Debreczeni József nem velünk van

Az Átlátszó kénytelen elhatárolódni Debreczeni József DK-alelnök A Fideszes rablógazdaság című könyvétől. A kötethez (s az azt kiadó céghez) semmiféle közünk nincs. De mivel a mű tetemes része az Átlátszó, valamint egyéb tényfeltáró platformok riportjaiból készült, egyesekben az a hamis látszat keletkezhet, hogy bármilyen szinten felvállalhatónak tartjuk a könyv szellemiségét. Hát nem tartjuk annak és nem azonosulunk vele. S lentebb azt is elmondjuk, mi a baj a könyvvel. Elég sok van vele.

Hatalmasat nőtt az Átlátszó becsülete az utóbbi időben Debreczeni Józsefnél. A Gyurcsány-párt alelnöke, tavalyelőtt ősszel kiadott, 2006 őszéről szóló művében még a Fidesz-szálláscsináló hasznos idiótáknak (pontosabban hasznos hülyéknek) nevezi a rendőri atrocitásokat feltáró-elítélő jogvédőket. Portálunk alapítóját, a Túlkapások c. kötet szerzőjét pedig laza három oldalon keresztül támadja a 2006-os ősz utolsó fejezeteinek egyikében (I. m. 250-253. o.) A Demokratikus Koalíció (melynek Debreczeni az egyik vezetője) elnöke alig pár hónapja akart bennünket egy blogbejegyzés miatt helyreigazításra kötelezni.

78%

Év végéig még

22 503 995 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Debreczeni a múlt év végén kiadott, A fideszes rablógazdaság című művének előszavában viszont azt írja: a kötet olyan kiváló újságírók jóvoltából születhetett meg „mint Ferenczi Krisztina, Bodoky Tamás, Mong Attila, Rádi Antónia, Rényi Pál Dániel, Pethő András és még sokan mások. A könyvben szereplő lábjegyzetek leggyakrabban a Népszabadságot, a HVG-t, az Élet és Irodalmat, a Magyar Narancsot, a Figyelőt, az Átlátszót, az Origót, az Indexet jelölik meg a közölt adatok forrásaként.” (7. o.) A könyvben pedig a trafikdoksikat kiperelni akaró szervezetek között említi az általa korábban még leidiótázott TASZ-t is. Ezen meg sem lepődünk. A jobboldalnak is voltak már a fent említettek szemkilövetők bátor leleplezői és Soros-huszárok egyaránt.

Legális plágium

Azon se akadunk fent, hogy Debreczeni nyílt (mondhatni, pofátlan) őszinteséggel bevallja: „Erre a könyvre is igaz, ami az előzőre: nem áll mögötte saját kutatás.” (Uo.) Hanem az idézett riporterek, portálok munkájából szemezgette-tallózgatta össze. Most ne menjünk bele, mennyire korrekt vagy etikus mindenfajta önálló kutatás nélkül, bárki által ingyen letölthető online cikkekből csinálni egy könyvet és pénzt kérni érte. (A művet kiadó, Debreczeni által ügyvezetőként jegyzett és többségi cégtagként birtokolt De.hukönyv Korlátolt Felelősségű Társaság mindenesetre igen jól megy. 2012-es adózott eredménye – amelyben a tavaly kiadott kötet esetleges nyeresége még benne sincs – több mint 10 millió forint.)

Jogszerűtlenség nem érthető tetten, mivel Debreczeni (akinél a 2006 őszéről szóló műve kapcsán plágiumgyanút vetett fel egy szerző, pártja, a DK szellemi termékek felhasználásához fűződő sajátos viszonyulásáról itt nem is beszélünk) ezúttal óvatosabb volt. A forrást minden alkalommal precízen, lábjegyzetben behivatkozza. A könyv szerzőjével azonban csak az egyik gond, hogy mások tollaiból tollasodik.

