Cikkek

“Digitális bonapartizmus” – Rebecca MacKinnon az internet irányításáról

Tunéziában az Apple „1984” reklámjának remixével kampányoltak az arab tavasz előtti években, Egyiptomban mindenki Haled Szaídot siratta, akit egy netkávézóból rángattak ki rendőrök majd vertek agyon Alexandriában. Kínában manapság díjat kap a legszabálykövetőbb netes cég, az orosz internet pedig már majdnem olyan, mint a kínai. Rebecca MacKinnon, a New America Foundation kutatója, a Global Voices Online egyik alapítója tartott előadást a Közép-európai Egyetemen (CEU). Még az is kiderült, hogy az interneten olyan királyok uralkodnak, akikre nem szavazott senki.

MacKinnon a CNN pekingi majd tokiói kirendeltségének volt vezetője és tudósítója 1998-tól 2003-ig, majd a Harvard Berkman Központ kutatója lett és a kínai internet cenzúrára specializálódott. Berkmanes évei alatt alapította meg Ethan Zuckermannel közösen a Global Voices Online nevű civil szervezetet, mely a bloggerek által megírt hírek és vélemények összegyűjtésével, az internetes szólásszabadság ügyével foglalkozik.

Az újságíró-kutatónak nemrég jelent meg az internet szabadságáról, vagy inkább a szabadság fenyegetettségéről szóló Consent of the Networked: The Worldwide Struggle For Internet Freedom („Konszenzus a hálón: Globális küzdelem a szabad internetért”) című könyve, ennek kapcsán tartott előadást a CEU-n. MacKinnon „Magna Charta pillanatnak” nevezte a jelenlegi internet-irányítási helyzetet. A kormányok, vállalatok és felhasználó-állampolgárok közti bonyolult kapcsolat alakulása, mely hatással van az internet jövőjére szerinte nagyon jól leírható a Gyalog galopp alábbi részletével, amelyből kiderül, a hatalmi játszma szereplőinek különböző elképzeléseik vannak arról, kinek és milyen alapon kellene uralkodnia.

A könyv címében a hálón lévők beleegyezéséről van szó, majd a könyvben ezt a társadalmi megegyezéshez hasonlítja. Mikor és mihez adtuk mi a beleegyezésünket?

RM: A kettő kissé eltér egymástól. Általában, amikor regisztrálunk egy online szolgáltatásra, rá kell kattintanunk a beleegyezés gombra, erre mondja az adott cég, hogy megkapta a beleegyezésünket, így azt tehet, amit akar. Aztán ott vannak a kormányok, amelyek azt mondják, szintén a mi nevünkben cselekszenek. A dolog ott csúszik félre, hogy ha feliratkozunk egy cég szolgáltatására, akkor nincs mód egyeztetésre. Le lehet iratkozni, de olyan nincs, hogy valóban el kezdenének konzultálni arról, hogy a szolgáltatást vajon olyan irányba fejlesztik-e, amely az érdekünket szolgálja.

Rengeteg embert ismerek, akiknek gondot okoz, vagy akiket bosszant a Facebook szabályzata, mégis használják, mert hatékony és a segít nekik elérni egy nagyobb közönséget, népszerűsíteni valamit vagy tevékenységeket szervezni. Emiatt úgy érzik, szükségük van a Facebookra, ezért ott sem hagyhatják, annak ellenére, hogy nem túl boldogok attól, ahogy a Facebook irányítása zajlik. Jobb megoldásokra lenne szükség ahhoz, hogy az emberek eljuttathassák az aggályaikat a Facebookhoz, melyeket a Facebooknak pedig figyelembe kellene vennie és azok szerint változtatnia a szabályokon.

Ugyanez a helyzet a kormányokkal. A kormányok azt mondják, ők a mi beleegyezésünk alapján szabályoznak vállalatokat és hoznak meg törvényeket, de sokszor azt látjuk, az egyik kormány elfogad egy törvényt, amely nemzetközi internetes cégeket érint. Például az Európai Unió vagy az amerikai kormány elfogad egy olyan törvényt, amely érinti a Google-t és a Facebookot, és azokat a felhasználókat, akik nem szavaztak ezekre a kormányokra és nem szólhattak bele ezekbe a törvényekbe. A világszerte netező felhasználók igényeit nem tükrözik megfelelően és nem is védik megfelelően mindenkinek a jogait, aki használja az internetet.

Miért volt szükség erre a könyvre épp most? Ezek a problémák nem most bukkantak fel, látható volt, hogy ez egy többszereplős játszma lesz.

RM: Néhány éve dolgoztam a könyvön, nagyjából egy évvel azelőtt fejeztem be, hogy megjelent. Eltelt egy kis idő, mire kiadásra került. Figyeltem ezeket az irányzatokat egy ideje és aggasztott, hogy talán nincsenek tisztában velük az emberek, hogy talán túlságosan is nagy a bizalom aziránt, hogy az internet majd csodálatos módon magától fog jó irányba fejlődni. Úgy éreztem, fontos, hogy elmagyarázzam, szerintem miért kell az embereknek beleszólniuk ebbe.

