Cikkek

Stadionláz, 3. rész: Minden út Felcsútra vezet – a stadionépítő cégek toplistája

 

Átnéztük a vonatkozó közbeszerzéseket és 60 milliárd forintnyi, stadionfejlesztésekhez kötődő megbízást találtunk. Nem meglepő, hogy a nagy nyertesek között tolonganak az Orbán-rendszerhez szorosan kötődő vállalkozások.

 

tamogatoi_800_450

 

Már két nagyobb összeállítással próbáltunk rendet vágni a nagy lendülettel folyó stadionépítkezések kusza világában. Előbb arra világítottunk rá, hogy nem egyszerre és nem minden bokorban épül új futballaréna, hanem első körben hét, politikailag erősen motivált helyszín készült el.

Aztán pedig azt fésültük össze, hogy a jelenlegi tervek szerint hány stadion épül meg. Arra jutottunk, hogy az Orbán-kormány 2020-ig legalább 32 stadiont épít meg, újít fel országszerte, és ez legalább 218 milliárd forintba fog fájni, szinte kizárólag közpénzből.

Kapcsolódó cikkek

Politikailag motivált és kézivezérelt folyamat – Dénes Ferenc a stadionlázról

90 milliárd forintba fog kerülni a 2017-es vizes-vb – kiszámoltuk a kormány helyett

Stadionláz, 2. rész: legalább 215 milliárd forintba fog fájni a köznek Orbán stadionos bográcsgulyása

Stadionláz, 1. rész: eddig 40 milliárd forint közpénz ment el az elkészült hét stadionra

De talán ennél is többeket érdekel, hogy a sorra épülő stadionok felépítéséből kik nyernek el megbízásokat közpénzből, most ez következik.

A listánk összeállításakor a hozzáférhető közbeszerzési adatokat vettük figyelembe. A stadionberuházások kivitelezői között az építőipari cégeket szerepeltetjük, tehát a tervezői, műszaki ellenőri, stb., volumenükben sokkal kisebb munkákat és azok elvégzőit nem vettük sorra.

Lényeges eltérés lesz, hogy amikor a stadionfejlesztések költségeit vettük sorra, akkor a költségvetési kiadásokkal számoltunk, amelyek mindig bruttó értékeket jelentenek. Ebben a listában nettó értékek szerepelnek majd a cégek nevei mellett, ahogyan közbeszerzési eljárások után megkötött szerződésekben tűntetik fel az összeget.

Ahol konzorciumokban nyertek el cégek megbízásokat, ott a feltüntetett százalékos arányukban osztjuk meg az összegeket, a legtöbb esetben azonban ezt az arányt nem adták meg. Utóbbi esetben – ebből van sokkal több – egyenlő mértékűnek vesszük a cégek hozzájárulását a kivitelezésben.

A felsorolás természetesen nem azt jelenti, hogy csak ezek a vállalkozások vennének részt az építkezésekben, hiszen biztosan nagyon sok helyen vonnak be alvállalkozókat, őket azonban csak esetlegesen lehet megismerni.

Arra jutottunk, hogy eddig összesen nettó 59,53 milliárd forint értékben kötöttek szerződést – következzen, hogy kikkel.

  1. Market Zrt.: 15,107 milliárd forint

A lista élén Garancsi István érdekeltsége áll, amiről gondolhatjuk azt, hogy nem meglepő. Azonban az összeg nagyságát egyetlen olyan tétel okozza, amely még azelőtt keletkezett, hogy a cég az Orbán Viktorhoz közeli oligarcha kezébe került volna.

Az akkor még Wallis többségi tulajdonú Market 2013-ban kezdte építeni a Ferencváros új stadionját, a Groupama Arénát, amelyet egy módosítás után végül összesen nettó 14,735 milliárd forintért hozott tető alá. A megbízó az állami vagyonkezelő cég, az MNV Zrt. volt

A másik megbízás elnyerésekor Garancsi volt a többségi tulaj: a Market Szolnokon épített lelátót nettó 372 millió forintért, de ez csak a teljes beruházás töredékét tette ki. Itt az önkormányzat volt a beruházó, az idén áprilisban átadott stadion nagy részét azonban egy másik oligarcha, a Nyerges Zsolt érdekeltségébe tartozó Szolnoki MÁV Utánpótlás FC Kft. finanszírozta, jórészt taós pénzekből.

Összesen 2,5 milliárd forintból épült fel az új Tiszaligeti Stadion, a többi munkálat kivitelezőire nem találtunk közbeszerzési eredményt, ami a taós finanszírozásból ered.