Hanem például az is, hogy a független, mindenféle párt és politikus korrupciós ügyeit feltáró újságírók munkájának gyümölcsét főnöke és bálványa, Gyurcsány dicsőítésére, valamint legitimálására használja. Ezt viszont csak úgy teheti, hogy az ő hasznot termelő kötetével szemben teljesen szabad forrásbázist szelektíven, az önérdekű politikusi cinizmus jegyében mazsolázva idézi. De mielőtt ezt konkrétumokba részletesen belemenve levezetjük, észrevételeznénk valamit. Milyen érdekes (s nyilván nem véletlen), hogy a nagyipari méretű Fidesz-korrupció primer feltárásában Debreczeni szerint sem a Gyurcsány-rajongók kedvenc fórumai (Népszava, 168 óra, Galamus.hu, Klubrádió, ATV, stb.) jeleskednek. A balliberális erőforrásokat nyilván fontosabb dolgok kötötték le. Az ellenzéki összefogás (értsd: Gyurcsány Ferenc pozicionálása) körüli fáradhatatlan harc például. Dolgozzanak csak a lesajnált, leidiótázott, lefideszbérencezett újságírók, a belpolitikai profitot pedig majd lekaszáljuk mi. Nem rossz üzlet, Simicska Lajosnak is becsületére válna.

Seggnyalás mesterfokon

Lássuk tehát, mi is a baj a könyvvel. Például, hogy benne Gyurcsány Ferenc egy magányos hős, aki egyedül küzd a maffia-és panamaállam rémével. Nem lenne gond, ha Debreczeni ezt a DK-kongresszuson mondaná el. Így viszont, a tengernyi Átlátszó-hivatkozás közé becsempészve a kevésbé tájékozott olvasóban ama látszat keletkezhet: portálunk osztja ezt a nézetet. Pedig nem. S főleg nem örülünk, hogy olyan társaságban vagyunk idézve, mint a Debreczeni által szintén jó párszor beidézett, kampánykönyveiről elhíresült kurzuslovag, dr. Kende Péter. Hogy Debreczeni az ő művéből idéz, már csak azért is furcsa, mivel 2002-ben épp ő írta dr. Kende „A Viktor” című kötetéről, hogy „célja a miniszterelnök politikai és emberi lejáratása. A könyvben szereplő portré igazi torzkép: felismerhetők ugyan rajta Orbán Viktor vonásai, de rendkívüli rosszindulattal elrajzolva és eltúlozva.” (Debreczeni József: Orbán Viktor. Osiris, 2002. 531-532. o.) Más örök klasszikusok is citálva vannak. „Az egykori szerző (akkor még sportminiszter, később miniszterelnök) ez irányú törekvéseit enyhén szólva nem koronázta siker. Őt is kivetette magából – a perifériára lökte – a hazai politika rossz gépezete.” – bírja leírni Debreczeni az obligát Gyurcsány-idézet után. (13. o.)

Nagyon vicces ezt olvasni azután, hogy Gyurcsány Ferenc újra összebútorozott az őt kivető és perifériára lökő gépezettel, az MSZP-vel. Most újból azokkal van, akiket annyiszor felelőssé tett az őszödi árulásért, a korrupt pártfinanszírozás fenntartásáért, a reformok blokkolásáért. Eme összebútorozásba indirekt módon már a kötetben annyiszor elítélt Simicska Lajos is betette a lábát. „Még az MLP indulásakor a HVG részletesen foglalkozott a Fodor mögött egykor álló üzleti körrel. Az SZDSZ elnökeként tanácsadója volt például az IT-üzletágban meggazdagodott milliárdos, Törő Csaba. Mint arról a hetilap beszámolt, a milliárdos ebben a kormányzati ciklusban a Geohidroterv nevű cégén keresztül konzorciumi partnere a Mecsek-Dráva hulladékgazdálkodási beruházásban a Fidesz-közeli üzletember, Simicska Lajos cégének. Szintén Fodor támogatója volt egykor Mesterházy Ernő, aki a BKV-körüli ügyek miatt került még a 2010-es kampány idején az ügyészség látókörébe. A HVG meg nem nevezett szocialista forrásokra hivatkozva azt állította, Mesterházy Ernő – aki bizalmas kapcsolatot ápolt korábban Simicskával is – feltűnt befolyásos szocialista körökben is, állítólag felvette a kapcsolatot Velez Árpád pártigazgatóval.” – írja a Debreczeni által is hiteles tényfeltárónak elismert HVG.

