Cikkek

A Habsburg Ottó Alapítvány elnöke lett Orbán titokzatos svájci barátja

 

Nagy István, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott berni nagykövete lett a kormány által nemrég létrehozott Habsburg Ottó Alapítvány elnöke. Az alapítvány a néhai trónörökös hagyatékát kezeli majd a budai Várban. Az Orbán Viktor miniszterelnök társaságában Zürichben többször lencsevégre kapott Nagy Istvánt régi kapcsolat fűzi a jelenlegi Habsburg-családfő, Károly herceg feleségéhez, Francesca Thyssen-Bornemiszához. Ez a kapcsolat privát mulatságokra és vagyonkezelésre is kiterjed.

A liechtensteni OVH Archiv Stiftunggal (OVH úgyis, mint Otto von Habsburg) működik együtt a magyar kormány által június végén létrehozott Habsburg Ottó Alapítvány – ez derül ki egyebek mellett az alapítványnak a bíróságra nemrég beadott alapító okiratából. A magyar alapítvány induló vagyona 100 millió forint, idei működéséhez további 330 millió forintot hagytak jóvá. A cél a 2011-ben elhunyt Habsburg Ottó szellemi hagyatékának kezelése.

A hasonló tevékenységet végző vaduzi OVH kuratóriumában Ottó elsőszülött fia, a jelenlegi családfő, Habsburg Károly mellett testvére, a svéd parlamenti képviselő, Walburga Habsburg Douglas, illetve a geopolitikai elemző intézetet is működtető Michael liechtensteini herceg foglalnak helyet.

A magyar alapítványt Nagy István vezeti. Az illető ugyan budapesti címmel szerepel a nyilvántartásban, de egyéb személyes adatai alapján nem kétséges, hogy Magyarország rendkívüli és meghatalmazott berni nagykövetéről van szó. Őt az alapító, vagyis a magyar kormány delegálta az alapító okirat szerint.

A Habsburg Ottó Alapítvány az OVH által jelölt tagjai között van Károly öccse, a Magyarországon, Sóskúton élő György herceg, illetve Károly lánya, a Salzburg melletti Anifban élő Eleonore Habsburg is.

Csak első ránézésre lehet meglepő, hogy a Habsburgokkal teli kuratóriumot egy diplomata-bankár vezeti. Nagy ugyanis évtizedes remek kapcsolatot ápol a Habsburg-családdal, különösen Károly (régóta különváltan élő) feleségével, a kurátor Eleonore édesanyjával, Francesca von Habsburggal.

A politikai események iránt érdeklődőknek nem kell bemutatni Magyarország berni nagykövetét, Nagy Istvánt. Mr. Arábia néven is emlegetett világpolgár bankár – a libanoni Audi Bank volt svájci vezérigazgatója – a Mandinernek 2015-ben adott interjújában cáfolta a budapesti híreket, hogy üzleti tanácsokkal látná el Orbán Viktort és környezetét.

A pesti elméletek arra alapulnak, hogy több mint egy évtizede tart a folyamat, amelyben a Fidesz holdudvara – a kiérdemesült Simicska-Nyerges duótól a Garancsi-féle MET Holdingon át a felfutóban lévő Rogán-emberekig, vagy a jelenlegi állami fő-vagyonkezelő Szivek Norbertig – Svájcban ügyeskednek.

Ehhez járulnak hozzá a hírek Orbánék szembetűnően gyakori svájci útjairól, és az egyik ilyen vonatozást megszakító restis sörözésről Naggyal.

Orbán Viktor és Nagy István egy zürichi rendezvényen -- Fotó forrása: Vasárnapi Hírek

Lévai Anikó, Orbán Viktor és Nagy István egy zürichi rendezvényen — Fotó forrása: Vasárnapi Hírek

A nagykövetnek nemcsak a svájci, hanem közel-keleti kapcsolatai is vannak: ő is találkozott például a néhai Gaith Pharaonnal, illetve a Vasárnapi Hírek elemzése szerint a berni nagykövet közbenjárására is szükség lehetett Orbán libanoni és szaud-arábiai hivatalos utazásai megszervezéséhez.

Mr. Arábia, a trustee

Nagy élete kész kalandregény. Érettségi után, a hatvanas években disszidált. Élt Libanonban, bankártanonckodott a Vanderbilteknél, a Szabad Európa Rádió zenei tudósítójaként interjúzott Elvis Presley-vel, és mulatott Jim Morrisonnal. Végül mégis öltönyös ember, bankár lett, afrikai és közel-keleti országok után párizsi, genfi állomáshelyekkel.