  1. ZÁÉV Zrt.: 12,268 milliárd forint

Korábban írtunk róla, hogy az Orbán-rendszer stadionépítési lendülete jól szakaszolhatónak látszik, és az első etapban hét létesítmény épült fel, újult meg. Abból a szakaszból származik az a két megbízás, amely a Marketet a lista élére tette, míg a tavaly ősszel indult újabb építési hullám nagy nyertese a zalaegerszegi székhelyű ZÁÉV Zrt.

A cég jelenleg négy helyen dolgozik; konzorciumi partnerekkel építi a MTK stadionját (nettó 6,3 milliárd forint – partner: West Hungária Bau Kft., építtető az MTK), a szombathelyi Haladás-sportkomplexumot (nettó 13,1 milliárd forint – partner: Swietelsky Magyarország Kft.), végzi a ZTE zalaegerszegi stadionjának a befejezési munkálatait (nettó 1,148 milliárd forintért a Pharos ’95 Kft.-vel) és bontja az egykori Népstadiont (nettó 3,988 milliárd forintért a Föld-Trans 2001 Kft.-vel együtt).

A ZÁÉV tehát négy helyszínen összesen nettó 24,536 milliárd forintnyi stadionos munkát nyert el konzorciumi tagként; mivel nem adták meg egyik esetben sem, hogy a konzorciumi tagok milyen arányban osztják meg a munkát, így nem marad más, mint felezni a fenti összeget. Vagyis a 2015-ös évet 15 milliárd forintos nettó árbevétellel záró ZÁÉV az ismeretett számítás szerint csak stadionos megbízásból nettó 12,268 milliárd forintot gyűjtött be az elmúlt szűk egy évben.

Ráadásul a cég megbízásai nem nélkülözik az érdekes részleteket. Az MTK-pályát a West Hungária Bauval együtt építik, de nemrég, alvállalkozóként, felbukkant Mészáros Lőrinc egyik újabb szerzeménye, a CLH Hűtés- és Klímatechnikai Kft. is.

Szombathelyen úgy nyerte el januárban a ZÁÉV a megbízást, hogy a Swietelskyvel közösen tett ajánlata milliárdokkal haladta meg a hivatalosan rendelkezésre álló forrást. Mégis eredményes volt a közbeszerzés, a kormány pedig határozatban igazította ki a támogatás összegét.

Zalaegerszegen a partner az érdekes: a Pharos ’95 Kft.-ről még lesz szó, ez a vállalkozás úgy végzi a helyi stadion befejezési munkálatait közpénzből, hogy egyidejűleg az abban játszó csapatnak is a tulajdonosa.

A ZÁÉV-vel kapcsolatban nem ez az egyetlen érdekesség. A zalaegerszegi székhelyű céget, Zala megye legnagyobb nettó árbevételű vállalkozását már a Simicska-Orbán konfliktus nyílt kirobbanásakor úgy emlegették, mint a Közgép utáni időszak egyik potenciális főszereplőjét a magasépítési közbeszerezések terén. A 2013-ben 11,47 milliárd forint, 2014-ben 13,309 milliárd forint, tavaly pedig már 14,963 milliárd forint nettó árbevétellel zárt ZÁÉV jegyzett tőkéje 1,041 milliárd forint, a cég főrészvényese tavaly július óta a Pannon Speed Pro Vagyonkezelő Zrt. A tavaly márciusban bejegyzett Pannon Speed Pro többségi tulajdonosa a ZÁÉV vezérigazgatója, Peresztegi Imre, és vétójogot biztosító részvénnyel bír a cégben Istenes István, a ZÁÉV termelési igazazgatója is.

  1. Swietelsky Magyarország Kft.: 6,55 milliárd forint

Egyetlen tétel küzdi ilyen magasra az osztrák tulajdonú Swietelsky-csoport egyik tagját, mégpedig a ZÁÉV kapcsán emlegetett szombathelyi stadionépítés, amelyet a két cég konzorciumban jelenleg is épít nettó 13,1 milliárd forintért.

Az egy dolog, hogy sokkal drágábban épül a korábban tervezettnél a Haladás új otthona, de a Swietelsky érdekelt a másik oldalon is. A csoport egy másik magyarországi tagja, a Swietelsky Vasúttechnika Kft. ugyanis névadó szponzora a két egykori focista, Illés Béla és Halmai Gábor tulajdonolta Haladás futballcsapatának. Mészáros Lőrinc klímacége, a CLH itt is felbukkan oldalágon: szintén támogatója a futballcsapatnak.

  1. HUNÉP Universal Zrt. és ÉPKERSERVICE Zrt.: 5,8-5,8 milliárd forint

A két cég nem véletlenül szerepel egymás mellett a listánkon: a 2014-ben átadott, 20 ezer férőhelyes, debreceni Nagyerdei Stadion két kivitelezőjéről van szó.  Konzorciumban nyerték el a megbízást, amit többszöri módosítás után nettó 11,59 milliárd forintért végeztek el.

