A heroin testvérdrogjai receptre kaphatók – a gyógyszeripar nagyüzemben termeli a függőket

Ha egy átlagembert (mondjuk elöregedő országunkban tipikusan: nyugdíjast) kérdezünk, melyek a legveszélyesebb drogok, hogyan szoknak rá, és hol juthatnak azokhoz, legtöbben nyilván a heroint említik, s valami olyasmit fejtenek ki, hogy az adagjukat utcán beszerző „szipus csövesek” romos épületekben lövik be magukat. Esetleg füves cigitől magatehetetlen állapotba került tinédzserekről beszélnek, nem téve különbséget az organikusan termesztett marihuána, illetve a megtévesztően biofűnek nevezett szintetikus változat között. Az ilyen válaszokat adók többségéről senki nem gondolná, hogy netán ők maguk is drogfogyasztók. Nem csoda, hisz rendszerint ők maguk sem tudnak erről, s végképp nem gondolják magukat annak. Miért is feltételeznének ilyet önmagukról, mikor a szert, amitől függővé váltak, nem utcán terítő dealer biztosítja számukra. Hanem fehér köpenyt viselő orvosok és gyógyszerészek.

Pedig nem összeesküvés-elmélet, miszerint a legaddiktívabb drogokra nem gettóbandák vagy a maffia szoktatják rá legeredményesebben az embereket. Hanem a gyógyszeripar, a társadalombiztosítás, illetve az őket törvényekkel szabályozó állam. Konteós fantázia lenne mindez? Nem az. Sem az Egyesült Államokban, sem Magyarországon, ahogy a világ sok más pontján se.

Az Egyesült Államokat úgy ismerjük, ahol jóval szigorúbb büntetőjog uralkodik. Bár a marihuánára vonatkozó tiltást az utóbbi időben jó pár USA-tagállamban eltörölték, az Egyesült Államok más részein, illetve szövetségileg napjainkban is börtön járhat akár egyetlen füves cigi birtoklásáért is. Nagyobb tételben, illetve keményebb szereknél pedig akár több évtizedes fegyházbüntetést is kaphat az elkövető.

Kevesen hinnék el, miszerint a heroinnal sok tekintetben megegyező, éppúgy súlyos függőséget okozó készítmények legálisan hozzáférhetőek a tengerentúlon. Pedig ahogy a Mellékhatás: halál című dokumentumfilmből is kiderül ténylegesen ez a helyzet a mai napig.

A dokumentumfilm négy családot mutat be, akiket megtizedelt a függőség, ami a veszélyes fájdalomcsillapítók legális használatával kezdődött. A film rávilágít a hétköznapi emberek problémáira, akiknek függőséget okozó opioid fájdalomcsillapítókat írtak fel, ami a heroin előszobája.

A szakértők járványként definiálják a jelenséget, amelynek köszönhetően drámaian megemelkedett az opioid fájdalomcsillapítókra rászokó betegek aránya. Ennek oka a filmben idézett tények szerint a Purdue Pharma gyógyszeripari nagyvállalat „…rászokás veszélyét elbagatellizáló marketingkampánya a 90-es években.”

De milyen konkrét termékekről beszélünk? A legismertebb a Magyarországon is kapható OxyContin. továbbá a Dr. House által a laikusok számára ismertté tett Vicodin. De jó pár egyéb opioid gyógyszer létezik még: a Prince halála után sokat emlegetett Percocet, a generikus „leánynevén” oxymorphone Opana, a Michael Jackson orvosának perében híressé vált Demerol, a szintén eléggé rizikós Dilaudid, valamint az ugyancsak narkotikus Norco. A heroin is opioid. S rendkívül ironikus módon ugyancsak gyógyszerként indult a karrierje a nyugati világban.

A XIX. század utolsó évtizedeiben a heroin legális szer volt. „A heroint először 1874-ben szintetizálták, és ironikus módon a morfiumfüggőség kezelésére használták.” Negyedszázadon keresztül adtak szintetikus heroint az orvosok betegeiknek. Az 1900-as évek elején „A Szent James Társaság szorgalmazza, hogy a leszokni akaró morfin függők részére ingyenes heroin tablettákat küldjenek postán.” – tudató meg a szakirodalomból.

