Cikkek

Hogyan szerezte meg a milliárdos csalási ügy vádlottja Kofi Annan aláírását?

Közepénél tart a kecskeméti bíróságon annak az egymilliárdos büntetőügynek a tárgyalása, amely egy jótékonysági fantomfutballcsapatra kért összegek körül forog. Az Átlátszó kiderítette: a csalási ügy főszereplőjének tűnő férfi több szálon is a Szilvásy György korábbi titokminiszter nevéhez kötődő kétes ügyek ismert szereplőivel üzletelhetett együtt. Cikksorozatunk első részében kísérletet teszünk annak feltárására, hogy egy hétköznapi ismeretségből elindulva, ravasz trükkök sorozatával hogyan tehetett szert az ügy egyik vádlottja az ENSZ “támogatására”.

Mielőtt egy tavalyi törvénymódosításnak köszönhetően az országosan kevésbé leterheltnek tartott Kecskeméti Törvényszékre helyezték volna át Hagyó Miklós és társai perét, a megyeszékhely bíróságán a legnagyobb súlyú ügynek egyértelműen a Kása Barna és társai ellen folyó büntetőpert tartották. Három férfi 2004 és 2009 között egy kiváló befektetési lehetőségként bemutatott jótékonysági futballklub beindítására kért kölcsön ismerőseitől nagy összegű kölcsönöket. Az ígért, akár 50 százalékos hozam indoklásául a legutóbbi tárgyaláson elhangzottak szerint az akkori kormánytól, illetve az Egyesült Nemzetek Szervezetektől (ENSZ) várt támogatásra hivatkoztak.

A pénzt nem fizették vissza – sajtóértesülések szerint az ügyről azt követően szerzett tudomást a rendőrség, hogy az elhíresült közraktározási csalási ügy mélykúti vádlottja azt vallotta, hogy a focicsapatos bizniszből származó veszteségeinek fedezésére fordította az elcsalt pénz egy részét.

Az egyik sértett elmondása szerint előbb African Star, később Humanity FC volt a „futballklub” neve, amellyel kapcsolatban a vádlottak a kölcsönöket kérték. Noha az utóbbi nyomát nem találtuk, az Átlátszó kiderítette, hogy az African Star esetében Kása egy létező klub nevével élhetett vissza. A menekülteket, bevándorlókat segítő Mahatma Gandhi Egyesület 1994-ben alapította az African Star labdarúgóklubot, amelyben afrikai, ázsiai menekültek és diákok szerepelnek. Gibril Deen, az egyesület elnöke megkeresésünkre azt mondta, Kását személyesen ismeri, de az egyesületben vagy a klub kapcsán soha nem dolgoztak együtt, ráadásul nagyon régen találkoztak utoljára.

A fogorvostól a főtitkárig

Megkeresésünkkor a Deent és Kását „nagyon-nagyon régen” egymásnak bemutató zalaegerszegi fogorvos hölgy – aki a csalási ügy vádlottjával pácienseként találkozott – Deentől eltérően emlékezett. Elmondása szerint a két férfi kifejezetten a futballcsapat ügyében értekezett egymással, és az ismeretség kezdete után is többször érdeklődtek a másik iránt. A fogorvos szerint a bemutatás apropója eredetileg az volt, hogy a korábban Romániában, majd Zalaegerszegen focizó Kása nagyon szeretett volna „segíteni focistákat eladni-venni”. A fogorvosnő a férfit úgy írta le, mint aki „nagy dumás, a róka még egyszer megveszne, ha végighallgatná a szövegét”.

Az ENSZ online archívumában több olyan, 2002-2004 közé datált levelet találtunk (első levél, PDF; második levél, PDF; harmadik levél, PDF), amelyet Kása Barna az African Star képviseletében küldött a világszervezetnek. Az egyik levélben Kofi Annan akkori ENSZ-főtitkár ajánlólevelét kérte, egy másikban egy Szerbiában szervezett jótékonysági meccs körüli szervezési nehézségekre hivatkozva azt is kérelmezte, hogy a főtitkár saját kezűleg szignálja az ajánlást. A korábban idézett tanú szerint egy ilyen ajánlólevél volt az egyik „bizonyíték”, amit az egyik vádlott bemutatott neki mikor kölcsönt kért a focicsapatra.

