Cikkek

MagyarLeaks: Nem kellett Kínának a Malév

Az atlatszo.hu birtokába került hivatalos levél szerint a kínai HNA Group, a Hainan Airlines anyacége már tavaly októberben lemondott a „Malév projektről” – ezt Adam Tan, a kínai óriáscég ügyvezető igazgatója írta meg Fellegi Tamás akkori nemzeti fejlesztési miniszternek.

*****

A kínai HNA Group holding a Hainan Airlines kínai légitársaság anyacége, a HNA mögött pedig a Grand China Airlines Holding áll, amelyben Soros György magyar származású amerikai üzletembernek is tulajdonrésze van. Sokáig a Hainan számított a csőd szélén táncoló magyar nemzeti légitársaság legesélyesebb vevőjelöltjének – Ven Csia-Pao kínai miniszterelnök magyarországi látogatásának idején a Demján Sándor tulajdonában lévő Magyar Tőketársaság a HNA Grouppal írt alá stratégiai megállapodást arról, hogy Magyarországot a kínai kapcsolatok „európai kapujává” tennék.

Mindez visszaköszön az atlatszo.hu birtokába került hivatalos levélben, amelyet Adam Tan, a HNA Group ügyvezető igazgatója írt Fellegi Tamás akkori nemzeti fejlesztési miniszternek 2011. október 28-án. Tan emlékezteti Fellegit, hogy a „Malév projekt” azzal indult, hogy a magyar miniszterelnök hivatalos látogatást tett a HNA Group-nál. A magyar állam, a Demján-féle Magyar Tőketársaság és a kínai HNA Group akkoriban abban gondolkodtak ugyanis, hogy légitársaságot hoznak létre a növekvő kínai igények kiszolgálására Európa felé.

Ez a közös szándék azonban meghiúsult, pedig a kínai fél Tan állítása szerint jelentős befektetéseket eszközölt, például szerződtették Martin Gausst, a Malév korábbi vezérigazgatóját is. A levélben Tan hosszan sorolja a tervezett együttműködést gátló tényezőket, ilyen volt például hogy „nem tehettünk ajánlatot a Malév alkalmazottainak”, vagy hogy az állami támogatások, amelyekben korábban megegyeztek a magyar féllel, „érvénytelenné váltak az EU korlátozásai miatt”.

Tan szerint azonban végsősoron nem is ezek az akadályok hiúsították meg az együttműködést, hanem a közösen elképzelt üzleti terv „túlzott optimizmusa” és a csatlakozó járatok veszteségessége, amelyek összességében „Demján úrral és jómagammal is beláttatták, hogy elviselhetetlenek a Budapest, mint Európa kapuja projekt költségei és kockázatai”. Ezért Adam Tan sajnálattal tájékoztatta Fellegit, hogy a továbbiakban a kínai fél nem kíván részt venni a Malév átszervezésére irányuló erőfeszítéseiben.

>>> Adam Tan Fellegi Tamásnak írt levelét innen letöltheti (PDF)

(Fotó: innen.)

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42