
A CÖF tavaly 1,2 milliárd forintot kapott „magánemberektől és vállalkozóktól” teljesen átláthatatlanul
Olyanoktól, akik "akik eredményes munkájukkal törvényi adókötelezettségüknek maradéktalanul eleget tesznek" - írja a kormánypárti szervezet.
Nem nyugszanak a kedélyek a Hortobágyon: a helyiek nem akarnak beletörődni, hogy Fazekas miniszter irányításával a nómenklatúra új kegyencei kapták az általuk korábban használt földeket. A gazdálkodók számos pert indítottak – egyes eljárások már jogerősen lezárultak, illetve a kirobbant botrány miatt egyes szerződéseket a nemzeti park is felmondott.
A botrányok és perek azonban nem érték el az új földesurak egy részét, azaz olyan új bérlőket, akikről a helyiek korábban nem is hallottak. Az a gyanú, miszerint az új bérlők egy része ténylegesen sosem akart gazdálkodni, pusztán a hektáronkénti 70 ezer forintos területalapú támogatásra hajtott, beigazolódni látszik: a Hortobágy több pontján is hatalmas területekre kalauzoltak el bennünket, amelyeken – ahogy mondják – még nem járt állat, és nem is kaszáltak.
Kaszálás nélkül ez már jövőre sem lesz jó legelő – mondják a gazdák. Csakhogy a szerződés szerint a terület felét legalább legeltetni kellene. Persze ez is megoldható a játékszabályok újabb átírásával: a földbérlet-pályázat kiírásakor például feltétel volt, hogy a legeltetéshez a pályázónak saját állatállománnyal kell rendelkeznie – a későbbi nyertesek ezt a beadott pályázatukban vállalták is.
Korábbi cikkeink a Hortobágyi földmutyiról
Gazdaságaik felszámolására készülnek a legelők nélkül maradt, kisemmizett gazdák a Hortobágyon
Helyreigazitási pert nyertünk az agrárminiszter volt tanácsadója ellen
Fazekas tanácsadójának családja és a kunok taroltak a hortobágyi földbérlet-pályázatokon
Komondorokat uszítottak a földmutyi után nyomozó újságíróra a Hortobágyon
Aztán persze másképp alakult: az új bérlők jelentős részének nem sikerült határidőre a szükséges mennyiségű birkát/marhát beszerezni, ezért felpuhították a szabályozást: most már lehet bérlegeltetni is, vagyis más állataival megoldani a nemzeti parki terület rendben tartását – merthogy ez lenne a bérlők legfontosabb kötelessége. A „bérlegelő” állatok tulajdonosa, vagyis a föld tényleges használója aztán vagy megkapja az egyébként neki járó támogatást, vagy nem – akkor viszont legalább annak örülhet, hogy az állatait nem kell eladnia.
De vannak olyan új bérlők, akik még ezzel a zsebszerződés jellegű megoldással sem bíbelődnek, egyszerűen csak parlagon hagyják a földjeiket. Helyi forrásaink számos ilyen területről beszéltek, néhányat meg is mutattak. A drónról készült felvételeken jól látszik, mekkora területekről van szó. Ellenőrzéstől a szerződésszegő bérlőknek nem kell tartani: forrásaink szerint a Vidékfejlesztési Minisztérium illetékese oda nyilatkozott, hogy ebben az évben még nem fogják ellenőrizni a szerződésben vállalt állatállomány meglétét.
Becker András
Videó: Pápai Gergely, Kovács Márk
Címlapfotó: Móricz Csaba
Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!
Havonta csak egy ezres: már csak 945 új előfizetőre van szükségünk
ahhoz, hogy az alaptevékenységünk közösségi finanszírozású legyen. Tudnivalók itt.Adakozz az Átlátszó drónjára!
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
Olyanoktól, akik "akik eredményes munkájukkal törvényi adókötelezettségüknek maradéktalanul eleget tesznek" - írja a kormánypárti szervezet.
A Mészáros M1 Útépítő Kft. 2 év alatt 36,2 millióról 66,2 milliárdra növelte a bevételét. A cég új aszfaltkeverő üzemét nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek nyilvánították.
Sonkodi Balázs egy MÁV-cég felügyelőbizottsági tagja havi 800 ezerért, emellé kap még 5,8 millió egészségmegőrzési koncepcióra kialakítására.
Az állami app fejlesztésére kiírt közbeszerzést a Tigra Kft. által vezetett konzorcium nyerte, az appot pedig a nyertes konzorcium tagjai közül a Fornax ICT Kft. fejleszti. A Tigra tulajdonosa Vertán György, aki Magyar Péter volt feleségének munkát, ex-barátnőjének pedig lakást adott.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!