Cikkek

Egykori testőréhez került Vizoviczki programajánló magazinja, a Flyerz

 

Birodalmának egy része ugyan odalett az eljárások alá került Vizoviczki László diszkómogulnak, de úgy látszik, semmi ok az aggodalomra. Érdekeltségei között tartják számon a Flyerzt, amely korábban a szórakozóhelyek programjait ajánló lapként működött, manapság viszont fesztiválok szervezésébe is bekapcsolódik és nyitott a street food felé. A Flyerz egyik illetékese, Radics Tibor szerint az új területeken mozgolódó programajánlóhoz Vizoviczki Lászlónak már nincs köze, ám a cégnyilvántartás adatai elvezetnek hozzá. Árulkodó jel lehet az is, hogy a Flyerz új kiadója, a Car-Cool Kft. ügyvezető-tulajdonosa, Hirsch Imre az üzletember testőre volt, feladatai között szerepelt a debreceni szórakozóhelyek felügyelte, és több Vizó-cégben viselt tisztséget.

 

szulinap_superhero5 (1)

 

„Vadi’ új rendezvény Zamárdiban, szervezők: Zamárdi Tourinform és Flyerz Média” – posztolták ki június 8-án a Fleyrz Facebook-oldalára. A Flyerz ilyen jellegű tevékenysége újdonság, korábban Vizoviczki László szórakozóhelyeinek programajánló magazinja volt.

A költségvetési csalás és vesztegetés miatt büntetőeljárás alatt álló vállalkozó nagy becsben tartotta a reklámfelületet, volt hogy annak elkészítésével többet bíbelődött, mint a szórakozóhelyeivel – derült ki több olyan telefonbeszélgetésből, amelyet a rendőrök lehallgattak, majd a titkosítás alóli feloldás után a nyomozati anyag részéve tettek.

A Vizó-birodalom nagy becsben tartott darabja az étkezés divathullámát megérezve nyitott a gasztronómia felé: Facebook-oldalon közzé tett posztok tanúskodnak erről, mint arról is, hogy a Flyerz csapata fesztiválokat is szervez. Például Zamárdiban a Gasztro és Utcza Fesztivált, amelyet idén rendeznek meg először. Társuk a szervezésben a helyi tourinform iroda.

Ennek vezetője, Baller Zsuzsanna az Átlátszónak azt mondta, hogy egy ismerős révén került náluk képbe a Flyerz, amely egyébként nem kap ellentételezést az önkormányzattól a többek között a magyar street food ételek, kézműves sörök és balatoni borok kínálatának biztosításáért. Arra, hogy jó jó választásnak tartják-e az eljárások alatt lévő Vizoviczki László érdekeltségébe tartozó Flyerzt, az irodavezető azt felelte, hogy ez nem jelent kizáró okot.

Előzmények

A Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai három és fél évvel ezelőtt, 2012. május 31-én vonultak ki a Hajógyári-szigetre és fogták el rendőrök segítségével Vizoviczki Lászlót bizalmasával együtt.

Azt rótták fel a több tucat szórakozóhelyből, és az ezeket üzemeltető cégekből álló birodalmat felépítő vállalkozónak, hogy egy jól szervezett, alá- és fölérendeltségi alapon működő bűnözői csoportot irányított, amelynek tagjai a diszkók és éttermek működése érdekében bűnös kapcsolatot ápoltak hivatalos személyekkel, köztük vezető beosztású rendőrökkel. A vesztegetés mellett a diszkómogult költségvetési csalással is vádolják.

Korábbi cikkeink a témáról:

“Felfuvalkodott hólyag, akit elborít a pénz” – ez ment a Vizó-birodalomban a telefonlehallgatások alapján

Sokszor gyanakodtak a bankok pénzmosásra a Vizó-érdekeltségeknél

Liechtensteini cégbe mentették volna Vizoviczkiék a megmaradt vagyont

Az új pálmákat szívesebben tanulmányozta Vizoviczki, mint az elszámolásokat

„A Flyerz Magazin 14 éve van jelen a hazai piacon eleinte nyomtatott, napjainkban nagyobb részben online formában. A magazin Facebook oldala és a hozzá kapcsolódó egyéb tematikus oldalak összesen több mint 800 ezer követőt és 2-3 milliós heti elérést számlálnak, a Flyerz.hu weboldalát pedig napi több tízezer olvasó kíséri figyelemmel” – ezek az adatok abban a közleményben jelentek meg, amelyet idén tavasszal adtak ki, amikor a Flyerz Magazin stratégiai együttműködést kötött a hd Open!-nel.