Úgy tűnik, van egy kis eltérés, mert amikor összegeztük a stadionköltéseket, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlése alapján összesen bruttó 13,5 milliárd forintos összeget jelöltünk meg Debrecenre. Ezt az ellentmondást egyelőre nem sikerült feloldani.

A Hunép és az Épker is jól ismert cégek Kósa Lajos városában, az elmúlt években több nagy önkormányzati megbízást nyertek el. Ahogy korábban részletesen írtunk róla, a Nagyerdei Stadion teljes mértékben állami forrásból épült fel.

  1. Mészáros és Mészáros Kft.: 3,8 milliárd forint

Nemcsak sejtetett szereplőként, hanem saját jogán is a listára került Mészáros Lőrinc és legismertebb cége. A Mészáros és Mészáros Kft. természetesen a felcsúti Pancho Aréna kivitelezésével szerepel itt.

A 3,8 milliárdos beruházást 2,7 milliárd forint taóból – amit természetesen közpénznek veszünk –, illetve az építtető alapítvány saját forrásából finanszírozták. Az Orbán Viktor létrehozta alapítványnak pedig nem más az elnöke, mint Mészáros Lőrinc.

Az építkezésbe természetesen alvállalkozóként másokat is bevontak, többek között az Orbán-rendszer korábbi kedvenc építőipari cégét, a Nyerges-Simicska érdekeltség Közgépet, vagy a többször emlegetett Pharos ’95 Kft.-t.

  1. West Hungária Bau Kft.: 3,15 milliárd forint

Az MTK-stadiont a ZÁÉV-vel együtt építő WHB a következő szereplő. Az egyik leggazdagabb magyar, Paár Attila cége 2015-ben már 25 milliárdos nettó árbevételt produkált.

A WHB és tulajdonosa nemcsak azzal vált ismertté, hogy sorra nyert el nagy állami megbízásokat (Várkert Bazár, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Bálna, keszthelyi Festetics-kastély stb.), hanem azzal is, hogy Paár egyik érdekeltsége vette meg Tiborcz István részesedését a stadionberuházásokban is utazó Elios Zrt-ben.

  1. Pharos ’95 Kft.: 2,017 milliárd forint

A dunavarsányi cég listánk egyik legérdekesebb szereplője: a 2 milliárd forintos összeg nem tűnik magasnak, de a futballpálya-építésekre specializálódott vállalkozás a számításaink szerint összesen legalább tizenegy megbízást nyert el az elmúlt években a stadionépítések során.

Sőt, ennél jóval magasabb lenne ez a szám, ha valamennyi futballal kapcsolatos munkáját felsorolnánk, de ebben az összeállításban csak a 32 legnagyobb stadionberuházással kapcsolatos megállapodásokat vettük figyelembe.

A Pharos három részletben nyert el összesen nettó 891 millió forint munkát Mezőkövesden az elmúlt három évben, hogy felépítse Tállai NAV-elnök klubjának stadionját. (Ezek két esetben hirdetmény nélküli, meghívásos eljárások voltak, a közbeszerzési eredményeket itt, itt és itt találjuk.)

Balmazújvárosban is több munkára szerződött, itt is nemrég fejezték be a helyi NB II.-es csapat 2500 férőhelyes stadionjának építését. A Pharos összesen nettó 311 millió forintért dolgozott, lelátót épített (konzorciumban), pályafűtést szerelt, pályát épített, és végzett kiegészítő munkákat is.

Békéscsabán a stadion központi pályáját újította meg a Pharos 161 millió forintért, tavaly vett részt az Eliosszal és a Roneko Kft.-vel közösen a tatabányai stadion világításának kiépítésében és a pálya felújításában, idén pedig elnyerte a zalaegerszegi stadion befejezésének a munkálatait a ZÁÉV-vel közösen.

Utóbbi megbízásra már fentebb is utaltunk: itt közpénzből újítja fel azt a stadiont a Pharos, amelyben a többségi tulajdonában álló ZTE futballcsapata játszik.

A cégről részletesen írtunk és nem ez az egyetlen érdekes részlet vele kapcsolatban: a Pharos ’95 ismerős lehet Felcsútról is, nemcsak pályákat épített az akadémiának, de a cég tulajdonosa, Végh Gábor adományozta az intézménynek Puskás Ferenc egészalakos szobrát. A cégnek a faluban telephelye is van, a Fő utca 311/5. hrsz. alatt. Ez a cégjegyzék adatai szerint Mészáros Lőrinc állandó lakcíme, de a Mészáros és Mészáros Kft. székhelye is itt van.

  1. Föld-Trans 2001 Kft.: 2 milliárd forint

Nagy összeggel szerepel listánkon a Föld-Trans 2001 Kft., amely a Puskás Stadion bontásában vesz részt a ZÁÉV partnereként. A bontási munkákban utazó cég részvételének a mértéke nem ismert, így feleznünk kellett a nettó 3,98 milliárdos összeget.

