Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Zavaros koncepció, átláthatatlan tervezési folyamat és szinte felső korlát nélküli költségek – a látványos beruházások felszíne mögött ezek a meghatározó jellemzői a budai Várban zajló fejlesztéseknek. Lehet, hogy nem a miniszterelnök és néhány állami hivatal felköltözése az egyetlen szervezőerő, de a zűrzavarban egyelőre ez tűnik a meghatározónak. Összeszedtük, amit pillanatnyilag tudni lehet a Várban zajló projektekről.
Az aktuális botrányok takarásában már nem nagyon látszik, de Orbán Viktor és a Fidesz lassan 20 éve készül arra, ami most a budai Várral, és – részint ennek következményeképp – a főváros más reprezentatív területeivel történik. Orbán Viktor ugyanis már az első kormányzati ciklusában kinézte magának a Sándor-palotát, ám a váratlan 2002-es vereség meghiúsította a költözést.
„A Sándor-palotát a történelmi és közjogi hagyományainknak megfelelően a miniszterelnöki kabinet befogadására kell alkalmassá tenni. (…) A volt karmelita rendház épületét a területen elhelyezésre kerülő állami hivatalok működéséhez szükséges kiszolgáló, kapcsolódó funkciók számára kell átalakítani.” – mondja ki az 1127/1999 (XII.16.) számú kormányhatározat.
Az Orbánt váltó Medgyessy Péter viszont nem akart a Várba költözni, így lett a Sándor-palotából köztársasági elnöki rezidencia. Az 1999-es kormányhatározat részletesen rendelkezik a Sándor-palota és környéke felújításáról és rendezéséről.
17 évvel ezelőtt a most 200 milliárdosra becsült végösszeg töredékéről volt szó: a Sándor-palota és a volt karmelita rendház felújításának költségeiről ugyan nem rendelkezik a határozat, de a Szent György tér, a Dísz tér helyreállítására és a Várkertbazár felújításának előkészítésére összesen 22 milliárd forintot szántak 1999-ben – ez mai áron számolva 47 milliárd forint, de emlékezetes, hogy végül csak a Várkertbazár-projekt került 20 milliárd forintba.
Az első Orbán-kabinetet váltó Medgyessy-, majd a Gyurcsány-kormány is többször nekifutott a Vár felújításának, de ezek a kísérletek sorra kudarcot vallottak.
A 2010-es kormányváltás után egy ideig csönd volt a Vár körül, majd ahogy 2011 végére egyértelmű lett, hogy lesz Liget-projekt, és a Nemzeti Galéria kiköltözik a Várból („újraegyesül a Szépművészeti Múzeummal”), egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a Vár „visszafoglalása” nem került le a napirendről.
Ma már úgy tűnik, nem voltak alaptalanok azok a korabeli pletykák, melyek szerint a múzeumnegyed-kocepciót („Liget Budapest”) leginkább az a politikusi törekvés hajtja, hogy a Budavári Palota felszabaduljon, többek közt a köztársasági elnök számára, és a Bethlen-rajongó miniszterelnök a ’99-es koncepciónak megfelelően beköltözhessen a Sándor-palotába.
Az első lépést a 1375/2011 (XI.8.) számú kormányhatározat jelentette, amely intézkedett a Budai Várnegyed fejlesztési koncepciójának kidolgozásáról, illetve a Várkertbazár felújításáról, egyúttal rendelkezett a szóba jöhető uniós fejlesztési programok forrásainak becsatornázásáról.
Így a 14-es választási kampány leglátványosabb átadási attrakciójává vált „Várkert Bazár fejlesztése” nevű projektbe első lépésben 7,4 milliárd forintnyi turisztikai fejlesztési forrást, majd a Vár közlekedésfejlesztése címén további 9 milliárdot sikerült bevonni. Más kérdés, hogy a közlekedésfejlesztés stratégiai céljai mennyiben valósultak meg ebből az összegből.
Többszöri átadás, megduplázódó költségek – így újult meg a Várkert Bazár az unió pénzéből from atlatszo.hu on Vimeo.
