Bűnök és büntetések – magyar nemzeti radikalizmus a Vajdaságban I.

Hatalmasat bukott a nemzeti radikálisnak mondható magyar pártok koalíciója a márciusi szerbiai választásokon. Ennek nemcsak a legerősebb magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség túlhatalma az oka – ahogy e pártok képviselői nyilatkozták az Átlátszónak –, de az is, hogy maguk is széttöredezettek, és potenciális szavazóik, a fiatalabbak és elkeseredettebbek a magyar útlevéllel tömegesen távoznak Nyugatra.

A temerini fiúk

2004. június 26-án éjjel öt magyar fiú brutálisan megvert egy szerb férfit, ánuszába sörösüveget dugtak, aki – így  ők – provokálta őket, szexuálisan zaklatott lányokat. Az áldozat ugyan másnap nem emlékezett semmire, drogdílerként is ismerték, de egykor e magyar fiúk sem közkedveltségükről, hanem inkább agresszivitásukról voltak híresek a helyi magyarok körében.

A bíróság expressz és jogászok szerint is számos hibát vétve összesen 61 év börtönbüntetést rótt ki rájuk, 10-től 15 évig. Ilyen súlyos büntetést háborús bűnösök esetében sem szabtak ki minden esetben Szerbiában. Maga az eset, illetve a bírósági tárgyalás időben egybe esett azzal az időszakkal, amikor a magyarveréseknek nevezett konfliktusok, fizikai leszámolások bejelentett száma megnőtt, amelyekről a magyar média is egyre inkább beszámolt. De azzal is, amikor a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vajdasági jelenléte markánsabb volt, így például betiltották „hagyományos” október 23-i megemlékezésüket, illetve a Kárpátia koncertjét a többnemzetiségű városkában, Óbecsén, amelyre emiatt a zömében magyarok lakta faluban, Kishegyesen került sor, amelynek kijáratait jól le lehetett zárni. A rendőrség itt engedélyezte a koncertet, incidensre nem került sor. Ekkortájt a HVIM-nek több településen volt működő szervezete, és relatív népszerű, ismert.

 

A HVIM eltűnik

Október 26-án aztán Toroczkai Lászlót kitiltották egy évre Szerbiából egy október 9-i verekedés miatt, amelyben hét szerb és öt magyar vett részt: „2 szerb támadót mentővel szállítottak a szabadkai kórházba” – olvashatjuk az eredményt a HVIM honlapján. Ma a HVIM gyakorlatilag nincs jelen a Vajdaságban. A Magyar Remény Mozgalom elnöke, a 27 éves László Bálint is náluk kezdte, 16-18 évesen volt tagja, mint mondta, a tipikus tinédzserkori lázadás és a tenni akarás vonzotta. Termékeny, aktív időszakként tekint erre, koncerteket, könyvbemutatókat tartottak, megemlékeztek a Délvidék visszacsatolásáról és a nemzeti emléknapokról, Szabadkán teret pucoltak. Később úgy látta, hogy a civil szervezeteket nemigen becsülik meg, ezért döntött pár év inaktivitás után úgy, hogy pártban folytatja.

A 2000-es évek közepén még önkormányzati képviselője is volt a HVIM-nek, így Kishegyesen a helyi elnök, Kiss Kornél, bár a Vajdasági Magyar Demokrata Párt listáján (ebből váltak ki részben az MRM-et megalapítók, így László Bálint is. Kiss Kornél azonban – oly tipikus módon Szerbiában – átállt a VMSZ-es helyi többséghez, majd felhagyott a politizálással). László azt is elmondta, hogy bár ideológiailag persze egymáshoz közel állnak a HVIM-mel, kapcsolat nincs – a közeli Ásotthalom polgármesterét, Toroczkait viszont látta már a szabadkai „ócskapiacon”, vagy törzshelyén, a börtön- és rendőrség melletti rostélyozóban. Persze akadnak „közös” tagok , de ilyenekről tud a VMSZ-ből is.

 

 

Amikor az új jobboldal áttolja a liberálist a nemzeti radikálisokhoz

Érdemes megemlíteni, hogy a fiúk védőügyvédje az a Bozóki Antal, aki emberjogi kérdésekkel is foglalkozott, honlapján, de könyvekben is dokumentálva az etnikai konfliktusokat, s ő védte az új temerini fiúkat is, akikről még lesz szó. Bozóki az Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület alapítójaként azonban nemrég kiesett a VMSZ kegyeiből, mert az MRM-hez közel álló délhír.rs-en a VMSZ és a Magyar Nemzeti Tanács elnökeinek lemondását követelte, mert például a munkahelyeket pártalapon osztogatják és romlik a magyarság helyzete.

