajtó Kart, mert a NAIH állásfoglalása ellenére sem adták ki a gazdálkodási adataikat. Most a bíróság kötelezte őket az Átlátszó által kért adatok kiadására. A bíróság döntése nyomán megkapott szerződéslistákból kiderül, hogy tavaly 1,45 milliárd, idén 800 millió forintot költöttek tájékoztató kampányokra, és 7,2 millió forintért írattak tanulmányt a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-vel.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara 2015. augusztus 31-i fordulónappal megszűnt, általános jogutódja a 2015. szeptember 1-jén megalakult Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) lett. 2016. június végén közadatigénylésben kértük ki az MBVK-tól a 2015.09.01. és 2016.06.28. között kötött, nettó 5 millió forintot elérő szerződéseik listáját, mert a honlapjukon semmilyen gazdálkodási adatot nem tettek közzé.

Az MBVK megtagadta adatigénylésünket arra hivatkozva, hogy “a Kar közpénzekkel nem gazdálkodik, így az Ön által kért adatok nem tartoznak sem a közérdekű, sem pedig a közérdekből nyilvános adatok körébe”.

Ki kell adniuk a gazdálkodási adataikat

Ezzel a válasszal nem értettünk egyet, ezért a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordultunk. A NAIH helytállónak találta a beadványunkban foglalt érvelésünket, miszerint az MBVK a jogszabályok szerint közfeladatot ellátó szerv, így közérdekű adatokat kezel, ezért a Hatóság felszólította az MBVK-t, hogy adja ki részünkre az általunk kért szerződéslistát.

Az MBVK azonban nem tett eleget a NAIH felszólításának, nem válaszolta meg az adatigénylésünket, ezért a bírósághoz fordultunk:

Bepereljük a Bírósági Végrehajtó Kart, mert a NAIH ellenében is titkolják a közadataikat

Az MBVK a per megszüntetését kérte arra hivatkozva, hogy

  • az Átlátszó újságírója nem saját nevében, hanem az Átlátszó képviseletében adta be az adatigénylést, mert azt az átlátszós email-címéről küldte el
  • az Átlátszó (újságírójának jogi képviselője) az adatigénylés megtagadásától számított 30 napos határidő után nyújtotta be a bírósági keresetet
  • az MBVK nem lát el közfeladatot,

továbbá üzleti titokra is hivatkozott a végrehajtói szervezet.

A bíróság elsőfokú ítéletében megállapította, hogy

  • az Átlátszó nem késett el a perindítással
  • nem releváns, hogy az újságíró az átlátszós email-címéről küldte el az adatigénylést
  • az MBVK közfeladatot lát el, ezért a gazdálkodási adatai közérdekű adatok.

Kitért az elsőfokú ítélet arra is, hogy az MBVK az üzleti titokra hivatkozással kapcsolatban semmilyen tényt és körülményt nem igazolt, ezért a szervezet védekezésének ezt a részét sem fogadta el a bíróság, és kötelezte a Végrehajtói Kart az Átlátszó által kért adatok kiadására.

Az MBVK fellebbezett a döntés ellen, de a Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

 

Tavaly 1,45 milliárd forintot költöttek kommunikációra

A másodfokú ítélet ellen már nincs helye fellebbezésnek, és az MBVK a döntésnek eleget téve meg is küldte részünkre a 2015. szeptember és 2016. július között kötött szerződéseinek listáját.

Tavaly ősszel a birtokunkba került három számla, amelyekből az látszott, hogy csak 2016. június elején 725 millió forintot fizetett ki az MBVK kommunikációs feladatokra két cégnek:

  • a kormányzati reklámkampányokat szervező, Balásy Gyula tulajdonában lévő Lounge Design Kft.-nek 300 millió forintot honlapfejlesztésre és tájékoztató füzetre
  • az alig fél évvel korábban, 2015 decemberében bejegyzett, Horváth László tulajdonában lévő Magno Studio Kft.-nek 425 millió forintot „Miniprogram sorozat műsorgyártás, sugárzás” címszóval

Utóbbiról nem találtunk semmit, de a Lounge Design által gyártott tájékoztató füzet valószínűleg azonos azzal az MBVK honlapján is elérhető kiadvánnyal (PDF), amelyet tavaly nyáron a lakossági postaládákba is eljuttatott a szervezet.

A másodfokú döntés után megkapott szerződéslista szerint azonban ennek a korábban tudomásunkra jutott 725 millió forintnak bő kétszeresét költötte kommunikációra 2016-ban a végrehajtói szervezet. Összesen 1,45 milliárd forintot.

  • nettó 850 millió forintért végezte a Magno Studio Kft. a „kommunikációs ismeretterjesztő kampányt”
  • nettó 60 millióért szerződtek a Lounge Design Kft.-vel honlapfejlesztésre
  • nettó 540 millió forintot kapott a Lounge Design a tájékoztató füzetek elkészítéséért

A Századvég Zrt. írt kommunikációs tanulmányt

Miután jogerősen megnyertük az MBVK elleni pert, és megkaptuk tőlük a 2015. szeptember eleje és 2016. június vége között kötött szerződések listáját, egy újabb adatigénylésben kikértük a 2016. június vége és 2017. szeptember közepe kötött megállapodások összesítését is.

Valószínűleg tanultak a perből, mert ezt az igénylést már mindenféle ellenkezés nélkül, határidőben és rendben megválaszolták. Sőt, ezt a második szerződéslistát a honlapjukon is közzétették.

A táblázatból az látszik, hogy idén sem sajnálják reklámra a pénzt: júliusban nettó 800 millió forint értékű szerződést kötöttek a Magno Studio Kft.-vel „társadalmi felelősségvállalás körében országos tájékoztatási kampány 2017-2018” tárggyal. A leírás szerint a kampány egy „Több hónapon keresztül, országos TV csatornákon folyó több száz (1400 spot) megjelenést, kisfilmet biztosító tájékoztató program.” lesz.

Hab a tortán, hogy a kommunikációs költekezéshez a Fidesz-közeli Századvég Gazdaságkutató Zrt. is hozzájárul a maga módján: az MBVK tavaly novemberben bízta meg „a Kar kommunikációs és médiaterv munkájához” a céget egy tanulmány készítésével.

A részletes leírás szerint a feladat „Az MBVK részletes médiaterv és koncepció átadás, mely tartalmazza a tevékenységi statisztikák, megvalósult kommunikációs kampány elemeinek értékelése, médiakampány kiterjesztésének elemzése, médiaterv összeállítás, kommunikációs ütemterv a lakossági tájékoztatóhoz, szakmai fórumok, workshopok tervének összeállítása, médiaszereplések, tematikus és kommunikációs felkészítő tréningek, kommunikációs terv a weboldal tematikus fejlesztésre”. A munkát nettó 7,2 millió forintért vállalta a Századvég Zrt., a teljesítési határidő 2017. február 14. volt.

A Századvég Gazdaságkutató Zrt. tulajdonosa Szalay-Bobrovniczky Kristóf, akit tavaly ősszel nevezett ki a kormány londoni nagykövetté. Szalay-Bobrovniczkynek korábban közös cége volt Habony Árpáddal, akit 2015-ben a Heti Válasznak adott interjújában bajtársának nevezett. Látták őket együtt a Four Seasons hotelben és a londoni repülőtéren is.

A cég kapott közpénzes megbízást a népszavazási kezdeményezés miatt meghiúsult budapesti olimpia kapcsán is, és a Századvég Alapítvánnyal közösen többszáz millió forintért végez közvéleménykutatási feladatokat a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak.

Erdélyi Katalin

Megosztás