A mandineres interjúból tudható az is, hogy a nyolcvanas évek végén, Svájcban élő amerikai üzletemberként ismerkedett meg a konzervatív érzelmű magyar emigrációval. Köztük az Orbán-család barátjával és volt üzlettársával, a későbbi párizsi nagykövet Kékessy Dezsővel.

Bár a Mandinernek nem tett erről említést, Nagy István és Francesca von Habsburg barátsága nyomon követhető a nagykövet nyilvános Instagram-oldalán, amelynek követői között megtalálható például Tiborcz István, Orbán Viktor veje is.

Nagy István az egyik vagyonkezelője (trustee) Francesca alapítványának, a bécsi Thyssen-Bornemisza Múzeumot működtető TBA21-nek. Az alapítvány ügyeit ismerő forrásunk szerint Nagynak ezen felül rálátása van a Thyssen-Bornemisza család Brit Virgin szigeteki cégeire is.

Megkérdeztük az érintetteket a kapcsolat jellegéről, a „trustee” titulus tényleges tartalmáról, illetve arról is, a nagykövet révén esetleg a királyi fenség kapcsolatba került-e a magyar politikai elittel is. Ígértek is választ a TBA21-től éppúgy, mint a berni nagykövetségről, de egyelőre egyik sem érkezett meg.

Az sem biztos, hogy a kapcsolatfelvételhez elengedhetetlen volt a nagykövet közvetítése. A HVG egyik korábbi cikke Szőcs Géza volt kulturális államtitkárról – a politikában járatosak szerint Lévai Anikó, Orbán Viktor felesége bizalmasáról – azt írta, hogy annyira remek a kapcsolata Francesca von Habsburg családjával, hogy még a trónörökösi álomesküvőre is meghívták 1993-ban Mariazellbe.

Ennek a kapcsolatnak akkor lett jelentősége, amikor 2011-ben megüresedett a Műcsarnok igazgatói széke, és Francesca is pályázott, méghozzá Szőcs határozott támogatása mellett. Úgy tudni, nem is a választást ellenzők érvei – például hogy hiányzik a jelölt felsőfokú szakmai végzettsége és nem beszél magyarul – miatt nem lett semmi a tervből, hanem mert a hercegnő utóbb visszalépett.

Francesca von Habsburg a világ leggazdagabbjai közé tartozó Thyssen-Bornemisza család leszármazottja. Az acélmágnás Thyssenek mesés vagyonukat Európa két nagy háborúja hadiiparának köszönhetik, a bárói címet pedig Heinrich Thyssen 1907-es házasságának a magyar Bornemisza Margittal.

Heinrich Thyssen – Francesca nagyapja – a náci birodalom beszállítója volt, egyik lánya ráadásul máig nem teljesen tisztázott háborús bűntett gyanújába keveredett. Egyes kutatások szerint mintegy 200 ember, magyar zsidó munkaszolgálatosok meggyilkolását nézte végig rohonci birtokán.

A David Lichtfield brit újságíró által tíz éve feltárt ügyet máig nem fejtették meg maradéktalanul a történészek. Francesca 2008-ban azt nyilatkozta a bécsi Profilnak, hogy a nagynénjéhez köthető „kegyetlen események” tisztázására kapcsolatba lépett neves kutatókkal.

A következetes antifasisztaként ismert, a második világháború idején Roosevelt amerikai elnök stábjának is dolgozó Habsburg Ottó elsőszülött fia, Károly 1993-ban vette el Thyssen-Bornemisza Franciskát. A pár addigra kitombolta magát: Károly fiatal éveit néhány rommá tört Porsche bánja, a barátai által Chessie-nek hívott Franciska pedig London egyik első számú party-arcaként volt híres.

Károly és Franciska 2003 óta különváltan élnek, de a hercegné nem tért vissza a botrányszínpadokra. Az óceánokat védi, gyűjteményét gyarapítja és kiáll Tibet függetlensége mellett.

Kiállt a férje mellett is a nehéz időkben. Amikor például 1996 nyarán a svájci-osztrák határon derült ki, hogy a királyi herceg sajnos elfelejtett megemlíteni a vámnál egy 630 ezer schilling értékű arany diadémot, briliáns és smaragd ékekkel.

Két évvel később egy osztrák segélyszervezet, a World Vision Österreich két vezetője ellen indult büntetőeljárás, s kiderült, az Osztrák Néppárthoz is kötődő jótékonysági szervezet főnökei az adományok egy részét kreatívan kezelték. Jutott például belőle Karl von Habsburg EP-választási kampányára is. Az Ottó halála után a család fejévé vált Károly nem volt a büntetőügy gyanúsítottja.