A Flyerz egyik szerkesztője Radics Tibor, akinél a domainnév is van, felvázolta az Átlátszónak a magazin részbeni profilváltását.

„Egy éve előreléptünk a gasztronómiába, az új tulajdonos és az új csapat a street food elkötelezettje, amely révén a Flyerz ott lehet a nagy fesztiválokon és tovább növelheti a hírét, így jobban cseng a neve is.”

A Facebook-oldal alapján a zamárdi utcabál látogatói mellett az EFOTT és a Balaton Sound bulizói is ehetnek-ihatnak a Flyerz kínálatából.

Radics Tibor elmondása alapján Zamárdiba úgy kerültek, hogy ott és más önkormányzatnál is jelentkeztek az ötleteikkel. Sok helyen a helyi vállalkozók ellenállása miatt nem jártak sikerrel, de Zamárdi önkormányzata nyitott volt irányukba.

„A területet biztosítják a Flyerznek, mi pedig gondoskodunk arról, hogy feledésbe merüljön a korábbi rendezvények vurstli hangulata.”

Erre garancia az új csapat, amelynek Radics Tibor kijelentése alapján semmi köze nincs Vizoviczki Lászlóhoz. Igaz, hogy ő maga is dolgozott a diszkómogulnak, csak úgy, mint a Flyerz honlapján szerkesztőként megtalálható Kapitány Nóra is, aki üzletvezető volt Vizónál, és a költségvetési csalás miatt folyó büntetőügy egyik vádlottja. Radics Tibor a nő munkájával kapcsolatban megjegyezte, hogy a cégcsoport beborulása után új élet kezdett, és ma hobbiból boros témájú cikkeket ír számukra.

Az valóban igaz, hogy a Flyerz kiadót váltott, de hogy teljesen elszakadtak volna az éjszaka császárának is nevezett Vizoviczki Lászlótól, nem teljesen helytálló. A magazin 2007-ben került a Freee Impressum Kiadóhoz, amely 2005 előtt Randevú Söröző Kft-ként, majd Randevú Kft-ként szerepelt a cégnyilvántartásban.

A cég tulajdonosai a családtagok közül kerültek ki: 2000 és 2002 között Vizoviczki László maga irányította az akkor még Randevú néven futó kft-t, majd élettársa, Fekete Noémi és annak anyja, Németh Erika közösen voltak tagok a cégben, és az Opten céginformációs rendszer alapján még mindig azok.

Az ügyvezetői teendőket mintegy másfél évtizeden át Vizoviczki László anyósa látta el, őt 2013. év végén váltotta egy bizonyos Csivincsik József. A férfinak a Facebook révén megüzentük, hogy szeretnénk vele beszélni, de nem reagált a megkeresésünkre.

A Radics Tibor által emlegetett új tulajdonos-kiadó a Car-Cool Kft. A társaság 2013 októberében alakult és folyóirat, időszaki kiadvány kiadásán túl egyebek mellett konferenciaszervezéssel, szórakoztatás és szabadidős tevékenységgel, illetve reklámügynöki tevékenységgel is foglalkozik.

Hogy az alakulás évében a Car-Cool pénzügyileg nem volt túl sikeres, az érthető, de 2014-ben sem volt árbevétele, és veszteséget könyvelhetett el.

A kft. ügyvezetője és egyben tulajdonosa Hirsch Imre, aki Vizoviczki László testőre volt, felügyelte a debreceni érdekeltségeit, továbbá a vesztegetés miatt folyó büntetőeljárás érintettje; őt 2012 októberében gyanúsították meg. Az Átlátszónak Hirsch Imréről azt mondták ismerősei, hogy nem igazán cégvezető típus. Akadt, aki a híren, hogy a Flyerzt már ő adja ki, meglepődött.