Debreczeni könyve nem azért született, hogy lerántsa a leplet a korrupcióról. Azt már megtették azok a kollégák, akiknek a cikkeiből a művét összerakta. Az ő célja az, hogy pártbeli főnöke, Gyurcsány Ferenc eme korrupció növekedésében való felelősségét elkenje és elmossa. Ama tényt, hogy Gyurcsány Ferenc arrogáns, ugyanakkor impotens, a csődszakadék pereméig vezető kormányzása segítette a Fideszt a kétharmadhoz, amelynek birtokában mindent ellophat és a lopást alkotmányosan legalizálhatja. Hogy a Gyurcsány által Medgyessy Péter tanácsadójaként, utána megyei, aztán országos pártelnökként, képviselőként, miniszterként, kormányfőként végigszolgált nyolcéves szoclib időszak emelte meg a lakosság ingerküszöbét. Akkor folytatódott, illetve erősödött fel a tendencia, hogy a botrányok (a D-209-től a Kulcsár-ügyön át, Őszödön keresztül a közpénzes mutyizásig) következmény nélkül maradtak. Az érintettek még évekig a helyükön voltak, büszkén (mi az, hogy, nagyon is!) magyarázva, hogy minden jogszerű volt, és különben is, a másik oldal még többet lopott.

Szelektív memória

Debreczeni gondosan ügyel azon kínos részletek mellőzésére, amelyek az ő oldalára (immár a szoclib összeborulásra) vetnének árnyékot. Gansperger Gyula, mint a Fidesz könyvelőjéből az első Orbán-kormány privatizációs szervezetének irányítójává vált háttérember, igen sötét alakja a könyvnek. Az viszont kimarad belőle, hogy Gansperger 2002 után a Gyurcsány minisztere, utóda és szövetségese, Bajnai Gordon által irányított Wallisnál folytatta karrierjét. Fürjes Balázshoz, az első és második Orbán-kabinet miniszteri, illetve kormánybiztosához hasonlóan.

Debreczeni a kollégák riportjaiból építkezve bátran feltárja, micsoda pártszolgálatos, közpénzrabló médiabirodalmat épít a Fidesz. Meg azt is leírja, hogy „Medveczky Balázs alelnök vezetésével az MTV már korábban, 2009 körül átáll a majdani győztesekhez.” (101.o.) De azt már nem taglalja, hogy Medveczky épp a Gyurcsány-kormány fénykorában volt az MTV gyártási főnöke. Épp akkor, mikor az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége elnökének Gyurcsány Ferenchez intézett levele szerint „köztévé külső gyártásban készülő produkcióiról politikai nyomásra döntenek, a a műsorköltségekből pedig a pártoknak folyik vissza a pénz.” Valamint „egyetlen uniós tagállamban sem olyan rossz a közszolgálati televízió helyzete, mint Magyarországon.” S végül: „a Magyar Televízió távolról sem tesz eleget a politikai befolyástól való függetlenség minimális követelményeinek” A levél megírása idején több mint négy éve szoclib kormány volt, a kormányfőt pedig két éve Gyurcsány Ferencnek hívták.

Kivel van a legfőbb ügyész?

2002-ben „az új kormány által kinevezett államtitkár, Keller László hiába kezdeményezte az ügyészségnél a büntetőeljárások megindítását, a legfőbb ügyész sorra-rendre elutasította a beadványokat. A legfőbb ügyészt ugyanis (miután elődje, Györgyi Kálmán egy Áder Jánossal lefolytatott beszélgetést követően máig tisztázatlan körülmények között, mandátuma lejárta előtt négy évvel lemondott) Polt Péternek hívták 2000 és 2007 között. A szóban forgó ügyek közben rég elévültek.” – írja Debreczeni. (35. o.) Bár a Keller-féle elszámoltatás kudarcának okáról más verzió is létezik, az ügyészség politikai elfogultsággal vádoló gyanú nyilván nem teljesen alap nélküli. De arról már nem esik szó, hogy ugyanezen Polt Péter vezette ügyészség 2006-ban Gyurcsány Ferencet is „futni hagyta”. „Továbbra is némaságba burkolózik az ügyészség Deutsch-Für Tamás beadványairól. A fideszes politikus március 8-án tett feljelentést Gyurcsány Ferenc kormányfő családi cége, a Fittelina Kft. ügyében, amelyről az ügyészségnek három napon belül kellett volna döntenie. A nyomozó hatóság azonban – mint a többi Gyurcsány-cég ügyében eddig is – fittyet hány a rá vonatkozó törvényes határidőkre.”  – írta akkor a Magyar Nemzet.