A Seuso-s orgazda lord is rokona Francesca von Habsburgnak

Az európai arisztokrácia rokonsági kapcsolatainál kevés dolog szövevényesebb: a hajszál híján magyar múzeumigazgatóvá is kinevezett műgyűjtő, Francesca von Habsburg távoli rokona a brit Lord Northamptonnak. Akitől a magyar kormány, mint Orbán Viktor nemrégiben nagy csinnadrattával bejelentette, megszerezte az úgynevezett Seuso-kincsek utolsó ismert adagját 28 millió euróért.

A 14 felbecsülhetetlen értékű, késő római-kori ezüst tárgyat egy amatőr kincskereső ásta ki a földből Polgárdinál a hetvenes évek végén. A megtaláló széles körben hetvenkedett a zsákmánnyal – vesztére: nem sokkal később felakasztva találták otthonában. Akkor öngyilkosságot állapítottak meg a hatóságok, az Index cikke szerint azonban azóta újra nyitották az aktákat, ma már emberölést gyanít a rendőrség.

A kincsek ismeretlen módon kerültek ki az országból, Lord Northampton 1982-ben vette meg őket Bécsben. Ha akkor jóhiszemű volt is, nyolc évvel később már biztosan tudnia kellett, hogy valami nem kóser a kollekcióval: a Sotheby’s aukciós háznál kiderült, hogy az eredetpapírok hamisak.

Magyarország bejelentette az igényét az egykori római tulajdonosról Seuso-kincseknek nevezett régiségekre, de nem igazolta kellőképpen, hogy itteni a lelet, így 1993-ban elvesztette a pert. Northampton megtarthatta a kincseket, de túladni nem tudott rajtuk a gyanús eredet miatt.

Az alkudozások a második Orbán-kormány idején kezdődtek. Baán Lászlót, a Szépművészeti Múzeum főigazgatóját „svájci ismerősén keresztül” keresték meg a tulajdonosok. 2014-ben 7 tárgyat vett vissza a magyar állam 15 millió euróért (nem Northamptontól, hanem a Wilson-család alapítványától), az idén pedig a maradékot 28 millió euró fejében a lordtól. A részleteket titkosították.

A Northampton-Thyssen-Bornemisza rokonságra a Konteóblog hívta fel a figyelmet 2011-ben, amikor Francesca esélyes volt a Műcsarnok igazgatói posztjára. A posztból kiderül, Northampton lordjának felesége Francesca egyik nagynénjének lánya.

 

 

György, Mihály és Eduárd von Habsburg

Kiszáll-e az Andy Vajna filmes kormánybiztos, kaszinómogul és médiacézár révén éppen most kormány-közelbe kerülő Lapcom lapkiadó felügyelőbizottságából? Esetleg marad, amennyiben az új tulajdonos igényt tart a személyére? – ezt tudakoltuk írásban Károly herceg öccsétől, Habsburg Györgytől. Válaszát várjuk.

A Pest megyei Sóskuton élő, újságíró-múltú – a ZDF-nél és az ománi televízióban riportereskedő – Habsburg György a cégjegyzék szerint 2013 óta felügyelőbizottsági tag a Délmagyarországot, a Kisalföldet és a Borsot megjelentető Lapcom Zrt.-ben. Ami éppen most zsilipel át Andy Vajna érdekeltségébe.

A Lapcom tulajdonosi szerkezete amúgy transzparensebb lesz Vajna érkezésével. A tízmilliárd forintos forgalmú, milliárd feletti osztalékot fialó kiadó a Kajmán-szigeteki Radio Bridge Media Ltd.-é. Kérdeztük azt is György hercegtől, hogy őt ki kérte fel fb-tagnak, erre is várjuk a megfejtést.

György herceg nem gyenge a politikai flörtölésben.

Utazó nagykövetté Horn Gyula kormánya nevezte ki. Nem sokkal azelőtt, hogy az általa is erősített MTM, Tolvaly Ferenc cégeként, sokak meglepetésére és állítólag nem függetlenül Horn személyes preferenciáitól, elnyerte a két országos kereskedelmi tévépályázat egyikét (TV2). Szintén szoci kormány, Medgyessy Péteré delegálta az EU Kommunikációs Közalapítvány felügyelő-bizottságába 2002-ben.