A sajtóbeszélgetésen azt mondta, az a baj, hogy az angol és amerikai újságírók üzleti vagy kütyü sztorinak fogják fel az internetet. Ez nagyjából így van Magyarországon is. Hogyan lehetne ezen változtatni? A maga gondolkodását például mi változtatta meg?

Talán azért indult be a változás nálam, mert amikor a CNN-nek dolgoztam, nagyon izgatott, hogyan támaszt kihívásokat a civil média az ortodox újságírással szemben, hangot és lehetőséget adva az embereknek arra, hogy elmondják a történeteiket és írjanak olyan ügyekről, melyeket a fősodratú média az ő országukban vagy világszerte elhanyagolt.  Az egyik ok amiért otthagytam a CNN-t az volt, hogy frusztrált, hogy nem volt lehetőség kísérletezni a civil médiával a munka mellett. Azóta rengeteg hírügynökség fejlődött és mostanra már sokkal szorosabban együtt dolgoznak a civil médiával, mint azelőtt.

Amikor Ethan Zuckerman és én elindítottuk a Global Voicest és világszerte író bloggerekkel kezdtünk el dolgozni, sokuknak azonnal szembesülnie kellett a cenzúrával, a megfigyeléssel. Voltak, akiket megfenyegettek, voltak, akiket börtönbe zártak. Világos volt, hogy vannak nemzetközi trendek, melyek elég aggasztóak és jobban oda kell figyelnünk rájuk. Sokat foglalkoztatott az internet politikai térként való kezelése a Global Voices miatt, és kutattam azt is, hogyan igyekszik Kína korlátozni az internetet.

A könyben azt a szót használja „netpolgár” (netizen). Tekintve, hogy a nemzetállamok létét a vállalatok, nemzetközi szabályozások kérdőjelezik meg, még állampolgárok vagyunk, vagy  egyre inkább netpolgárok?

RM: A nemzetállam határozottan megkérdőjeleződött. De a vállalatok is megkérdőjeleződnek. A kihívások minden irányban érvényesek, de azt gondolom, az internet korában a sikeres nemzetállamok alkalmazkodni fognak és megtanulhatják, hogyan osszák meg a hatalmat a multinacionális szervezetekkel, a vállalatokkal stb. Ezt már régóta látjuk, már az internet előtt is úgy volt, hogy ha világ legnagyobb szuperhatalmainak valamelyike, mondjuk az Amerikai Egyesült Államok el akart érni bizonyos dolgokat, akkor nem csak kormányokra támaszkodott, hanem felkeresett vállalatokat, felkeresett civil szervezeteket és ezekkel együttműködve ért el sok mindent a kül-, gazdasági vagy kereskedelmi politikában. A vállalatok és a civil szervezetek egyre inkább hatással vannak a kormány tetteire. Már egy ideje zajlik valamiféle evolúciója annak, ahogy a nemzetállam értelmezi globális hatalmát és azt, mit érhet el vele. De azt gondolom, némely nemzetállamok könnyebben igazodnak a helyzethez, mint a többiek.

Az orosz választási eredményről szóló híreket olvasva visszacsengett az egyik mondat a könyvéből: „Ironikus módon, az internet újra közelebb hozhatja egymáshoz a kínai és az orosz modelleket.”

RM: Sajnos. A kínai internet egyre inkább hasonlít az oroszra, az emberek szabadabbnak érzik magukat, de még mindig manipulálják a hálót, Oroszországban ugyanez. Oroszország nem cenzúrázza a netet, de rengeteg a manipuláció, egyre több a megfigyelés, megfélemlítés. Sok ország halad most ebbe az irányba. Az orosz internet helyzetére a „digitális bonapartizmus” kifejezést használom, ez egy hamis demokrácia. Attól félek, egyre több olyan országot fogunk látni az interneten, amely hamis demokrácia. Ez aggasztó, de a másik oldalon ott van az, hogy ha az emberek felismerik, mi történik, akkor tudnak rajta változtatni. Akkor a legveszélyesebb a helyzet, amikor az emberek vakok arra, mi történik.

Hogyan kérhetjük számon a kormányokat vagy vállalatokat, ha nem ismerjük, milyen informális struktúrák mentén ki mondja meg kinek, hogy mit csináljon?

RM: Ezért fontos követelni az átláthatóságot. Olyan törvényeknek kell lenniük, amelyek kötelezik a vállalatokat arra, hogy jelentsék, ha blokkolnak vagy leszednek tartalmakat, és hogy milyen körülmények közt teszik ezt. Világosnak és nyilvánosnak kell lennie annak, hogyan cselekszenek, hogyan és milyen körülmények közt válaszolnak a kormányok megkereséseire. A szavazóknak is követelniük kell, hogy a kormányok legyenek nyitottak és jelentsék nyilvánosan, mit kérnek a vállalatoktól, hogyan használják az adatokat és milyen körülmények közt férnek hozzájuk a nemzetbiztonsági ügynökségek vagy az erőszakszervezetek. Úgy vélem, nagyon fontos, hogy legyen elszámoltathatóság, átláthatóság és értsük, milyen információcsere zajlik a kormányok és vállalatok közt, mert ha nem tudjuk mi történik, akkor nagyon nehéz a visszaélőket elszámoltatni.

(Fotó: innen.)

Megosztás