Az Átlátszó birtokában lévő nyomozati iratokban is szerepel a debreceni mindenes: az egyik lehallgatott, majd a titkosítás alól feloldott, és a költségvetési csalás gyanúja miatt zajló eljárás részéve tett beszélgetés arról szól, hogy a Hirsch Imre által felügyelt egyik szórakozóhelyre egy társaságot nem engedtek be. Ebből hatalmas vita kerekedett és csak a rendőrök kiérkezésének volt köszönhető, hogy a helyzet nem fajult el jobban.

Vizoviczki embere állítja, hogy a büntetőeljárás végül őt igazolja

Hirsch Imre az Átlátszó kérdéseire adott válaszát azzal kezdte, hogy a Car-Cool Kft. semmit nem vett át a Freee Impressum Kft-től, illetve, hogy a két cég semmiféle gazdasági kapcsolatban nem állt egymással és nem is áll.

„Az „átvétel” rövid történetét vázolom, de egy kicsit messzebbről futok neki. Történt, ami történt a Hajógyári-szigeten és Vizoviczki úr egyéb érdekeltségei vonatkozásában. Ez már történelem. A véleményem megformálása helyett legyen elegendő az a tény, hogy több száz tisztességes ember munkahelye és megélhetése ment tönkre és lehetetlenült el egy csapásra. Ennek jogosságára vagy jogszerűtlenségére a jogerős bírósági döntésekkel egy időben derül fény.”

A Flyerzre visszatérve a cégvezető azt közölte, hogy a brand 2012-ben, akárcsak a cégcsoport többi korábban jól csengő márkaneve, „szitokszóvá vált a magyar médiában, ezzel egyidejűleg értékük átment mínuszba.”

Évekkel később támadt az ötlete, hogy átvenné a Flyerzt, és mivel Vizoviczki Lászlónak már nem voltak tervei a magazinnal, így megadatott neki az a lehetőség, hogy felélessze a brandet. Hirsch Imre szerint a Flyerz ekkor már „teljesen halott volt, a honlap nem működött, a szervereket lekapcsolták, a korábbi olvasók, látogatók elfordultak, az idő meg csak múlt, az egykori konkurencia virult, és ami a legfontosabb, az emberek, akik dolgoztak vele, szétszéledtek.”

A terv megvalósításába belevágva, felmerültek a cégjogi, névhasználati kérdések is, és kiderült, hogy a Flyerz neve nincs levédetve, így azt Hirsch Imre megtette.

„Ezt a jogot a korábban sikertelen cégem rendelkezésére bocsájtottam… Terveim egybevágnak a Flyerz magazin céljaival. Szeretném, hogy bővítse olvasói táborát és programok ajánlása mellett a gasztronómiában, az életmód és szépségipari témákban is hiteles online (és időszakosan offline) kiadvánnyá váljon. A tartalmak készítése mellett fontosnak tartom azokat a rendezvényeket, amelyek közelebb hozzák az említett piaci szegmensek szereplőit az olvasókkal.”

A Flyerz kiadásának költségeivel kapcsolatos érdeklődésünkre az ügyvezető-tulajdonos elárulta, hogy minimális állandó költségekről van szó, tekintve, hogy a Flyerz főleg online magazin. Papíralapon csak akkor jelennek meg, írta, és legfeljebb negyedévente, ha van elég hirdető, így másodlagosnak tekinthetőek a konkrét lapkiadással kapcsolatos, például a nyomdai költségek.

Az elmúlt nyolc hónapban az átlagos havi nettó árbevétel 1 371 125 forint volt. A 2015. évet a 500 ezer forint alatti nyereséggel zárták – áll a cégvezető levelében.

A büntetőeljárásban való szerepét Hirsch marginálisnak tartja, és szerinte „az eljárás végére mindenki számára egyértelművé válik”, hogy tisztességesen végezte munkáját. Úgy emlékszik, hogy két, Vizoviczki Lászlóhoz köthető cégben volt ügyvezető, a vállalkozások közül az egyik biztonsági, a másik vendéglátó vonalon tevékenykedett.

