Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium ellen pert indítottunk annak érdekében, hogy a minisztérium adja ki közérdekű adatként az Operaház gazdálkodásának átvilágításáról készített (a miniszteri biztos szerint milliárdos visszaéléseket feltáró) jelentést. A tárca arra hivatkozott, hogy a jelentés döntés megalapozását szolgálja, ezért nem köteles azt a részünkre kiadni. A perben ma volt az elsőfokú tárgyalás.
A mai tárgyalás is jórészt azon kérdés körül forgott: tényleg döntés-előkészítő adat-e a jelentés teljes egészében, vagy vannak olyan részei, amelyeket a minisztériumnak nyilvánosságra kell hoznia. Mi azt hangsúlyoztuk, hogy a jelentésben szereplő ténymegállapítások mindenképpen a nyilvánosságra tartoznak, erre a minisztérium képviselőjének az volt a válasza, hogy a ténymegállapítások megalapozottságáról a tárca nincs meggyőződve, ezért nem is hozhatóak nyilvánosságra. Azt a magunk részéről nem feltételezzük, hogy egy miniszteri biztos valótlan ténymegállapításokat tesz és erről még a nyilvánosság előtt is beszél, ha így lenne mindenesetre, az még egy ok arra, hogy a közvélemény tisztán láthasson a közpénzekből gazdálkodó Operaház működését illetően.
A bíróság végül egy huszáros vágással az érdemi vitakérdésben nem foglalt állást, hanem arra hivatkozva utasította el a keresetet, hogy a jelentés egésze nem minősül adatnak, így közérdekű adatnak sem: pontosan meg kellett volna jelölni, hogy a jelentésből mire vagyunk kíváncsiak.
Perjogilag az már önmagában érdekes, hogy miként dönthetett így a bíróság, amikor az alperes is elismerte, hogy a kérésünk közérdekű adat igénylésére irányult. De ezen túl is abszurd helyzetet eredményezne, ha meg kellene jelölni, hogy a jelentésből pontosan mire vagyunk kíváncsiak – hiszen éppen az a per tárgya, hogy a jelentés nem ismerhető meg a számunkra. Ami pedig nem ismerhető meg, abból értelemszerűen nem konkretizálható az adatigénylés.
Az elsőfokú bíróság döntése a véleményünk szerint ezen túl sincsen összhangban a jogszabályokkal és annak bírósági értelmezésével. Az adatvédelmi törvény egyértelműen rögzíti, hogy a közérdekű adat e minősége nem függ „önálló vagy gyűjteményes jellegétől”, vagyis a számos közérdekű adatot tartalmazó dokumentum maga is (gyűjteményes) közérdekű adatnak minősül. Ezzel összhangban a bírói gyakorlat adatnak tekinti az alkotmánybírósági indítványt vagy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal jelentését is. Arra hivatkozással tehát szerintünk nem lehetett volna elutasítani a keresetet, hogy a miniszteri biztos jelentése nem is minősül adatnak, így közérdekű adatnak sem.
A nyilvánosságra tartozik, hogy tényleg történtek-e milliárdos visszaélések az Operaházban. Fellebbezünk.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Októbertől a fideszes Győrfiné Dr. Hajdú Szilvia vezeti Aszódot, de a helyi lap októberi számában még az elődje szerepelt felelős kiadóként, és ez Győrfiné szerint nem volt jogszerű.
A Magyar Államkincstár nem akarja kiadni a Fulmer GmbH közel 1 milliárd forintos támogatásának iratait, de a bíróság első- és másodfokon is erre kötelezte.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!