Egyébként tavaly ősszel Bozóki Gaudi-Nagy Tamással és a Jobbik délvidéki szervezetének vezetőjével, Kiss Ervinnel együtt beszélgetett Strasbourgban egy stúdióban, miután az Európa Tanács közmeghallgatásán vett részt, épp a vajdasági kisebbségek helyzete kapcsán – ez jól jelzi, hogy a kisebbségi helyzet mennyire különös eseteket teremt: az inkább liberálisnak mondható volt jogvédő egy asztalhoz kerül a fentiekkel, illetve László Bálinttal és az ideológiailag szintén erősen jobboldali Magyar Polgári Szövetség elnökével, Rácz Szabó Lászlóval, aki találkozásunkkor ingjén fekete keresztet viselt Trianon felirattal. De jellemző, hogy a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetnek – mely Bozóki könyvét kiadta – az igazgatója, a VMSZ-közeli MNT-tag Hajnal Jenő is megfedte szerzőjüket, szélsőségesnek és kirekesztőnek nevezve őt, mert napipolitizált, mintha az eleve bűn lenne, s nem jog.

Az új temerini fiúk                

Hogy Szerbiában magyar nemzeti radikálisnak lenni koránt sem veszélytelen – miközben a szintén szétforgácsolt, de tobzódó szerb ultranacionalisták nyugodtan teszik a dolgukat, köztörvényes bűncselekményeket is elkövetve, mint a radikális fociszurkolók –, azt az újabb temerini esetek is bizonyítják. 2011. szeptember 11-én az etnikai konfliktus – melynek, ha az áldozat magyar, magyarverés a neve, ha viszont például szerb, akkor nem mondják szerbverésnek (2000 előtt pedig szimplán kocsmai verekedésnek mondták a hasonló eseteket, a szocializmusban pedig magyar rendőr verte a randalírozó magyarokat, szerb a szerbet stb.) – tipikus módon egy temerini kocsma előtt tört ki hajnalban.

Tizenöt, vélhetően nem színjózan magyar fiú esett neki öt kiskorú szerb fiúnak. Miután egy másik verekedés is kitört, miszerint magyar fiatalok náci karlendítéssel léptek be egy kocsmába, hét magyar fiatalembert tartóztattak le 2012. október 22-én. A hét, amúgy nem csak temerini fiú előzetes fogva tartását mindig meghosszabbították, ők maguk rémes állapotokról, megalázásról, az ügyvédek folyamatos jogsértésről beszéltek. Végül 2013. november 28-án engedték ki őket, most szabadlábon védekezhetnek, miután az ügyész nemzeti, faji, vallási gyűlölet szításával vagy türelmetlenség kiváltásával vádolja őket.

 

Farkast kiáltva

A magyar Athena Intézet névtelen elemzője az esetről írva 2014. április 4-én viszont már a cikk címében így fogalmazott: Sikeres magyar extrémista hálózatépítés Szerbiában. Az effajta sommás értékítélet épp a szenzációhajhász szerb sajtóhoz illő, amely már akkor a Vajdaság magyar visszahódításáról, a magyar fasizmus újraéledéséről ír, ha valahol magyar zászlót látnak (amit a törvény megenged a magyarlakta településeken, rendezvényeken), uram bocsá’ magyar hagyományápolókat magyar egyenruhában vesznek észre, vagy ha egy politikus a területi autonómiáról beszél (ami viszont a szerbek esetében ab ovo jogos követelmény Koszovó esetében a szerbek szerint).

Az eset után egyébként az újvidéki ultranacionalista Obraz megfélemlítő járőrözést tartott Temerinben. A nyomozás, illetve a sajtó szerint az új temerini fiúk a HVIM jelvényeit hordták, egyikük lakásán HVIM-propagandanyagot és egy fegyvert találtak, amiről később kiderült, katonaboltban vásárolt és összehegesztett valami. Hírek szerint eleinte propagandaanyagnak számított a bíróságon egy középiskolás német tankönyv is, illetve magyar feliratú pólók. És annak ellenére, hogy időnként épp Temerinben éleződnek ki az etnikai konfliktusok, jellemző módon fiatalok kocsmai verekedése formájában, s hogy máshol is akadtak/akadnak magyarverések, elég nehéz azt állítani, hogy az effajta lokális esetek, még ha tagjaiknak van is kapcsolata vagy a HVIM-mel, vagy az MRM-mel, vagy hogy Kárpátia koncertekre járnak, semmi konkrétabb bizonyíték nincs arra, hogy olyasmi folyna, mint „Sikeres magyar extrémista hálózatépítés Szerbiában”.