Négy évvel később viszont már a konzervatív MDF európai parlamenti listája második helyén szerepelt. A Fidesz 2010-es hatalomra jutása után pedig a 2024-es olimpiai pályázat egyik hivatalos lobbistája lett. Most pedig, ahogy fentebb már írtuk, bekerült a kormányzati Habsburg-alapítványba, a liechtensteini OVH Stiftung javaslatára.

György 2012-ig elnökölt a Magyar Vöröskeresztben, de ingyen dolgozott a segélyszervezetnek, ahogyan a magyar kormánytól sem kap egy fillért sem az utazó nagykövetségért. Nyilatkozatai szerint „médiabefektetései” és tanácsadó cége a fő jövedelmi forrása.

Magyarországon utóbbi a Habsburg Consulting Kft.-t és a H-L Méditanácsadó Kft.-t jelenti a cégjegyzék szerint. Az egyik szerény, pármilliós profitot hoz, a másik évek óta veszteséges.

A család: György, a felesége, a saját jogon is hercegnő Eilika és három gyerekük egy sóskúti kúriában élnek – a György nagyapjáról elnevezett IV. Károly király utcában. A birtokhoz Eilika által vezetett, sportszinten elismert lovarda is tartozik. Javíthat a vagyoni állapoton, hogy György herceg 2008 óta erősíti a Messer Group magyar leányvállalata, a tavaly 16,2 milliárd forintos forgalommal tevékenykedő Messer Hungarogáz Kft. felügyelőbizottságát.

Aki azt gondolná, a történelmi család tagjai elsősorban a família csaknem 700 éves felhalmozásából élnek, téved. Az első világháború után, a Habsburgok 1919-es trónfosztása vagyonelkobzással is járt az osztrák jog szerint, ehhez képest csak a hab a tortán a kelet-európai országok későbbi államosítási hevülete.

A történelmi név viselése remek üzletnek tűnik, számos projektet hitelesít, ezt az igazgatótanácsi és egyéb sportállások igazolni látszanak. Akad azonban Habsburg, aki nem csak a nevéből, de a szignójából is bizniszt tud csinálni.

Ő Habsburg Mihály, akinek az aláírása díszíti a Badacsonyi Pincegazdaság Zrt. muzeális olaszrizlingjének palackját. A főherceg 2004 óta tagja a Demján Sándor nagyvállalkozó érdekeltségében álló borászat igazgatóságának, egy időben az elnöki posztot is betöltötte.

Habsburg Mihály nem Ottó leszármazottja, hanem a József nádortól eredeztetett úgynevezett „magyar” családi ág tagja, a nádor ükunokája.

A főherceg elnököl a Magyarországi Mindszenty Alapítványban, a személyesen a néhai bíboros által 1972-ben létrehozott és örökösének megtett liechtensteini Kardinal Mindszenty Stiftung kvázi fiókszervezetében.

A vaduzi alapítvány kurátorai Semjén Zsolt KDNP-elnök, illetve az OVH Stiftungban is kurátor Michael herceg, valamint Habsburg Mihály fia, Eduárd. Ő 2015 óta Magyarország szentszéki nagykövete. Korábban Sankt Pölten-i püspökség kommunikációs irodáját vezette, és osztrák, illetve német televíziós csatornáknak írt romantikus- és krimisorozat forgatókönyveket.

A római poszt családban marad. Eduárd apósa, Alfons M. Kloss szintén vatikáni nagykövet, Ausztriát képviseli a pápai államban. Az idősebb Habsburgnak, Mihálynak pedig úgyszintén van diplomáciai múltja: 2013-2016-ban a Szuverén Máltai Lovagrend magyarországi képviselője volt.

Mihály főherceg is részt vett az emlékezetes fácánvadászaton Soponyán egy állami vadászbirtokon, mások mellett Lázár János kancelláriaminiszter, Oszter Sándor színész és felesége, illetve a szintén magyar arisztokrata Károlyi László gróf társaságában.

Az idős főherceg aktív az üzleti fronton is. A kétezres években érdekelt volt a katolikus Mária Rádió hálózatban, újabban pedig a jelek szerint a budapesti luxusingatlanok keltették fel a fantáziáját.

Habsburg Mihály igazgatósági tag a tavaly nyáron létrejött Divatcsarnok Projekt Ingatlanforgalmazó és Hasznosító Zrt.-ben. A cég október végén vásárolta meg az Andrássy úti szecessziós áruházépületet az állami Magyar Fejlesztési Bank ingatlanos cégétől.

Rádi Antónia

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42