Az egyik levél mellé a UNHCR, vagyis az ENSZ menekültügyi biztosságának magyarországi kirendeltségétől származó, a labdarúgóklubot és az egyesületet is méltató, Kását az egyesület sportigazgatójaként megnevező levelet is mellékelték – ennek a dátumozása több, mint egy évvel korábbi, mint az első ENSZ-nek küldött levél, tehát aláírója valószínűleg nem erre a célra szánta. Kása ráadásul több levelének láblécében is használta az UNHCR nevét. Megkeresésünkkor az UNHCR magyarországi irodájának munkatársa, Szobolits Andrea meglepődve értesült az ENSZ érintettségéről, és azt mondta, noha a férfit ismerik, az iroda személyesen Kását sohasem támogatta, a Mahatma Gandhi Egyesülettel viszont korábban és most is kapcsolatban állnak.

„Kását Gibril Deen mutatta be nekünk. Többször együtt jöttek hozzánk, és Kása Barna akkor úgy lépett fel, mint aki hivatalosan képviseli az egyesületet a focicsapattal kapcsolatban. Nekem úgy tűnt, egyfajta kapcsolattartó lehet, szponzorkeresésben, fundraising dolgokban vesz részt, mondta, hogy ő majd ‘felfuttatja a csapatot”. Aztán valahogy kiesett a képből. Deen nem szorgalmazta többet, mintha valamilyen csalódás érte volna. A mi látókörünkből 2002-2003 környékére teljesen eltűnt” – mondta az Átlátszónak Szobolits. „Valószínű, hogy mindenféle levelet, ami a kezébe került, lemásolt, felhasznált” – tette hozzá.

Az SCD-csoport széthordása: Irányított felszámolás

Bűzlik a különböző összeférhetetlenségek gyanújától az SCD-csoport balatoni turisztikai portfóliójának felszámolása. A Magyarországon és külföldön bejegyzett cégeket összekapcsoló, nehezen átlátható struktúrájú cégcsoport, amely korábban százmilliárdos fejlesztéseket ígért a tó környékére, 2011 nyarára gyakorlatilag szétesett, zilált tulajdonviszonyokat hagyva maga után. A cégadatbázist vizsgálva azt találtuk, hogy a cégcsoport átalakítását a Malév felszámolóbiztosához, Varga Jenőhöz köthető üzleti kör vezényli le, a portfolióból kivált projekttársaságok zöme pedig offshore tulajdonba vándorol. Tovább a teljes cikkre.

Az ilyen-olyan úton beszerzett ajánlólevelek persze nem értek volna semmit a nyilvánosság nyújtotta hitelesség nélkül. A büntetőügy korábbi – azóta elhunyt – negyedik vádlottja, Muzslai Zoltán arról vallott még a nyomozati szakaszban, hogy a Magyar Televízió újságírójaként Kása kérésére alaptalan hírt jelentetett meg a tévé honlapján arról, hogy a Mercedes-gyár leszerződött a futballklubbal.

Muzslai mellett további, talán csak felületesen tájékozódó médiamunkások is segíthették a vádlottak törekvéseit: az Átlátszó a Nemzeti Sport honlapján talált hírt egy olyan Kása Barnáról, aki „nem megélni próbál a profifutballból, hanem magasztosabb célokat tűzött maga elé”, a Zalai Hírlap honlapján pedig Kásáék egy vajdasági vállalkozóval folytatott tárgyalásáról szóló tudósításra leltünk, amely szerint a labdarúgóklub két ismert délszláv focicsapattal folytat „előrehaladott tárgyalásokat”, bár az időpontokat „még nem tisztázták”.

Sarkadi Nagy Márton

(Folytatjuk)

 

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42