A budai Várnegyedet jelentősen átalakító, még a kormány által is 200 milliárdosra becsült projektről, noha az ország egyik emblematikus helyszínéről van szó, alig kerül nyilvánosságra információ: annak idején a beruházást kormányzati oldalról felügyelő L. Simon László – akkoriban a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára – a kormány Várba költöztetése kapcsán úgy fogalmazott: „sokba fog kerülni, de mindannyiunk örömét fogja szolgálni” .
Sokkal több azóta sem derült ki a – projekt várható végső költségéről sem.
December elején az LMP vezetői megpróbálták a helyszínen megnézni, hogy áll a leendő Miniszterelnökség építése: órákig várakoztatták, végül nem engedték be őket a területre. Kínosra sikerült a Miniszterelnökségnek helyet adó karmelita rendházba szervezett sajtóesemény is: a projektről tartott kerekasztal után sajtóbejárás volt – ezen viszont nem lehetett fényképezni.
Szél Bernadett (LMP) a budai várnegyed átalakításáról from atlatszo.hu on Vimeo.
Még inkább az ötvenes évek hangulatát idézi az Építészfórum beszámolója az új miniszterelnökségi épület kapcsán a Magyar Építőművészek Szövetsége által szervezett beszélgetésről. A tudósításból kiderül, hogy a megjelent építészek meghallgathatták Lázár János minisztert és Zoboki Gábort, az épület tervezőjét, de még a látványterveket sem lehetett megnézni – így a néhány beavatotton kívül senki nem tudja, milyen lesz a Vár látképét is nagymértékben meghatározó új miniszterelnökségi épület.
Sok jót nem ígér, hogy néhány hónappal korábban lemondott posztjáról a budavári fejlesztésekért felelős Hauszmann-bizottság három tekintélyes tagja – köztük Schneller István, Budapest volt főépítésze.
Még éppen csak elkezdődött a projekt, de már számolatlanul ömlenek a milliárdok a Várba: nemrég az Átlátszó is írt arról, hogyan költenek 360 millió forintot a Budavári palota Szent István terme kárpitjainak és függönyeinek kicserélésére – vagy hogy 628 millió forintba kerül a Belügyminisztériumnak kijelölt várbeli épület felújításának és átépítésének megtervezése.
Kapcsolódó cikkek
Többszöri átadás, megduplázódó költségek – így újult meg a Várkert Bazár az unió pénzéből
628 millióért tervezik meg a Belügyminisztérium új helyét a Várban
360 millióért vásárolnak lakástextíliát a Budai Várba
De nemcsak a Várban lévő épületek felújítása, a kormányzati munkához és reprezentációhoz alakítása kerül sokba, hanem költséges lesz az eddig a Várnegyedben működő állami intézmények elköltöztetése is.
Az idei költségvetésben eredetileg is több mint 50 milliárd forintot irányoztak elő a Várba költözésre – ebből 5,7 milliárdot az Orbán irodájának helyet adó karmelita kolostorra, 26,7 milliárdot a régi pénzügyminisztériumi épület felújítására, és közel 20 milliárdot a Vár rekonstrukciójáról szóló Nemzeti Hauszmann tervre szántak.
Tavaly augusztusban aztán a tartalék terhére újabb tízmilliárdot csoportosított át a kormány, ebből 8,2 milliárd jut karmelita rendház átépítésére – vagyis a miniszterelnökség várbeli épületeinek egy része, a járulékos költségekkel együtt már most 25-29 milliárd forint fölötti összegbe kerül, és ehhez jön majd a titkos tervek alapján épülő új miniszterelnökségi épület egyelőre ismeretlen költsége.
De hogy az sem lesz kevés, az már csak abból is látszik, hogy a karácsony előtti utolsó napon a kormány még gyorsan hozzácsapott 3,9 milliárdot a projekt büdzséjéhez, a szerény összeg a „Budapest I. kerület Színház utca 1-3. és 5-11. alatti ingatlanban egyedi belsőépítészeti kialakítás kivitelezéséhez szükséges.”