Idézve Deutsch (akkor még Deutsch-Für) Tamást, aki szerint „a jogállamiságra nézve tragikus az ügyészség magatartása. Az események menetéből egyre inkább az valószínűsíthető, hogy a nyomozó hatóságra olyan politikai nyomás nehezedhet a kormányfő környezetéből, ami miatt már képtelen eleget tenni annak a feladatának, hogy őrködjön a törvényesség betartása fölött.” De már a Medgyessy-kormány idején is azt pedzegette a lap, hogy „a Polt Péter vezette ügyészség néhány kényes esetben politikai nyomásra cselekszik.” Maga Csermely Péter célozgatott arra, hogy Polt Péter átállt a baloldalhoz.

Hogy miért állt volna át? Egy 2006. februári írás szerint „Gyurcsányt a hatalom és a pénz utáni mohó sóvárgása gátlástalan emberré formálta. Ha jogi falakba ütközik, még a parlamentet is felhasználja, hogy keresztülverjen egy olyan jogszabályt, amely a számára leginkább veszélyes, Fidesz-korú legfőbb ügyésznek élete végéig biztos megélhetést nyújt.” Tény, hogy a 2000-ben Fidesz által jelölt és megválasztott (korábban Fidesz-tag), aztán 2010-ben újból pozícióba helyezett Poltot a Fidesz-párti média 2004-2006 között furcsa módon hihetetlen pergőtűz alá vette.  2005 végén pedig az ügyészségi szolgálati viszonyról szóló törvényt úgy módosította a Gyurcsány mögött álló kormánykoalíció parlamenti többsége, hogy „a legkedvezőbb feltételeket adja meg a három hónap múlva távozó Polt Péternek. A legfőbb ügyésznek ekkor jár le a hatéves mandátuma, és ezek után „címzetes legfőbb ügyészségi főtanácsos” ranggal dolgozhat. De nem is akárhogy, ugyanis nagyjából megkapja ugyanazt a fizetést, amely legfőbb ügyészként járt neki. Így az 51 éves vádhatósági vezető gyakorlatilag nyugdíjba vonulásáig kiemelkedő díjazásban részesül. Jelenlegi fizetése bruttóban mintegy 1,3 milliót tesz ki.” S milyen érdekes, nem sokkal ezután „Baja Ferenc és Puch László MSZP-s honatyák ügyében szüntette meg a nyomozást a vádhatóság.” A fentebb linkelt cikk ennek okát is feltárni véli.

„Az utóbbi két hónapban viszont mintha megbarátkozott volna a koalíció Polt személyével. Kormánypárti képviselők cáfolták azt, hogy háttéralkut kötöttek volna Polt Péterrel azért, hogy ne gondolkozzon az újabb mandátumon. Több forrásból lapunk viszont úgy értesült, hogy zajlottak egyeztetések a kérdésben. Információink szerint Polt Péterrel teniszező Szilvásy György, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kabinetfőnöke közvetíthetett az ügyben. Szilvásy ugyan elismerte, hogy többször teniszezett Polt Péterrel, ugyanakkor azt „spekulációnak” tartotta, hogy bármilyen közvetítést is elvállalt volna. Ellenzéki képviselők viszont látnak „arra utaló jeleket”, hogy „valami történhetett az ügyben.” A honatyák szerint az MSZP vélhetően előre taktikázik, abban bízva, hogy megnyeri a választásokat.” Debreczeni Józsefnek valamit érdemes lenne megkérdeznie pártelnökétől. Ha Polt ennyire Fidesz-pártszolgálatosnak bizonyult, ennyire részrehajló volt, akkor vajon miért betonozta be az ügyészségre a fenti gáláns ajánlattal?