Előítéletesek, rasszisták, fasiszták mindenütt vannak, de hogy éppen az elöregedett, elszegényedett, asszimilálódó, ruralizálódó, kevesebb, mint 250 ezres közösségben, ahonnan a magyar fiatalok tömegesen távoznak külföldre, folyna extrém hálózatépítés, ráadásul sikeres (következő cikkünkben részletesen beszámolunk e pártok választási kudarcáról 2014 tavaszán), épp olyan merész és káros állítás, mint amikor a szerb sajtó közöl szenzációhajhász híreket egy-egy kiemelt eset kapcsán.

 

Kis magyar párttörténet

A temerini fiúk esete azóta is téma, bár egyöntetű a vélemény a délvidéki nemzeti radikális körökben, hogy elfelejtették őket, a VMSZ és a magyar kormányzat sem tesz semmit értük. Ketten ugyan kiszabadultak, felvidéki előadáskörúton is jártak, de e körök úgy vélik, hogy úgy Pásztor Istvánnak, a VMSZ elnökének és Orbánéknak is nagy hibája, sőt bűne, hogy a mindenkori szerbiai hatalomnál sosem léptek semmit ez ügyben, nem vált alkutémává sem a szerbiai kormányalakításnál, sem az utóbbi években emlegetett és a szerb, magyar és vajdasági magyar politikusok által is ünnepelt szerb-magyar megbékélési folyamat során, továbbá sem a VMSZ, sem Orbánék nem vetik fel a magyar területi autonómia kérdését.

Délvidék/Vajdaság

Abból, hogy valaki a szerbiai magyarok közül a délvidéki vagy a vajdasági kifejezést használja-e (mint láthatjuk, a legtöbb párt a vajdasági jelzőt használja, kivéve az MPP- és és az MRM-et, amely nevében egyiket sem), jó eséllyel tippelhetünk az illető politikai hovatartozására. Aki Délvidéket mond – és számos civil szervezet vagy orgánum használja földrajzi önmeghatározásként -, az vélhetően vagy inkább nemzeti radikális, vagy szinonimaként használja. Aki a vajdasági jelzőt kerüli, arra hivatkozik, hogy azt a szerbek „találták fel” 1848-ban, míg a délvidéki a magyar kontinuitást jelöli, attól függetlenül, hogy a közigazgatási egységként sosem, csak történelmi értelemben létezett a fejekben, hisz a mai Vajdaság területén kívül oda számították például a ma horvátországi Baranyát vagy a romániai Bánságot is.

A július közepén megtartott Vajdasági Szabadegyetemen Pásztor István használta a délvidéki jelzőt is, kifejtve, hogy „70 évig a délvidéki magyarokkal a kutya sem törődött”. Emiatt az ultranacionalista Szerbiai Demokrata Párt alelnöke szélsőjobboldalinak nevezte a Tartományi Parlament elnökét, miközben „Önök saját anyanyelvükön dolgoznak és uralkodnak” – mindez azt bizonyítja, a szélsőjobboldali fogalommal való dobálódzásnak nem sok értelme van.

A jugoszláviai/vajdasági magyarok első politikai szervezete a trianoni döntés után az 1922-ben megalakult Jugoszláv Országos Párt volt, amelyet két év múlva már fel is oszlattak. Bácska 1941-es visszacsatolása után a Tisza-mentén a nyilaskeresztes párt volt az egyik, ha nem a legerősebb bázisú magyar párt, összmagyar viszonylatban is (elsősorban a földkérdés miatt, kevésbé a náci ideológia okán). A titói jugoszláv éra, a jólét, a relatív szabadság részben „elaltatta” az ottani magyarokat, de 1989 legvégén megalakult a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, akkor még érdekképviseleti szervezetként. Az Ágoston András vezette szervezet egy év múlva bejut a szerbiai parlamentbe, majd a tartományiba is, erős pozíciókat szerez a magyar többségű önkormányzatokban.

Ágoston tekintélyelvű vezetési módszerei azonban súlyos konfliktusokhoz vezetnek, de koncepcióbéliek is akadnak: a temerini Ágoston a nagypolitikában gondolkodik, a hármas autonómiakoncepcióban, az önkormányzatiságban kevésbé. Ez vezet „a polgármesterek lázadásához”, ti. azokéhoz, akik a magyar önkormányzatok vezetői, s inkább helyi ügyekre koncentrálnak. Zömében ők, illetve a VMDK kongresszusán kisebbségbe szorulók alakítják meg a VMSZ-t 1994-ben, mely máig a legeredményesebb párt, országos, tartományi és helyi képviselettel, míg a többi pártnak olykor jut egy-egy hely a tartományi parlamentben vagy az önkormányzatokban, elvétve, politikai alkuknak hála, pozíció a helyi vezetésben is.