Aki szeretne valamelyest tisztábban látni a Budai Várnegyedben zajló projektek ügyében, annak fontos segítség lehet a K-Monitor interaktív térképe – azzal a megszorítással, hogy a folyamatosan növekvő költségek most naprakész értékét az általunk közölt táblázatban lehet fellelni.
Pénzügyi-finanszírozási szempontból a beruházás kísértetiesen hasonlít arra, ami az vizes vb, azon belül is az úszópalota-projekt körül zajlik: ad hoc tételekkel a józan mértékeket egyre inkább meghaladó, folyamatosan emelkedő összköltség, a nyilvánosság és mindenfajta kontroll erős korlátozására irányuló szándék, illetve az egyes projektelemek folyamatos átalakulása.
Kérdés, hogy a végeredmény is olyan távol lesz-e az eredeti tervektől, ahogy ez a Dagály-projekt esetében történt.
Szerettük volna megtudni a kormányzati költözködést felügyelő gazdasági tárcától, az ő adataik szerint mennyibe kerül összesen a dolog. Kérdésünkre válaszul az egyes fejlesztésekről határozó rendeletek listáját kaptuk meg a Miniszterelnökségen belül működő Kulturális Örökségvédelemért és Kiemelt Kulturális Beruházásokért Felelős Államtitkári Kabinettől.
A rendeletekből többek között az is kiderül, hogy már a 2018-as költségvetésből is elköltenek 15 milliárd forintot a kormányzat Várba költöztetésére.
A budai várnegyed átépítésének költségei (kattints a nagyobb verzióért)
A táblázat soraiban egyaránt szerepelnek közbeszerzési eljárásban már leszerződött konkrét összegek, konkrét projektekre elkülönített, de még le nem kötött, illetve egy költségvetési soron összevonva szereplő projektelemekre szánt keretösszegek. Vagyis a táblázat adatait nem lehet mechanikusan összeadni a „Vár-projekt” teljes költségének kimutatására.
Erre csak valamikor 2018-19-ben lesz lehetőség, a közbeszerzési eljárással már leszerződött összegek ismeretében. Persze, ha a kormány törekedne a „Nagy költözködés-projekt” átláthatóságára, akkor nyilvánosságra hozhatna egy költségvetést, amelyben szerepel az összes költségelem. Amíg ez el nem készül, addig csak az ilyen módszertanilag – épp az adatok hiányos volta miatt – kifogásolható összesítésekből lehet tájékozódni.
A tervezett és folyamatban lévő beruházások térképen így néznek ki, kattints a nagyobb verzióért:
E cikk készítésekor is javában dübörögnek a munkagépek, egyebek között a 3,5 milliárd forintból megvalósítani tervezett lovarda alapjainak előkészítése és az alatta fekvő mélygarázzsal kapcsolatos munkálatok miatt. Az egész projekt közpénzköltéshez való viszonyát jellemzi, hogy a semmilyen reális funkcióval nem rendelkező épületet másfél éve még 2 milliárdból tervezték megvalósítani.
A nagy lendület számos értékes elemet is elsodor: a gigaprojekt egyik áldozata lett például az egykori Püspökkert is, melynek a helyére most egy betonkocka került. Erre azért volt szükség, hogy a látogatók elől most már elzárt, a Miniszterelnökségnek majd otthont adó egykori karmelita kolostor mellett kávézó és látogatóközpont épülhessen.
A Várnegyedre valóban ráférne a fejlesztés, ám nem a kormányzati reprezentációt szolgáló épületek felújításaként: továbbra is megoldatlan például a csúcsidőszakban ide érkező napi 3-400 turistabusz parkolása. Ezek – a magasságuk miatt– nem férnek be a 20 milliárdért felújított Várkert-bazár háromszintes földalatti parkolójába.
A Vár nyugati oldalán, a Dózsa György térnél van ugyan lift a turisták felszállítására a Tóth Árpád sétányra, ám azok olyan kis kapacitásúak, hogy egy busznyi turista felszállítása 40 percig tart.