Nagykoalíciós mutyik és szervezett alvilág

A Gyurcsány-korszak története egyben a párthatárokon átnyúló nagykoalíciós mutyik története. Debreczeni maga is utal a 70-30 százalékos megállapodást, a Puch-Simicska egyezséget feltételező újságírói megjegyzésekre. Hogy mennyi milliárdért, milyen fajlagos költséggel épültek dolgok. „2006-ban az M7-es Zamárdi és Balatonszárszó között pedig nem kevesebb, mint 5,3 milliárdért. ( Igaz, ez a 14 km-es szakasz a köröshegyi völgyhíd miatt került 74 milliárdba – a nyomvonal és a viadukt indokoltsága persze vitatható).” – írja. (97. o.) Ki is volt a miniszterelnök 2006-ban? És hogy van az, hogy bármilyen etikátlan, immorális, bűncselekmény-gyanút felvető dolog történt Gyurcsány Ferenc regnálása idején a közpénzekkel, ő arról soha nem tehet, csak a körülmények vétlen áldozata? Miféle erkölcsi alapja van a szakkollégista haveroknak adott megbízások bírálatára egy olyan politikai erőnek, amelynek idején hasonlóképp jól fizetett álláshoz jutottak a KISZ-haverok?

Debreczeni úgy véli, Simicska Lajos „régóta úgy él, ahogy a le nem bukott bűnözők. Mint egy maffiafőnök. A különbség annyi, hogy az utóbbi általában nem működik együtt szorosan a hivatalban lévő kormányfővel, és nem ápol vele bizalmas baráti viszonyt.” (131. o.) Ha már maffiázunk: ki is volt az a Gyurcsány által kinevezett, a bizalmát máig élvező akkori titkosszolgálati vezető, aki személyesen találkozott egy alvilági figurával? Ha Pintér Sándor találkozója Dietmar Clodóval az ellenzék szerint botrány, akkor a Laborc-Portik találkozó miért ne lenne az? Eme találkozó részvevőjét a DK jelöltje, elnökségi tagja, Kerék-Bárczy Szabolcs a mai napig vállalhatónak tartja, sőt úgy véli, Laborc „az ország legfelkészültebb és legtekintélyesebb, a nyugati szövetségeseink által is megbecsült nemzetbiztonsági szakembere.” Debreczeni próbál úgy tenni, mintha a maffiatípusú politikai korrupció korábban nem lett volna ilyen súlyú. „Mert nálunk „a szervezett alvilág nem törekedett primer politikai szerepre… Vele a rendszerváltás utáni új politikai elit részben leszámolt, részben keretek közé szorította: az olajszőkítésből származó hatalmas jövedelmeket adó csapot végül 1995-ben a törvényhozás zárta el.” – idézi egyetértően Magyar Bálintot. (113. o.)

Ez, hogy a szoclib időszakokban a maffiaszerű közpénzcsapolás visszaszorult, egyszerűen nem igaz. Az Orbán pártja iránti szimpátiával aligha vádolható Bartus László, még oknyomozó riporterként leírta, hogy „az orosz maffia valóban az MSZP-SZDSZ ciklusban erősödött meg leginkább.” (Maffiaregény. Szerzői magánkiadás, Budapest, 2001. 162. o.) Természetesen nem úgy ment ez, hogy a pártelnököt vették meg kilóra. De egyértelmű volt, hogy „az MSZP régi „garnitúrájához” le tudnak szólni Moszkvából, és keresztülvisznek bármit, ami csak akarnak. A politikusok többségének talán fogalmuk sem volt arról, hogy a megkeresés mögött az orosz maffia áll. A befolyás mégis működött. Kovács László pártelnök és a párt és a párt becsületes politikusai megdöbbennének, ha ezt tudnák.” (Uo.)

