„Ez egy jól szervezett leosztási rendszer” – egy bennfentes az építőiparról

Mi az oka annak, hogy minden kormányzat idején kialakul egy preferált cégcsoport, amely domináns szerepet játszik az állami és az EU által finanszírozott építőipari nagyberuházásokban? Noha a munkákat közbeszerzési eljárások során nyerik el, neve elhallgatását kérő bennfentes forrásunk szerint naivitás volna azt gondolni, hogy ez véletlen. Sokkal inkább párt-, és politikafinanszírozásról van szó, amit informátorunk szerint lobbisták szerveznek meg. A közbeszerzési előnyhöz juttatás és a visszacsorgatások kifinomult rendszerében csak a munkákat végül ténylegesen elvégző alvállalkozók járnak rosszul. Interjú.

Mi az oka annak, hogy a legutóbbi választások óta egy jól körülhatárolható, korábban kevésbé sikeres építőipari cégcsoport rengeteg állami megbízást kap, és már több mint 200 milliárd forint értékben nyertek különféle közbeszerzési tendereket?

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Minden kormánynak megvoltak a maga sajátos kincstári beszállítói a rendszerváltás óta. Mivel az EU-csatlakozásunk óta az építéssel járó beruházások a gazdaság húzóágazatának számítottak, ezt kísérte a legnagyobb figyelem az aktuális vezető pártok részéről is. A 2010-es választások előtt már érezhető volt az építőipar átrendeződése, olyan vállalkozások jöttek fel, amelyek valamilyen módon a jelenlegi kormánypárthoz kapcsolhatóak. Mivel kezdetben nem rendelkeztek megfelelő, a kiírásoknak megfelelő referenciákkal, először konzorciumi társakként tűntek fel az akkor előnyben részesített fővállalkozók mellett. A kormányváltás időpontjára megszerezték a szükséges referenciákat, azóta már önállóan is tudnak indulni. A 2010 előtt előnyben részesített nagy cégek háttérbe szorultak, és helyettük belépett a jelenlegi közbeszerzéseken jeleskedő cégcsoport.

Elátkozott építőipar: Válság, korrupció, csődhullám, ismétlődő forgatókönyvek

Az elmúlt néhány évben szinte minden elképzelhetővé vált az építőiparban: olyan kormányzati kedvencek is csődbe mehettek, mint az előző rezsim autópálya-építő sztárja, a Viadom, vagy a politikai kapcsolatait többé-kevésbé nyíltan vállaló Vegyépszer – mindkettő több tízmilliárd forintnyi fedezetlen, illetve behajthatatlan követelést hagyott hátra. E különbözőnek tűnő csődök többségében találhatunk néhány olyan jellemző alapvonást, melyek alapján leírhatjuk azt a jellegzetes forgatókönyvet, ami megvalósulni látszik ezekben a felszámolásba torkolló cégtörténetekben (tovább a teljes cikkhez).

Milyen mértékű előnyt élveznek az újonnan jöttek?

Ez a cégcsoport kapta a jelenleg futó nagyberuházások 70 százalékát. Az elmúlt két évben már nem az autópálya és az autóutak fejlesztése volt az elsőrendű pályázati forrás, hanem inkább a vasút, a közművek, a szennyvízelvezetések, és egyéb felújítási munkák. Akár a szemétlerakók rekultivációjáról, akár a négy-öt számjegyű utak felújításáról vagy városrehabilitációs programokról beszélünk, mindenütt ott vannak, bizonyos értékhatár fölött nem találunk olyan nagyberuházást, amelyben ne volnának érintettek. Ez a fajta kizárólagosság oda vezet, hogy a bel-, és külföldi konkurencia egyre kevésbé tartja fontosnak hogy Magyarországon közbeszerzési eljárásokon egyáltalán induljon, hiszen ők is látják hogy kinek áll a zászló: egészen addig hirdetve vannak a munkák, míg a preferált cégek közül valamelyik nem tud közbeszerzést nyerni.

Rendelkeznek a mindenkori kormányzatok által előnyben részesített fővállalkozó cégek akkora létszámmal és gépállománnyal, hogy el tudják végezni az elnyert munkákat?

Természetesen nem, az érdemi munkát alvállalkozók végzik el. Az elsővonalbeli alvállalkozók általában munkaszervező cégek, amelyek további alvállalkozókat vonnak be, jellemzően a hazai kis-, és középvállalkozások köréből. Az effektív kivitelezést végző alvállalkozók a pályázati pénz körülbelül 60 százalékát kapják. A fennmaradó 40 százalékból 10 százalék az első vonalas alvállalkozó, tehát a munkát szervező cég rezsiköltsége, további 10 százalék a konzorciumi tulajdonosok haszna, a fennmaradó 20 százalékot pedig sötét csatornákon keresztül politika-, és pártfinaszírozásra fordítják.

Milyen módszereket ismer ennek a 20 százaléknak a visszacsorgatására?