 

Puccs puccs hátán

A VMDK-ban 1997-ben már sikeres puccs zajlik le, Ágoston ezért megalakítja a Vajdasági Magyar Demokrata Pártot. Ennek éléről másfél éve távozott, azóta a párt még inkább vegetál. Az általa vezetett formációkat a VMSZ gyakorta illette a fax-párt névvel, mivel akkortájt Ágoston körlevelekben kommunikált a világgal, naponta küldte szét ezeket, gyakorlatilag erre korlátozódott a párttevékenység, illetve szinte csak egy településére, Temerinre. A VMDK karizmatikus vezetője, dr. Páll Sándor – aki Óbecse polgármestereként kitűzte a városházára a magyar zászlót, a HVIM jelenlétében – 2010-ben váratlanul elhunyt, azóta e párt is lényegében vegetál.

A VMDP-t pedig 2009-ben újabb kiválások tépázták meg, innen érkeztek a nemzeti radikalista MRM alapítói, László Gyula, aki a VMDP tartományi képviselője is volt, és fia, László Bálint, aki a VMDP ifjúsági tagozatának első elnöke volt, majd az MRM alapító elnöke. A VMDP szabadkai szervezetének elnöki posztjáról távozva alapította meg Almási Szilárd 2012 novemberében a .Most civil szervezetet, s mint tőle megtudtuk, őszre párttá válnak Most Magyar Polgári Mozgalom néven, ám ők inkább „balra” tartanak, szociáldemokrata értékeket vallva. Közben létrejött Óbecsén a Magyar Egység Pártja – a magyar történelem ismerői már a névből következtethetnek arra, hogy szintén nemzeti radikális opcióról van szó, bár az elnök Szmieskó Zoltánon kívül mondhatni, aktív tagsága nincs is, jelenlétük szinte nem is érzékelhető.

 

Idősb radikálisok

A VMSZ-ből is akadtak távozók, innen lépett ki 2000-ben, majd alapította meg pártját, az MPSZ-t 2007-ben Rácz Szabó László. Mások a civil szférába mentek, vagy az MNT-ben aktívkodnak inkább (aminek négyéves mandátuma most járt le, a választások ősszel lesznek), ki pedig börtönbe került – igaz, nem ítélték el –, mint a párt éléről 2007-ben távozó Kasza József, akinek a posztját Pásztor István vette át, és ma a Vajdasági Parlament elnöke is. A VMSZ ma nem csak a Magyar Nemzeti Tanácson át uralkodik (emberei bőven túlteszik a famózus kétharmadot), de kormányzati tényezők a tartományi parlamentben, sőt államtitkári szinten a tavasszal megalakult új szerbiai kormányban is.

Az önkormányzatokban kissé bonyolultabb a helyzet, a VMSZ már szinte az összes magyar többségű településen került ellenzékbe (az önkormányzat legfőbb foka itt nem a település, hanem egy-egy járásnak tekinthető terület, de az nagyon változó, hol mennyien élnek). Ugyanakkor a VMSZ szinte már minden párttal volt koalícióban – azzal együtt, hogy Szerbiában sok a párt, melyek hol  megerősödnek, hol nagyot buknak, attól is függően, hogy álláshoz ma leginkább pártalapon lehet jutni, vagy a magyarok esetében a Nemzeti Tanácson keresztül.

Külön jellegzetesség, hogy a Demokrata Párt bukása után, mely kettészakadt – és olykor tömegesen vitt el magyar szavazókat is –, a politikusok minden skrupulus nélkül lépnek át egyik pártból a másikba, csak hogy hatalomra kerülhessenek. Ez történt júniusban Zentán, ahol az Egyesült Szerbia három magyar képviselője fogta magát, átlépett a VMSZ-be, s így már hatalomra is jutottak, úgy, hogy a testületben ma egy (1) ellenzéki képviselő van, Rácz Szabó László, az MPSZ elnöke, aki az MNT-ben is a kevés ellenzékiek egyike, akárcsak az MRM elnöke, László Bálint.

(időt hagyva az olvasónak, hogy megeméssze-e szövevényes viszonyokat, legközelebb folytatjuk majd)

Szerbhorváth György

Címlapkép: Uszító falfirkák, magyar- és szerbverések a Vajdaságban (Forrás: Srbija blog)