A 100 leggazdagabb: Simicska és Nyerges vagyonosodása nem transzparens

A Fidesz gazdasági hátországának legerősebb emberei nem szerepelnek a Napi Gazdaság 2013-as toplistáján, amely a 100 leggazdagabb magyar, köztük számos, az állammal is üzletelő oligarcha portréját festi fel. Szakonyi Péter, a kiadvány szerkesztője szerint nincs szó öncenzúráról, de csak olyan milliárdosok kerülhettek fel a listára, akiknek vagyonosodása transzparens, és „nem politikai kapcsolatrendszerük okán lettek gazdagok, a politikai vonzódás, szimpátia vagy párttámogatás nem milliárdos állami megrendelések formájában kamatozott nekik”.

*****

„Ha beszél az ügyről, azzal legitimálja. Ha belemegy a médiával való beszélgetés nevű játékba, akkor életben tartja a sztorit. Az információ oxigén. Anélkül pedig elhal minden.” – tanácsolja a cinikus ügyvéd a nemi erőszakkal gyanúsított kliensének Michael Connelly Az Igazság ára c. krimijében. Simicska Lajos is ezt a princípiumot követi, ami a médiában való szereplést illeti. Az Orbán Viktor legszűkebb környezetéhez tartozó, a rendszerváltás után a Fidesz gazdasági igazgatójaként ténykedő üzletember a ’90-es évek végétől tudatosan kerüli a nyilvánosságot. És a taktika kétségkívül bejött.

Bár Simicska az ország egyik legbefolyásosabb (s valószínűleg leggazdagabb) nagyvállalkozója, gazdasági-politikai szerepének aktuális konkrétumairól, illetve magánéletéről, családjáról gyakorlatilag semmi újat nem tudni lassan másfél évtizede. Természetesen Simicska Lajos cégeiről (mármint a hozzá köthető vállalkozásokról, mert a pontos tulajdoni helyzetük időnként nehezen tisztázható) valamint az általuk nyert közbeszerzésekről, nyilvános tenderekről beszámol a sajtó. De magáról Simicskáról, politikai relevanciájú háttérdöntéseinek részleteiről, a mindennapi életviteléről (hol lakik, merre nyaral, milyen szórakozóhelyre jár, mik a hobbijai, szokásai) gyakorlatilag a nullához konvergál a hiteles tudásunk. Valamiért a magánélet szentségét egyébiránt kevéssé toleráló bulvármédia se dicsekedhet e téren komoly fegyvertényekkel. S ami még ennél is vészjóslóbb: a Simicska leleplezésének ügyében komolyan motivált független vagy ellenzéki orgánumok sem voltak képesek jelentős előrehaladást felmutatni.

A helyzetet bonyolítja, hogy a Közgép tulajdonosi háttere sem világos, a cég ugyanis „évek óta egy technikai megoldással elrejti a nyilvánosság elől, hogy kik tulajdonolják. A cégbíróságon ugyan elvileg hozzáférhetők a részvénytársaságok közgyűléseinek jelenléti ívei, és így megismerhetők a tulajdonosok, de a Közgépnél ez nem így van. Mint azt a cégről szóló tavalyi cikkünkben bemutattuk, az alapszabályban szerepel az, hogy a közgyűlés ugyan csak akkor határozatképes, ha a részvényesek legalább fele jelen van, de a dokumentumban szerepel egy ezt feloldó rész, amely úgy szól: ha „a határozatképtelenség miatt megismételt közgyűlést” legalább három napon belül megtartják, akkor az a jelenlévők létszámára tekintet nélkül határozatképes. A Közgép évek óta él ezzel a lehetőséggel, és a közgyűléseken rendszerint csak a vezérigazgató jelenik meg, aki egyedül szavazza meg a döntéseket, annak ellenére, hogy mindössze néhány század százaléknyi tulajdonrésszel rendelkezik.” – írta tavalyelőtt az Origo.

A 100 leggazdagabb

Ama tény is figyelemre méltó, hogy a Napi Gazdaság 100 leggazdagabb 2013-as kiadványából Simicska Lajos (és Nyerges Zsolt) kimaradt.  Az „igazolt hiányzókról” a kiadványban azt írták, miszerint: „A politika első és második vonalába, valamint a gazdasági „támogatók” közé sorolhatók vagyona bizonyára sok esetben felülmúlja az idei lista ötmilliárdos „belépőszintjét”, de mivel egyáltalán nem transzparens vagyonosodás termékei, ők sem kerülhetnek a hazai vagyonosok 100-as listájára. Talán jobb is így, hiszen ha nem így tennénk, jogosan érhetne a vád: gyanús vagyonokat „fehérítünk ki” egyszerűen azzal, hogy a tisztességes üzletemberek közt szerepeltetjük őket.” (7. o)

Ezzel kapcsolatban persze felmerülnek kérdések. Fel is tettük ezeket a kiadványt szerkesztő Szakonyi Péternek. Ha az volt a szempont, hogy a pártszimpatizáns, holdudvari nagytőkéseket kihagyják, akkor miként lehetséges, hogy az MSZP-közeliként ismert Leisztinger Tamás vagy a rendszerváltás után az MDF színeiben politizáló, napjainkban pedig (akár a 2010-es kampányban) a Fideszt nyíltan támogató Széles Gábor mégis bekerült? Holott ők legalább annyira „holdudvariak”, mint Simicska. Milyen kritériumok alapján szelektáltak? Hogy dőlt el, ki a „túl politikai” és ki nem? A Helyi Témával saját bevallása szerint Orbánt támogató Vitézy Tamás vagy a Torgyán idején az FKGP kampányának finanszírozására hitelt biztosító Szeremley Huba miért kevésbé politikai, mint Simicska? De említhetnénk a kormány politikai háttértámogató agytrösztje, a Széll Kálmán Alapítvány kuratóriumi elnökét, Lantos Csabát is. Ugyanígy, milyen szempont-és feltételrendszer alapján dőlt el, hogy ki a tisztességes, a transzparens, aki bekerülhet, és ki nem az?

Az olvasónak mindez azért is lehet ez furcsa, mert a 131-132.oldalon, a külföldi milliárdosok seregszemléjénél gond nélkül egymás mellé tették a „jó-és rosszfiúkat.” Bill és Melinda Gates, Mark Zuckerberg és Warren Buffett együtt szerepel a Super Offshore Powerboat bajnokával, Eike Batistával, akinek egyik piszkos üzleti trükkjét a kiadvány is bemutatja, de ő még csak hagyján. Ott van a 16 milliárd dolláros vagyonnal rendelkező ukrán Rinat Akhmetov, aki alaptőkéjét – a kiadvány fejezetéből idézve „sokak szerint a maffiától szerezte, ahol – az erről könyvet írt oknyomozó újságíró szerint – orgyilkosként dolgozott, majd később hamisított ruhákból szedett össze még több pénzt.” Ott van Dimitrij Ribolovlev, a világ kálisótermelésének tíz százalékát adó orosz cég elnöke „akit 29 évesen 11 hónapra bebörtönöztek, mivel a vád szerint felfogadott egy bérgyilkost, leginkább az Uralkali körüli privatizációs bonyodalmak egyszerűsítésére”, valamint a lopott és feketepiaci kereskedelemmel induló Roman Abramovics is. Jogosnak látszik a kérdés, hogy akkor az ő feltüntetésük miért nem sértette a gazdasági újságírás etikáját? Vagy ha nem akarták a magyar „pártoligarchákat” a „becsületesekkel” keverni, akkor miért nem lehetett külön rovatban feltüntetni őket? Nem gondolja, hogy egy ilyen „gazdaglista” hitelességét, pontosságát épp az veszélyezteteti, amennyiben a 3. legbefolyásosabb hazai médiaszemélyiség, Magyarország legbefolyásosabb nagyvállalkozóinak egyike hiányzik róla? – faggattuk Szakonyit.

„Tudjukki – így hívják a Harry Potterben Voldemortot, a Sötét Nagyúrt, akinek nem mondjuk ki a nevét. Valami ilyesmi lett a média egy jelentős részében Simicska Lajos és Nyerges Zsolt neve. Miközben üzleti ügyeiket az írott sajtó és az internetes média független, tehát politikai vagy gazdasági befolyásolástól jórészt mentes része szanaszét cincálja, nekem is meglepő volt látni egy rögtönzött tartalomelemzés után, hogy a hazai tévék és rádiók, (a kereskedelmiek és a közpénzből működők ugyanúgy) gyakorlatilag nem beszélnek róluk. Félnek a nyilvánosságtól, mint ördög a tömjénfüsttől, nem nyilatkoznak, képet is alig találni róluk, Nyergesről gyakorlatilag kettő kép kering, de Simicskáról se sokkal több, azok is az 1990-es évek végéről. Tényleg szabad a sajtó és nincs öncenzúra?” – tette fel a kérdést a Napi Fix nemrég. Ön szerint nem lehetséges, hogy Simicska kiadványukból történő kihagyásával az a benyomás erősödik, hogy ez a fajta (ön)cenzúra, félelem nagyon is létezik? – kérdeztük Szakonyi Pétertől.