A törökbálinti cégnek nem ez az első ilyen megbízása, a Puskás bontása kapcsán írtunk róla, hogy alvállalkozóként felbukkant a régi Fradi-pálya 2013-as szétkapásakor, és nem sokkal később a klub támogatójaként is bejelentkezett.

  1. Betonsped Zrt.: 906 millió forint

Az esztergomi székhelyű vállalkozással elértünk az 1 milliárd forint alattiak táborába. A cég a tavaly elkészült gyirmóti stadion felépítésében vett részt. Itt nem volt közbeszerzés, a győri fociklub maga közölte, hogy összesen 906 millió forintért végezte el a munkát a Betonsped  Kft.

  1. O és R Kft.: 398,5 millió forint

A kozármislenyiek már lehet, hogy maguk is bánják, hogy stadion épül a Pécs melletti kertvárosban: a fura hangzás és a település országos ismeretlensége miatt az értelmetlen beruházás egyik szinonimája lett a most már NB II.-es csapat új otthona. A már zajló beruházást nyerte el nettó 398,5 millió forintért a szintén baranyai, sellyei székhelyű O és R Kft.

  1. Elios Zrt.: 306,8 millió forint

Biztosan mindenki előbbre várta a felsorolásban Tiborcz István korábbi érdekeltségét, mi összesen négy helyen fedeztük fel stadionos beruházását, valamennyi helyen a Roneko Kft.-vel közösen – és mindegyik megbízás arra az időre esik, amikor Orbán Viktor veje még érdekelt volt az Eliosban.

Valamennyi helyszínen a világítást építették ki, így Dunaújvárosban (két eredményt találtunk, az elsőt a Ronekóval, a másik az egyetlen önálló megbízása az Eliosnak), Tatabányán (a végül nettó 241 milliós megbízásba bevették a fent bemutatott Pharos ’95-t is), Ajkán (nettó 110 millió forintért), valamint Újpesten is (itt pedig nettó 109,8 millióért).

  1. Merkbau Kft.: 303,9 millió forint

Az évekkel korábban felújított soproni stadion egyik lelátóját fedték be a mostani fejlesztések során, ezt végezte el 2015-ben Merkbau Kft. nettó háromszázmillióért. A kiskunhalasi székhelyű cég tavaly 11 milliárdos nettó árbevételt produkált. A soproni kivitelezés nem sikerülhetett tökéletesen, legalábbis a nézők az átadás után nem sokkal már panaszkodtak.

  1. Roneko Kft.: 281,932 millió forint

A Roneko megbízásait nem részleteznénk, ezek fentebb, az Eliosnál megtalálhatóak. A székesfehérvári vállalkozás egyik tulajdonosa az a Nemes Ferenc, aki ismert szereplője a magyar futballnak, klubok tulajdonosaként, a fociszövetség elnökségi tagjaként, rövid időre az MLSZ átmeneti elnöke is volt.

  1. Strabag-cégcsoport: 224 millió forint

Az osztrák hátterű Strabagot egy ideig szerették volna olyan cégként beállítani, amelyik hátraszorult az állami megrendelések terén 2010 óta. Ez nincs így, erre a listára is felfért, hiszen Mezőkövesden és Székesfehérváron is nyert el a cégcsoport egy-egy tagja megrendelést. Utóbbi eset pikantériája, hogy az STR Építő Kft. úgy bontja Garancsi István klubjának önkormányzati tulajdonú stadionját, hogy a Strabag eközben a focicsapat kiemelt támogatója.

 

 

Ők is jelen vannak

Végezetül a kisebb megrendeléseket elnyert céget soroljuk fel.

Összesen nettó 168,7 millió forintért újította fel a dunaújvárosi stadion pályáját a specialista EUROGREEN-TISZAFA Kft. és az aquatherm-hungaria Kft. A két cég ugyanezt a munkát végzi a most kezdődött paksi fejlesztés során (nettó 110 millióért), csak kiegészülve a FEJÉRDUNA-ÉP Kft.-vel.

A stadionos közbeszerzések legjobb nevű szereplője mindenképp a Polip 2001 Kft.: a várpalotai vállalkozás nettó 170 millióért dolgozik az ajkai stadionban. A balmazújvárosi stadionvilágítást a MEZEI-VILL Kft. építette ki, nettó 121,8 millió forintért, míg a soproni pályatestet az Everling Kft. készítette el nettó 77,51 millióért.

Zárjuk a sort a szintén dallamos nevű Bontás- és Kotrástechnika Kft.-vel, amely a fehérvári stadion bontásában vett részt, nettó 23 millió forintos ellenszolgáltatásért.

Csepregi Botond

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás