Sárközi Gábor: Civil licit

A magyarországi civilek legitimációs problémájáról írt Zsoolt az Átlátszóra költözött Annyit blogon. Felvetésének megvitatása fontos lenne, érveinek sommázata téves.

Az írás fókuszában az a különbség áll, ami a hazai civilek és a működő nagy demokráciák civiljei között húzódik. (Hogy az USA vagy Európa demokrácia-e, arról nem vitázok, szorri, a „civil” kifejezés helytelen használatáról pedig TGM értekezett egy a kifejezés használatának bénaságánál sokkal fontosabb és tartalmasabb cikkben itt – de most fogadjuk el ezt a szót a nem állami szereplők megjelölésére.)

83%

Év végéig még

17 866 772 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Civil-e vagy?

A fő törésvonal abban van, hogy civil-e a civil, ha elfogadja az állami apanázst, vagy, ahogy számos tengerentúli szervezet és kevés hazai társuk hangoztati, a(z államtól való) totális függetlenség tesz civillé – beleértve természetesen a pénzbeli függetlenséget is.

A másik különbséget a képviseltek számában és aktív részvételében, az őket képviselőkkel meglevő kapcsolatban, illetőleg ezek hiányában találta meg Zsoolt, tulajdonképp közös nevezőre hozva meg nem nevezett, érdekképviseletben érdekelt, szerinte „harsány” szervezeteket a CÖF-fel.

Civil deficit

A CÖF nevű formáció civilekről szóló kifakadását olvasva immár sokadszorra visszatérően megfogalmazódott bennem, hogy komoly gondom van a hazai civil szervezetekkel és úgy általában ennek a szónak a jelentésével, illetve inkább jelentés nélküliségével. Nem pusztán arról akarok írni, hogy mi a baj a CÖF-fel, és miért kamu az egész. Az úgynevezett demokratikus oldal civil szervezetei is komoly legitimációs problémával küzdenek. Tovább a vitaindító cikkre.

A poszt egy Martin Luther King menet fotójával kezdődik. King tiszteletes a XX. század polgárjogi mozgalmainak legnagyobb hatású alakja, aki az afroamerikaiak ügyét – ha nem is sikerre vitte –, de nélküle elképzelhetetlen lenne nemcsak Obama elnöksége, hanem például olyan hétköznapi dolgok, hogy mondjuk, fekete színészek pozitív szerepben is feltűnjenek a filmvásznon, vagy, hogy az amerikaiaknak ma már csak kisebb része gondolja azt, hogy a feketék gyapotszedő gépek, és genetikusan ostobák, akik hajlamosak a bűnözésre.

MLK méltó példaképe lehet minden civilnek – nekem az –, de küzdelmét nem lehet összehasonlítani a mai magyar közállapotokkal, és pláne a honi, vagy kelet-európai civilséggel az ő – nem irigylésre méltó – helyzetét.

A méret a lényeg

Az itt és most releváns különbség elsősorban nagyságrendi – mindkét felvetett szempont tekintetében. Amikor MLK és számos követője, szimpatizánsa, antipatizánsa, és egy sor tőlük tök független aktivista kiállt emberi jogaiért, akkor egy több száz milliós nemzet (!) tagjai álltak ki. Martin Luther King, vagy Malcolm X kőkeményen megdolgoztak – eltérő úton-módon – a jelenlétért, a figyelemért, viszont számíthattak egy gyenge, és közösséggé építendő, de számában mégis masszív hátországra, néptömegre.

De nem ez az egyetlen különbség a nagyságrendet illetően. Az aligha az emberi jogok rendezését illetően kitört, de az akkor már csaknem száz éve lezajlott, rabszolgák felszabadításával záruló polgárháború következménye, ha nem is hozta el az áhított jólétet, vagy akárcsak a szabadságot a feketéknek, kialakulhatott egy szűk középosztályi, még szűkebb szegmenseiben gazdag réteg, aki idővel támogatni volt képes a lassan beérő öntudat-mozgalmakat. Sok-sok zárvánnyal, és unszimpatikus, jellemzően nihilista-nacionalista kezdeménnyel egyetemben, hogy a fegyveres radikális részmozgalmakról ne is beszéljünk. (Az meg, hogy milyen módon és eszközökkel lehet támogatni ma Amerikában a civil kezdeményezéseket, külön cikket igényelne.)

Martin Luther Kingnek és Malcolm X-nek volt még egy „előnyük”: mindketten vallási vezetők voltak egy olyan országban, ahol így vagy úgy, de a tömeget megérinti az Isten, és viszont. Ezt itt, az ugaron – ahol a vallási vezetők hagyományosan kollaboránsok, és a szegények elárulói – persze nehéz megérteni.

A jóistenre számíthatunk tán, de néptömegek híján mindez kevés ebben a kis hazában, ezért igazán dicséretes, ha valaki szerveződés teljesen független képes maradni – legalább az államtól. Pedig ez a kívánatos és követendő példa Zsoolt szerint, aki felveti továbbá, hogy a nemzetközi donorszervezetekkel (Norvég Alap, Soros, stb.) való kapcsolat pláne kevés a legitimitáshoz, sőt:

„Ha senkinek nem fontosak az ilyen demokratikus jogvédő szervezetek által képviselt ügyek, azok közül, akiket ezek személyesen is érintenek (a magyar állampolgárokra gondolok), akkor legitimnek tekinthető-e nemzetközi szervezetek részéről, hogy ők meg éppenséggel ilyen irányba terelnék a magyar eseményeket?”

Nincs baja a gombfoci klubbal, a veresegyházi asszonykórussal, meg a kerületi bélyeggyűjtő körrel. Csak az „ennél összetettebb, több embert, átfogóbb kérdéseket megcélzó civil aktivitással van gond.” – írja.

Hát az élet már csak ilyen, vannak ezek az összetettebb, több embert, átfogóbb kérdéseket érintő társadalmi ügyek, amelyek képviseletével bizony kevesek foglalkoznak, és az érintettek, illetőleg képviseltek sem mindig aktívak.

Ott vannak például a tanulatlan tömegek, akiknek érdekérvényesítő erejére és aktivizmusára nem lehet számítani, vagy azok a tanult, de balga, jövőfélő emberek, akik pisszenés nélkül hagyták, hogy például és többek közt magánnyugdíj megtakarításaikat lenyúlják. (Nem mellékes, hogy kik: fizetett alkalmazottaik, választott érdekképviselőik.)

A példa vég nélkül folytatható lenne, a lényeg mégis az, hogy Zsoolt tetszetősnek hangzó érvelése egy nem jól megrágott gondolat. És igen veszélyes egy olyan közéletben, ahol az állampolgári aktivitás maradékait most kísérli beszántani az aktuális hatalom. Nem lehet eléggé hangsúlyozni: az állampolgárok alkalmazásában álló szolgasereg teszi ezt (vö.: civil servant).

És hát vannak összetettebb társadalmi ügyek, amelyek képviselete nem a képviseltek számában vagy ragaszkodásuk mértékében mérhető. Ha így lenne, akkor Észak-Korea lenne a legitimitás csimborasszója, a CÖF meg a Mariana-árka. A képviselet úgynevezett legitimitása nem mindig és pláne nem kizárólag a pártoló tömeg kérdése. (Például mondhatnám rögtön a magyar pártokat a tagságaik létszámának okán, de tisztelve a jó magyar dekonstrukciós hagyományt, hagyjuk ezeket, nem civilek.)

A cigánytelep – írtam már másutt is – például nem alkalmaz szóvivőt, az ott élők hangjának felerősítését milyen szervezeti tagság legitimálja? De ugyanígy, a szerző által jól ismert, és nyilván okkal lehordott magyar fogyatékosügyi érdekképviselet létének és minőségének tényleg azon kell múlnia, hogy a rokkantak mennyit fizetnek be a szervezeteikbe?

Töke van a menyasszonynak! Az Átlátszón publikáló Zsoolt nem gondolt arra, hogy vajon hányan alusznak ma Pannóniában álmatlanul soha meg nem ismerhető közérdekű adatok miatt. Hol a tömeg, aki a tényfeltárás – méltán elismert! – királyává tette Bodokyt és kollégáit?

Békét Vietnámnak, vádoljuk az imperializmust!

Aztán a külföldizés, nemzetközizés a cikkben. Oké, ne tekintsük Soros Györgyöt magyarnak, elvégre egy büdös zsidó. Ez a szemét taníttatta ki a Bibós fiatalokat. Demokráciára. A fiatal demokraták meg öreg despoták lettek. Kútba veszett (külföldi) pénz.

Persze itt nem ez a fontos, hanem az, hogyha valaki külföldi, akkor nem támogathatja más országok szervezeteit, mozgalmait.  Sting azonnal szüntesse be az amazonasi esőerdőkért végzett tevékenységét, Bono mondjon le, és vonuljon vissza Afrikából! Virágozzanak az őserdei virágok, étkezzenek az etiópok, hajuknál fogva rángassák ki a nyomorból magukat a cigányok!

***

Van persze számos igazság az itt citált cikkben. Nem is véletlenül reagáltam rá. Ahogy Zsoolt részletezi a képviselteket, „A tagság, a bázis, az érintettek, a megbízók és felhatalmazók, a részvétellel, pénzzel, vajas kenyérrel, bármivel csatlakozók, a lakosság” megnyerése és aktívvá tétele fontos és első számú felelősség.

Itt az ideje, hogy számba vegyük lehetőségeinket, csináljunk jó közösséget civil kurázsiból, egy olyan országban, ahol ennek nincs hagyománya. Soha az elmúlt negyedszázadban nem volt ekkora szükség a civil aktivitásra, mint most.

Sárközi Gábor

A szerző a Roma Sajtóközpont munkatársa.

Az atlatszo.hu szívesen közölne további színvonalas hozzászólásokat a témához.

(Címlapkép: innen)