A listaszerkesztés filozófiája

„Alapvető különbség van Simicska és az említett milliárdosok között. Mégpedig az, hogy ez utóbbiak NEM politikai kapcsolatrendszerük okán lettek gazdagok, vagyis ELŐBB lettek tehetősek. A politikai vonzódás, szimpátia vagy párttámogatás tehát nem milliárdos állami megrendelések formájában kamatozott nekik – s ez azért alapvető különbség. Az Ön által említett vállalkozók közül egyik sem tekinthető ilyen szempontból holdudvarnak, mert vagyonosodásuk nem a pártszimpátiából eredeztető. Ezért szerepelnek a listán.” – válaszolt Szakonyi. (Ez a logika persze – főleg Széles Gábor karrierösvényét nézve – vitatható.)

„A 100 leggazdagabb indításakor – vagyis 2002-ben – a transzparencia volt az egyik legfontosabb szempont. Nem akartuk ugyanis azt, hogy gyanús eredetű vagyonok tulajdonosai is bekerüljenek a 100-as listára. Ennek érdekében még azt a személyt is kihagytuk – Minárovits János – aki vélhetően tisztán szerezte vagyonát, ám később egy vámvizsgálat kiderítette, hogy csalt a vámolás során, s így sok száz milliós haszonra tett szert. Ezért letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Bár hasonló trükkel sok számítógép-kereskedő élt, de őket nem csípték el, és nem kaptak börtönt. A 100-as listára tehát nem kerülhetnek fel olyanok, akikről bebizonyosodik: törvényt sértettek. Az elmúlt évek során több olyan személy is volt, aki ellen bírósági eljárás indult – de őket nem marasztalták el. (Egyébként Minárovits egy alkalommal sem volt a 100-as listán!)” – vázolta Szakonyi Péter a listaszerkesztés filozófiáját.

„Ami a külföldi listákat illeti, ebbe érthetően nincs beleszólásunk. Ha tehát a Forbes vagy bármely más listakészítő „finnyássági együtthatója” megengedi fél- vagy teljes maffiózók bekerülését, az az ő dolguk. Mi nem szerkeszthetjük ki őket a külföldi listákról a magyar kiadásban, ez ugyanis hamisítás lenne. Érdekes felvetés egy külön hazai „pöttyös” lista készítése, Meg is lehetne próbálkozni egy speciális felsorolással – mondjuk ebbe belevenni az említett médiaszemélyiséget is – de ezzel kapcsolatban is fenntartásaink vannak. Meglehet, sort kerítünk erre is – ám ha igen, akkor milyen ismérvek alapján tegyük ezt? A sötét vagy pettyes múlttal rendelkezőket is válaszuk szét? Legyen külön étteremmaffiás lista, és lakásmaffiás, és játéktermes? Nehéz döntés, ugye!” – szólt a dilemmáikról a gazdaglista szerkesztője.

„Nincs szó öncenzúráról, ezt kijelenthetem. Tavaly tavasszal, mikor „papíron is” kiderült, hogy Simicska a Közgép egyik (?) tulajdonosa, napokig vitatkoztunk, hogy betegyük-e. Végül úgy döntöttünk, hogy nem. Mégpedig azért, mert vagyonát megbecsülni nem lehet – lásd transzparencia teljes hiánya! A Közgép által kifizetett osztalék ugyan nyújtana kapaszkodót, de vajon ezt ki vagy kik kapják, hogyan osztják szét? És milyen arányban? És mennyi marad Simicskának? Nincs ember, aki erre választ tud adni az érintetten kívül. Márpedig ha azt feltételezzük, hogy X százalékot kap évente, és ezt vesszük alapul, akkor valójában a hasunkra ütünk és úgy „számítunk” Ezt azért nem szeretnénk. Ugyanez a helyzet Nyerges Zsolttal is. Vagyis kettejük esetében lemondunk a számításról – és szerepeltetésükről a 100 leggazdagabb között. Maradjanak a feltételezések és legendák – ezekhez ugyanis nem kell semmiféle tény és alap.” – árulta el Szakonyi, hogy a döntés nem volt könnyű.

Simicska Lajos, a botrányt generáló 1998-as APEH-elnöki kinevezése és ugyancsak botrányos 1999-es lemondása között folyamatos konfrontációban volt a médiával. Köztisztviselőként nem tehette meg, hogy egyáltalán nem nyilatkozik. Így nyilvános szereplései során gyakran a kinevezésének botrányos jellegét volt kénytelen védekezve, magyarázkodva tagadni. Ebből okulva azóta gyakorlatilag nem ad interjút, érdemi nyilatkozatot. A róla mondottakkal kapcsolatos időnkénti jogi ellenlépését leszámítva hallgat, akár a Szfinx. A mindinkább online honi újságírónak három barátja van, mikor riportját előkészítendő, nyersanyagot gyűjt: a Google, az Opten és a Facebook. Ha valaki ezek egyikében sincs jelen (illetve jelenlétét „lemaszkolja”), akkor a kutató bizonytalanná válik. Simicska esete és a „gazdaglistáról” való lehagyása legalábbis ezt demonstrálja.

Papp László Tamás