A beruházásokra létrejött konzorciumoknak, vagy az első vonalas, munkaszervező alvállalkozó cégeknek vannak úgynevezett kedvezményezett alvállalkozói, akik ezt elvégzik. Tíz százalék körüli jutalékért az átultalt összeg 90 százalékát készpénzben, például táskában visszajuttatják a konzorciumok által kijelölt személyeknek, akik ezeket a pénzeket összegyűjtik. Úgy kell a számlákat, teljesitésigazolásokat, szerződéseket intézni, hogy az APEH ne tudjon a nyomára bukkanni, és a fennmaradó tíz százalékból egy ilyen táskás cég szépen meg tud élni. Igen nehézkes ennek a nyomonkövetése, mert a módszerek finomodnak és fejlődnek. A külföldre utalás, illetve az offshore cégek már nem népszerűek, de kis magyar káefték tömkelege jött létre arra, hogy ezeket a pénzeket legalizálják. Elég nagy a pártszféra ahhoz, hogy ezt feltűnés nélkül végbe lehessen vinni – ezek a cégek legálisan működnek, adóznak, semmi olyan törvénytelenséget nem követnek el ami felkeltheti a hatóságok figyelmét. Vagy ha mégis, akkor általában már osztályvezetői szinten megáll a vizsgálat.

Kik nyerészkednek még érdemi munkavégzés nélkül?

Kiemelkedik egy olyan réteg amely a fővállalkozóknál tulajdonosi háttérként szerepel, ők jelentősen meggazdagodnak ezekből. Ők a mindenkori politikai vezetéshez közel álló, annak érdekeltségi körébe tartozó tényleges tulajdonosok, vagy megbízott tulajdonosi jogokkal rendelkező személyek. Ők azok, akik a választási kampány során már befektettek bizonyos összegeket hogy segítsék a pártot, és a közbeszerzési eljárásokon való kedvezményezettségük ennek a jutalma, ellenszolgáltatása. Ez az oka annak, hogy egyik párt sem tud elszámolni a választási kampányokra költött pénzekkel, a látható összegekből ilyen volumenű kampányokra nem futná. Ez egy rendkívül jól szervezett leosztási rendszer, aminek minden területen és megyében megvannak a saját vámszedői. A kiskirályok, mi úgy hívjuk hogy csokitolvajok, akik mindig megjelennek amikor egy-egy beruházásnál lobbierőre van szükség. A visszacsorgatásnak sok módszere van, ez terjedhet a döntéshozó házának felújításától a borítékon keresztül a táska pénzig. Ezzel nagyon nehéz megbukni, csak in flagranti esetében derül ki.

Hogyan viszonozza a politika ezeket a fekete pénzeket?

Egy nagyberuházás megvalósulását mindenképpen a politika dönti el. Ahhoz hogy a megfelelő döntések megszülessenek, tőke kell hogy mozogjon: tőke kell ahhoz, hogy a döntések és engedélyek határidőre és a megfelelő tartalommal megszülessenek, hogy a szakhatóságok és a közintézmények részéről hozzájárulások szülessenek, mindenhol első és legfontosabb a pénz. 2009 előtt úgy működött a rendszer, hogy a hivataloknál, mikor elindult egy fejlesztési folyamat, megjelentek a nagy pártok képviselői. Betekinthettek a tervdokumentációba, majd egymással is megbeszélték, megegyeztek, és ezután kapott zöld utat az adott beruházás politikai szinten. Ennek olyan haszna is volt a pártok képviselői számára, hogy a dokumentációban megjelölt helyszíneken esetleg tulajdont szerezhettek, nem csak a kisajátításokra bazírozva, hanem a későbbi munkálatok okozta értéknövekedés miatt is. Ez abban az időben könnyen megvalósítható volt. Ma viszont már minden hasznot magának akar az egyik oldal, nem kérik ki a többiek véleményét, már nem kell egyezkedniük senkivel.

Hogyan érinti mindez az állam által megrendelt munkákat valójában elvégző kis-, és középvállalkozásokat?

Nagyon rosszul, mert ma már annyira kiforrott a közbeszerzési előnyhöz juttatás és a visszacsorgatások rendszere, hogy azok a kis és középvállalkozások akik ezeket a munkákat végül ténylegesen elvégzik, rendkívül nyomott árakon dolgoznak. Csak a költségeikre elég amit kapnak, fejleszteni nem tudnak. Sokan eljutottak arra a szintre, hogy a jelenlegi vállalkozási feltételek mellett a működési költségeket sem tudják megfinanszírozni és csődbe mennek. A munkavállalók pedig belefáradtak abba, hogy a hatodik munkahelyükről is azért kell távozniuk mert a munkáltatójuk végül nem kapta meg az állami megrendelések ellenértékét. Ezek az emberek már az utcán vannak, megélhetés nélkül, egy olyan szakirány képviselőiként amelynek jelenleg nincs piaca, mert csak az juthat munkához, aki az állam által kedvezményezett cégekhez tud alvállakozni.

(Fotó: atlatszo.hu)