Az Alkotmánybíróságon támadjuk a rendőrök arcának kötelező kitakarását

2006 ősze óta nem kérdés Magyarországon, hogy az intézkedő rendőrök kilétének ellenőrizhetőségét minden alkotmányos eszközzel biztosítani kell. Legalábbis ezt gondoljuk mi, miközben a bírói gyakorlat az ezt megalapozó legfontosabb eszközt, a rendőr arcképének közzétételét ­ a nemzetközi és a közhatalmat gyakorló többi személyre vonatkozó hazai gyakorlattal ellentétesen – kizárja. Az eddigi gyakorlatot megerősítő tavaly novemberi jogegységi határozatot ezért alkotmányjogi panasszal támadtuk meg.

Ez a cikkünk, illetve ennek illusztrációja szolgál alapjául annak, hogy a Kúria 1/2012. Büntető-közigazgatási-munkaügyi-polgári jogegységi határozatát alkotmányjogi panasszal támadjuk meg. Papp László Tamásnak a 2006 őszéről szóló Debreczeni-könyvről írt kritikasorozatát ugyanis szerettük volna a székházostrom során készült eredeti felvételekkel illusztrálni, amit szerintünk jogszerűen megtehettünk volna úgy is, ha azokat változtatás nélkül tesszük közzé, lévén azokon nyilvános közszereplést vállaló magánszemélyek és éppen közhatalmat gyakorló rendőrök szerepelnek. A jogegységi határozat szerint azonban „a nyilvános helyen vagy közterületen szolgálati kötelezettséget teljesítő vagy munkát végző személy e tevékenységének ellátása során nem minősül közszereplőnek, ezért a személyt beazonosítható módon, egyediesítetten ábrázoló képmás vagy hangfelvétel nyilvánosságra hozatalához szükséges a hozzájárulása”. Így – mivel a jogegységi határozat ugyan csak a bíróságokat kötelezi, a bíróságok viszont, ha nem vigyázunk, minket – az intézkedő rendőrök arcát a fényképekről kitakartuk, de a jogegységi határozattal szemben a véleménynyilvánításhoz való jog, a sajtószabadság és a közérdekű adatok terjesztéséhez való jog sérelme miatt az Alkotmánybírósághoz fordultunk.

A Kúria azzal támasztja alá a saját korábbi ítélkezési gyakorlatát egy ezzel részben ellentétes pécsi táblabírósági döntés ellenére fenntartó döntését, hogy – mint ahogy azt a jogegységi eljárást kezdeményező legfőbb ügyész is állította – a nyilvános helyen vagy közterületen szolgálati kötelezettséget teljesítő vagy munkát végző személyek tevékenysége nem nyilvános közszereplés, ezért személyüket beazonosítható módon, egyediesítetten ábrázoló képmás vagy hangfelvétel nyilvánosságra hozatalához szükséges az érintett hozzájárulása. A Kúria a közszereplés szükséges feltételének tekinti, hogy az egyén önkéntes elhatározásán, autonóm döntésén alapuljon. Ezt azonban a közterületen tevékenykedő rendőrök, börtönőrök, valamint minden más, munkáját közterületen végző személy esetén nem látja fennállni, hiszen ők törvényben meghatározott, illetve munkaköri kötelezettségüknek tesznek eleget.

Önmagában az, hogy a szereplés nyilvános, illetve – és itt áttér a Kúria a kifejezetten a rendőrökre vonatkozó érvekre – hogy az intézkedő rendőr a közhatalmi funkciót megtestesítő állami szerv alkalmazottja, nem alapozza meg a közszereplői minőséget, az információszabadságra vonatkozó törvényi rendelkezésekből pedig nem következik, hogy a közhatalmat gyakorlókra vonatkozó minden adat nyilvános lenne. Ugyan a Kúria is elismeri alkotmányos követelményként, hogy biztosítani kell, hogy a rendőrt intézkedése során kétséget kizáró módon azonosítani lehessen, ám a rendőrségi törvény erre vonatkozó szabályait – azonosító szám, szolgálati igazolvány, azonosító jelvény – ehhez elégséges garanciának tekinti. Így arra a következtetésre jut, hogy az intézkedést foganatosító rendőr arcképe nem tekinthető közérdekből nyilvános adatnak, ugyanis az nem tartozik a rendőri szerv feladat- és hatáskörében eljáró személy közfeladatának ellátásával összefüggő egyéb személyes adata körébe.

Ezzel szemben mi azért tartjuk a döntést alaptörvény-ellenesnek, mert a közhatalmat gyakorló személyek személyhez fűződő jogainak és a véleménynyilvánítás szabadságának valóban fennálló konfliktusát nem a megfelelő irányba oldotta fel. Régóta töretlenül érvényesített alkotmányossági követelmény ugyanis, hogy a véleménynyilvánítási szabadság csak kisebb mértékben korlátozható a közhatalom gyakorlóinak védelmében. Ezzel összhangban az információszabadságról szóló törvény az állam nevében eljáró természetes személyeknek a közfeladat ellátásával összefüggő minden személyes adatát közérdekből nyilvánosnak minősíti. Ugyanebbe az irányba mutatnak a bírósági eljárási törvények nyilvánossági szabályai is: aki nyilvánosan az állam nevében jár el, az a közösség előtt közhatalmat gyakorol, így ezen eljárásával összefüggésben a képfelvételek készítése és csonkítatlan publikálása ellen nem léphet fel. A Kúriáétól eltérő  következtésre jutunk az intézkedő rendőr azonosításának követelménye tekintetében is: az szerintünk nem pusztán a helyszínen, az intézkedés alá vont állampolgár vonatkozásában igaz, hanem a politikai közösség, a nyilvánosság egészével szemben is. Az állam nevében eljáró, jogszerűen intézkedő rendőrnek a képmáshoz való jog csorbítatlan érvényesüléséhez fűződő érdeke lényegesen gyengébb, mint a közösségnek az átláthatósághoz fűződő érdeke, hiszen nem jelent érdemi joghátrányt a jogszerűen intézkedő rendőr számára, ha kiléte a nyilvánosság számára megismerhetővé válik. Nem látunk ráadásul alkotmányos indokot arra, hogy az erőszak legitim monopóliumával rendelkező rendvédelmi szervek vonatkozásában erősebb korlátozás érvényesüljön, mint például a büntető perben eljáró, a felvételkészítést tűrni köteles bíró esetében. Így a jogegységi határozat szerintünk a rögzített felvételek (esetünkben képfelvétel) közzétételét mint a vélemény-nyilvánítás, a sajtó- és az információszabadság által védett cselekedetet alaptörvény-ellenesen korlátozta.

A történet teljességéhez végül az is hozzátartozik, hogy a képmáshoz való jogra vonatkozó polgári jogi szabályok és az általunk hivatkozott törvények közötti formai összhangot a jogalkotó már régen megteremtette volna, de mindeddig – legutóbb éppen az új Ptk. megalkotása során – adós maradt vele. Mindenesetre e mulasztás most alkalmat adhat arra, hogy a kérdést az Alkotmánybíróság dönthesse el.

Alkotmánybírósági beadványunkat innen lehet letölteni (PDF)