„Mindkét területen végzett szakember vagyok. Ezen felül elvégeztem a Szolnoki Főiskolát idegenforgalom-szálloda szakon. Nem vállalnék felelős szerepet olyan cégben, amelynek tevékenységét nem látom át.”

Ezt követően Hirsch Imre azt kérte, hogy ne nehezítsük meg a munkájukat azzal, hogy az új Flyerzt összemossuk az ismert büntetőügyekkel. Hangsúlyozta, hogy az ügyészség szerint sem volt a régi Flyerz magazin tevékenysége aggályos.

Szerettük volna Hirsch Imrétől megkapni Vizoviczki László anyósának az elérhetőségét, de azt írta, hogy az asszonnyal 2012 óta semmilyen kapcsolata nincs, ezért a telefonszámát sem ismeri. Csinkivics Józsefről pedig azt állította, hogy nem tudja, kicsoda.

A Hirsch Imre által érintett társaságok és kapcsolódásaik

A Vizoviczki László bizalmasának tartott férfi a cégnyilvántartás alapján nem kettő, hanem három Vizó-cégben vállalt szerepet. Ezek közül a Lipótvárosi Kft. felszámolás, a Melior Cafe Kft. pedig kényszertörlés alatt áll. A Lipótvárosi Kft. székhelye egyébként ugyanazon az V. kerületi, Október 6. utcai címen van, mint a Freee Impressumnak.

A főtevékenységként vendéglátást végző Lipótvárosi Kft-nek 2013-ben közel három hónapig volt az ügyvezetője Hirsch Imre, akit az Átlátszó számára egyelőre elérhetetlen Csivincsik József váltott. Tőle került felszámolásba a társaság 2014-ben.

A társaság ellen a Központi Nyomozó Főügyészség biztosítási intézkedéssel élt 2012 szeptemberében: a vállalkozó CP-Invest Ingatlanfejlesztő Kft-n keresztüli üzletrészét foglalta le. Az ingatlanfejlesztő ugyanis a Lipótvárosi Kft. tulaja. A cégek működésére jellemző, hogy pozitív árbevétel mellett negatív eredményeket értek el.

A CP Invest Kft. fogta össze egyébként Vizoviczki László cégeinek egy részét, tulajdonosa az üzletember és a Base-1 Vagyonkezelő Kft., amelynek egyszemélyes tagja a diszkómogul.

 

 

A Melior Cafe tulajdonosa a Leitzo Hungary Kft., amelyet 2013-ban hoztak létre, és amelynek kényszertörlését szintén elrendelték. A cég két tulajdonosa közül az egyik Vizoviczki élettársa.

Hirsch Imre érintett még az Árkádia Vendéglátó Kft-ben és a Party Commando Kft-ben is. Az előbbi társaságnál szintén szerepel a KNYF biztosítási intézkedése, mint az is, hogy ennek a cégnek az ügyeit ugyancsak a diszkómogul párja viszi. Vizoviczki élettársa ebben a vállalkozásban is tulajdonos egy másik magánszeméllyel, de az ő szavazati joga haladja meg az ötven százalékot.

A 2015-ös mérleg még nem látható az Optenben, de a kft. az előző években végig veszteséges volt. A Hirsch Imrét érintő cégek közül hátra maradt a 2014-ben alakított Party Commando Kft., amelynek ügyvezetője a Flyerz szerkesztőjeként már megemlített Kapitány Nóra, aki a cég tulajdonosa is Vizoviczki bizalmasával együtt.

Mindezek alapján elmondható, hogy Vizoviczki László a cégnyilvántartás alapján valóban nem jelenik meg a Flyerz kiadójánál, de a személyek és a céges kapcsolatok alapján nehéz elképzelni, hogy semmilyen beleszólása ne lenne annak ügyeibe. Felhívtuk Vizoviczki László élettársát is, de nem tudtuk feltenni a kérdéseinket, mert a nő amint meghallotta, honnan keressük, letette a telefont. Édesanyját pedig egyáltalán nem értük el.

Csikász Brigitta

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42