Nem tudták? Vagy úgy gondolták mint Gyurcsány? Hogy „sok helyről vándorolt oda a pénz, Európából nem nagyon, ahonnan meg vándorolt, azt meg jobb, ha nem tudjuk.”? Katona Béla őszinte mondatát ismerve nem maradhat túl sok illúziónk. S igazat adhatunk Bartus László a ’90-es évek közepén indult alvilági leszámolásokat érintő diagnózisának. „A gyilkosságok arra utalnak, hogy a keresztapák már olyan nagy pénzekhez jutottak, amelyek halálos kimenetelű érdekütközésekhez vezetnek. Ekkora pénzekhez törvényes úton és a klasszikus alvilági bevételek révén nem lehet jutni. Csak úgy, ha a maffia beépül a legális szférába, összefonódik az állami szervekkel, és bevételeit a legális gazdaság, a közpénzek megcsapolásával éri el. A robbantások azt jelzik, hogy ez a folyamat nagyon magas szintre jutott.” (Uo. 121.o.)

Bagoly mondja verébnek

Na de mi is a baj Orbán pártjával és holdudvarával Debreczeni szerint? „A Fideszben sosem alakult ki a szocialistákat megosztó kettős uralom: a formális politikai és informális gazdasági hatalom dualizmusa. Orbán és Simicska kapcsolata az idők során nemhogy lazult volna, de szorosabbra fűződött. Egyikük a politika frontvonalában, másikuk a gazdasági hátországában működött, de mindig összhangban, egy cél érdekében. A pénz a politikát szolgálta; a politikai a pénzt. Az elején még talán lehetett olyan képzete az embernek, hogy a Fideszt egy demokrata politikus Jekyll és egy pénzügyes maffiózó Hyde irányítja (mint Such György hitte annak idején), ám kiderült, hogy valójában egy politikus Hyde és egy pénzügyes Hyde regnál a párt – s immár újra az ország – élén.” (47-48. o.)

Tény, az MSZP-ben van ilyen kettős uralom, a Fideszben nincs. Na, de van még olyan párt idehaza, ahol szintén nem válik szét, különül el a politikai és gazdasági befolyás. Sőt, mindez egy személyben összefutva van jelen. Tudunk olyan esetről, hogy egy megkérdőjelezhető, kikezdhető módon, politikai-családi kapcsolati révén gazdaggá lett milliárdos egyszer csak „elfoglal” egy kormánypártot, pártelnök-kormányfő lesz. Majd amikor onnan távozni kényszerül, akkor csinál egy „magánpártot.” Amely párt nyilvánvalóan az ő politikai és gazdasági erejére épül, csak és kizárólag neki köszönhetően létezik. Ennél már Simicska Lajos is mértéktartóbb volt. Ő mégse akart miniszterelnök-pártvezető lenni. Egy négy-ötszázalékos saját pártra is futná a vagyonából. Ám ő a rövid APEH-elnökségéből rájött: nem való neki a reflektorfény. Így tudatosan kerüli a nyilvánosságot.

Ezután lássuk, mi is Debreczeni József véleménye a pártfőnöke, Gyurcsány és a jelenleg szövetséges MSZP dominálta elmúlt nyolc évről? „Két baloldali ciklus következett, amelyek során a magyar politika feketegazdasága visszatért az állami javak eltulajdonításának hagyományos, mondhatni: szolidabb eszközeihez.” (78-79. o.) Hagyományos, szolidabb. Dekódolva ez nagyjából annyit jelenthet, hogy az MSZP és koalíciós társai kevesebbet loptak. Tehát valószínűleg kevesebbet fognak most is, ha hatalomra kerülnének. Ez a metakommunikatív üzenete a Simon-botránynak is. Látjátok, mi ilyen kis bénák vagyunk, még lopni se tudunk rendesen. Csak hát ez olyan, mint az alkohol és az autóvezetés. Ha látjuk, hogy valaki egy feles és egy fröccs után volánhoz ülhet, egy másik ebből merít bátorságot, hogy ő két deci adómentes pálinka után is merjen vezetni.

Propagandisztikus üdv- és szenvedéstörténet

Debreczeni végdiagnózisa mintha a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata gyurcsányista parafrázisa lenne. „Ezen az úton a magyar társadalmi és politikai fejlődés is előrehaladt ezeréves története során, hogy (a XX. század rettenetes önkényuralmi kitérőit követően) a rendszerváltozással elérkezzen a nyugati demokratikus államfejlődés korszakába. Ám két évtized múltán súlyos válságba jutott, s a 2010-es fordulattal – modern körülmények között – visszazuhanni látszik az Augustinus korabeli barbárság világába.” (244. o.) A Fidesz és Debreczeni politika-felfogása ugyanazon propagandisztikus üdv-és szenvedéstörténet két oldala. Debreczeni a Fideszt, Orbánt és Simicskát rablóbandaként, bűnözők gyülekezeteként írja le. Gyurcsány pedig maga a hősök bajnoka és sztahanovistája.

