médiaszereplés

A választás előtt ki nem adott közadatokról nyilatkozott Segesvári Csaba a Klubrádióban

Március végén gyűjtöttük össze, hogy melyek azok a közadatigényléseink, amiket már jó régen beadtunk, de az adatgazdák úgy meghosszabbították a válaszadási határidőt, hogy az a választás utánra essen. Cikkünk szerzője, Segesvári Csaba a Klubrádió reggeli műsorában beszélt a részletekről.

„Kedves Kollégák! Nincs erre jobb szövegünk? Ez a veszélyezteti a feladat ellátást miért kell beleírni? Egyszerűen miért nem hivatkozunk a jogszabályra, hogy 45 nappal meghosszabbítjuk az adatszolgáltatást és kész. Köszönöm szépen! Cili” – a már szállóigévé vált levelet Hadházy Ákos kapta az országos tisztifőorvostól tavaly.

A kulcs a 45 napos meghosszabbítás, amit az Orbán-kormány a koronavírus-járvány kapcsán kihirdetett veszélyhelyzeti törvénnyel tett lehetővé. Így az adatgazdák a korábbi 15+15 napos határidő helyett most is 45+45 napra válaszolhatnak. És gyakran (vissza)élnek ezzel a lehetőséggel, elég csak a dámszarvasok párzására gondolni.

Március végén összegyűjtöttük, hogy melyek azok az adatigényléseink, amelyeket az adatgazdák meghosszabbítottak, így már csak az április 3-i választás után fognak érdemben válaszolni. Az egyik ilyen ügy: A GEONE Kft. 782 millió forint uniós támogatást nyert szállodaépítésre. A GEONE Kft.-t felszámolták, a hotel részben készült csak el, azóta sem működik. A palyazat.gov.hu adatai szerint a projekt megvalósításának vége 2018. 12. 31-e volt. Ezért a Nemzetgazdasági Minisztériumtól kértük a pályázattal kapcsolatos eljárás részleteit és eredményét február elején. De „a koronavírus miatt” ők is csak 15+45+45 nap múlva tudnak válaszolni.

Cikkünk szerzője, Segesvári Csaba a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorának március 30-i adásában beszélgetett a részletekről a műsorvezetővel. Az adás itt visszahallgatható:

 

Adj szja 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka! Átlátszónet Alapítvány: 18516641-1-42 from atlatszo.hu on Vimeo.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42