Fennállása óta először szerepelt az Átlátszó a közpénzből működő Kossuth Rádióban
Kollégánk a Felkelő című műsor szeptember elsejei adásában arról beszélt, hogyan nyerték el az MCC ingatlanjaira kiírt tendereket a kormányközeli cégek.
A Klubrádió műsorában az Átlátszó újságírója Dési János műsorvezetővel, valamint Bolgár Györggyel és Török Zsuzsával beszélte át az elmúlt hét legfontosabb eseményeit.
A Hetes Stúdió című műsor november 20-i adásában Dési János műsorvezető vendégeivel több közéleti témát is megvitatott. Szó volt a koronavírus-járványról, a benzinár befagyasztásáról, és a voksturizmus legalizálásáról is.
A műsorvezetővel Bolgár György, Török Zsuzsa, és Horn Gabriella, az Átlátszó újságírója beszélgetett. A közel egyórás adásban a fentiek mellett az is téma volt, hogy az Európai Bizottság a Magyarország ellen indítandó jogállamisági mechanizmussal kapcsolatos eljárás megkezdésével összefüggő levelet küldött a magyar kormánynak.
Akinek megtetszett munkatársunk Átlátszó-logós maszkja, az itt kaphat ilyet vagy hasonlót ajándékba, ha támogatja a munkánkat.
Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel az Átlátszónet Alapítványnak küldött rendszeres PayPal-adománnyal! Köszönjük.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
Kollégánk a Felkelő című műsor szeptember elsejei adásában arról beszélt, hogyan nyerték el az MCC ingatlanjaira kiírt tendereket a kormányközeli cégek.
A kormány újraszabályozná és felülvizsgálná a hazai akkuipar szereplőit, amihez a civil szervezetek szaktudására is szükség lenne, mondta el kollégánk a műsorban.
Dunai fenékküszöb Paksnál, olcsóbb augusztus 20-i nemzeti ünnep, pozícióban maradtak egyes NER-káderek – többek közt ezek voltak a beszélgetés témái.
Az új kormány ígéretei, tárlatvezetés a Karmelitában, a független sajtó feladatai a kormányváltás után: kollégánk a Magyar Hang közéleti vitaműsorában.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!