Holott nem az a különbség Orbán és Gyurcsány között, hogy az egyik bűnöző, a másik meg nem az. Sőt. Nagy esély van rá, hogy mindkét politikus úgy fog majd egyszer nyugdíjba menni, hogy egyikük ellen sincs jogerős ítélet. Jogilag egyikük se lesz bűnöző, mindketten elmondhatják: ártatlan vagyok. Vannak annyira dörzsöltek, hogy nem adnak olyat írásba, amely bizonyíthatóan kompromittálja őket.

Simicska Lajos ugyancsak mondhatja, hogy minden jogszerű volt. Ahogyan a Pintér Sándorral is nagyon jóban lévő, Gyurcsány idején pedig a Tankönyvkiadót elnyerő (klasszikus „nagykoalíciós oligarcha”) Erdős Ákos is mondhatja, hogy tökre rendben volt itt minden paragrafusilag. Végül is mi a baj azzal, hogy a privatizációs kiírás „nem sikeredett optimálisra: a kétfordulós versenyeztetés első körében az ÁPV Rt. nem követelt meg se bankgaranciát, se bánatpénzt, és semmi nem tiltotta, hogy a második körben lefelé módosítsák a pályázók az árat. Ennek megfelelően bátran ígérgettek a versenyzők, és a 11 érvényes ajánlattevő közül már az első fordulóban olyan neves, de óvatosabb piaci szereplő hullott ki, mint amilyen az Apáczai Kiadó szervezte konzorcium.”

A 2002-es MSZP-győzelem után a Perfekt Rt-t Gyurcsánytól átvevő Erdős nagyon tudta adni a hamvas naivat. „Én minden kormánnyal remekül dolgoztam, egyetlen nagy történelmi bűnöm, hogy megvettem a Perfektet egy Gyurcsány Ferenc nevű fiatalembertől, aki tanácsadója volt Medgyessy Péternek, és az én pechem az, hogy Gyurcsány Ferencből miniszterelnök lett.” Meg kell a szívnek szakadni, tényleg. Miért is lenne az baj, hogy Erdős cége „az első fordulónál lényegesen alacsonyabb árért kapta meg a kiadót (csekély 3,2 milliárd forintért).” Hogy az akkor ellenzéki Fidesz „tiltakozott a lefele menő licit ellen (ami nem törvénysértő vagy szabálytalan, de azért szokatlannak talán mondható)”? (Kolosi Tamás – Szelényi Iván: Hogyan legyünk milliárdosok. Corvina. 2010. 124-125. o.) Ugyan kérem, a fő, hogy minden jogszerű volt. De hát most is minden jogszerű.

Törvényesen is szét lehet lopni egy országot. Annyi kell hozzá, hogy kétharmaddal átírjuk az alkotmányt vagy a kormánytöbbség birtokában úgy írjuk ki a pályázatot. A törvény, és annak formai betartása a történelemben soha egyetlen országot sem mentett meg a mindent szétrágó korrupciótól. Aki dolgozott már bármilyen munkahelyen, tudhatja: teljesen törvényesen is ki lehet tolni a dolgozóval. S el lehet őt úgy lehetetleníteni, hogy ki sem kell rúgni, magától mond fel. Hát a korrupció is ilyen. Főleg, ha a társadalom belpolitikailag aktív, tudatos választó részébe a politikai elit beleszocializálja, hogy csak a másik oldal bűnöző, nálunk viszont jogilag minden korrekt, s egyébként is: a Nemzeti vagy Demokrata Oldal Szent Ügyéért csináljuk. Eme kettős mérce kialakításában a jelenlegi kormánypártok mellett Gyurcsány Ferencnek és Debreczeni Józsefnek kulcsszerepe volt. Ezért sem vállalunk közösséget a művével. A hiúságunknak jóleső agyonidézés dacára sem.

Papp László Tamás