V. Naszályi Márta, az I. kerület a PM színeiben politizáló önkormányzati képviselője attól is tart, hogy a betelepülő minisztériumok és egyéb intézmények nem fognak elférni ezekben a régi épületekben, viszont az általuk generált forgalom elviselhetetlen terhet jelent majd a környék közlekedésére. Pedig a nagyrészt a Várkertbazárra elköltött tízmilliárdos közlekedésfejlesztési projekt egyik fő célja épp a „A személygépkocsik forgalmának csökkentése, parkoló autóktól mentes környezet kialakítása” volt.
A képviselő szerint a tervezett mélygarázsok építése veszélyezteti a terület különleges barlangrendszerét, a meglévő növényzetet, a fákat, a kulturális intézmények és közösségi területek helyét pedig a nagy nyilvánosságtól elzárt, üres kormányzati reprezentáció veszi át.
V. Naszályi Márta (PM) a budai várnegyed átépítéséről from atlatszo.hu on Vimeo.
A projekt építészeti karaktere pedig a sok rekonstruált-visszaépített elem miatt – ahogy egy szakember fogalmazott – leginkább historizáló populizmusként írható le. A Hauszmann-bizottság két lemondott tagja szerint a költségek vonatkozásában a 200 milliárd forintnak nincs realitása.
Úgy látják, a Nemzeti Hauszmann Terv historizáló és aránytévesztő megoldásai mögött koncepciótlanság és gyávaság húzódik meg, ennek az ára pedig legkevesebb ezer milliárd forint lesz.
Így üzletelt a Magyar Tudományos Akadémia a kormánnyal
Évek óta lehet tudni, hogy az MTA-nak mennie kell a Várból, a kérdés csak az volt, hogy mit kap az Akadémia az ingatlanaiért cserébe. Korábban az Országos Széchenyi Könyvtár és a Zenetudományi Intézet is felkerültek a listára, de őket aztán kihúzták.
Az Úri utca 49-51. és az Országház utca 28-32. szám alatti ingatlanból viszont épp ezekben a napokban költöznek ki az MTA eddig ott működő kutatóközpontjai – ezek az MTA új Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kutatóházába kerülnek. Konkrétan a IX. kerület Körúton túli részébe, a Vaskapu utcába.
Az új központ felépítéséhez a kormány 8 milliárd forintos támogatást biztosított. Egy 2015. novemberi kormányhatározat rögzíti, hogy elkezdődik a várbeli ingatlanok kapcsán az egyezkedés az Akadémia elnökével. Decemberben az MTA martonvásári agrár-innovációs centrumáról szóló kormányrendeletben megint felbukkannak az Akadémiának a Belügyminisztérium számára kinézett várbeli ingatlanai, de a szöveg alapján úgy tűnik, még nincs meg a végső megegyezés. A kormányhatározat további része viszont a martonvásári projekt 7 milliárdos támogatásáról beszél.
Az 1620/2016-os kormányhatározat 1.10. pontjából aztán – ami egyébként szintén a martonvásári akadémiai központra hivatkozik – feldereng az üzlet teljes értéke. Az alkuról a szöveg költői szeméremmel beszél:
„(…) felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy – a martonvásári agrár-innovációs centrum kialakításával (…) kapcsolatos intézkedésekről szóló 1963/2015. (XII. 23.) Korm. határozat 1. pontjában foglaltak szerint (…) gondoskodjon az ingatlan-nyilvántartás szerint Budapest I. kerület, belterület 6641/1 helyrajzi szám alatti ingatlan (…) legfeljebb 9400 millió forint értéken történő megszerzéséről”
A fenti tételek alapján az Akadémia nagyjából 24 milliárd forintot kapott a patinás várbeli ingatlanaiért – ezt az összeget is bátran hozzászámíthatjuk a grandiózus kormányzati cuccolás konkrét költségeihez.
Becker András – Horn Gabriella
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Egy interneten többnyire ingyenesen elérhető tartalomból összeállított tanulmány oldalanként 100 ezer forintba, egy 18 diából álló előadás pedig 4,4 millióba került.
Két éve és idén is megkérdeztük a BGA-tól, hogy mennyi pénzt adott a CÖF-nek. 2022-ben mást mondtak, mint most. Mi lehet vajon a valóság?
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!