Miután jókora késéssel rádöbbentek a veszélyességére, természetesen betiltották, ám néhány évtizeddel később az állam, a társadalom és a gazdaság ugyanazt a hibát követte el a heroin „testvéreinél”. Következmény: „A felírt opioidok által okozta  halálesetek száma 1999 óta megnégyszereződött.” Ezt manapság a „dealer” sem tagadja. „2007-ben a Purdue Pharma beismerte, hogy hazudott az OxyContin addiktív hatásáról, ezért példátlanul magas bírságot fizetett.” (További adatok a Purdue Pharma ügyéről itt.)

Csakhogy a legális opioidgyártás dollármilliárdos biznisz ma is. Éves szinten több mint 250 millió receptet írnak fel. Mi több: piacra került aVicodinnál tízszer ütősebb Zohydro. A heroinfüggők 80 százaléka pedig a receptre kapható opioidokkal kezdte. E szerek akár már egy hét alatt is fizikai függőséget okozhatnak.

Vagyis itt nem az történt, hogy gonosz bűnözők rászoktatták az embereket a drogra, az állam viszont próbálja őket leszoktatni. Hanem pont az állam (illetve a neki adózó, általa szabályozott gyógyszeripar)  az, mely függővé teszi az embereket. S amikor – későn ocsúdva fel – megvonja tőlük az adagjukat, illegálisan próbálnak hozzájutni.

A filmben szereplő emberek „drogkarrierje” orvos által írt szerekkel kezdődött. Különösen megrázó annak a családanyának a története, aki a gyógyszerfüggőként magának okozott sérülést – rendszeresen eltörte a karját – hogy felírják neki az adagját. Akik ezt tették családok tömegeivel, rendszerint nem jutottak az elítélt drogkereskedők mellé a börtöncellába, sőt. Valószínűleg őszinte felháborodással tiltakoznának, ha őket bárki a heroindealerekkel vonná analógiába. Hisz ők engedélyezett szert forgalmaztak. S tényleg: amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyeleti Hatóság (FDA) ugyan mit csinált ekkor?

De a hazai gyógyszerpiacnak is megvan a heroinanalógiás drogja. A pszichiátria kedvence, a Frontin, más néven Xanax. Hatóanyagát, a benzodiazepint a heroinnal gyakran szokták összehasonlítani, illetve a heroinfogyasztók favorit legális szereként emlegetik. Miért is? Funk Sándor tanulmánya szerint a  heroinfogyasztók 90 százaléka szed gyógyszereket is, s kedvencük a benzodiazepin.

Nem véletlenül. Egy 2010-ben publikált kutatás alapján: „A benzodiazepinek csoportjába tartozó szerek ugyanazokat a potenciálisan függőséget okozó agyi „jutalmazási útvonalakat” használják, mint a heroin vagy a kannabisz.” A heroin és benzodiazepin éppúgy nyugtató hatású, mint a kannabisz vagy az alkohol. Ugyanakkor ég és föld a különbség. A fűről nagyságrendekkel könnyebb leszokni, mert nem okoz súlyos fizikai függőséget. Az alkalmi marihuánafogyasztók zöme nem is szorul kezelésre. A fiatalok jelentős része (így bölcsészkari éveiben e poszt szerzője is) kipróbálja, használja, aztán gond nélkül leáll vele.

Nem így a heroinról, és legális „pótlékáról”, a nyugtatóról. „Azok, akik korábban heroinnal éltek, heroin hiányában benzodiazepineket szedhetnek, vagy csak az elvonási tünetekkel igyekeznek így megbirkózni (a benzodiazepineket pl. együtt alkalmazzák metadonnal, amely az ópiát hatását felerősíti). Egyes heroinisták szerint a benzodiazepinekről leállni talán nehezebb, mint a heroinról – e vélekedés nem látszik túlzónak.

A benzodiazepin-családba tartozó Frontin rendkívül erős, addiktív szer. Érdemes végigolvasni a betegtájékoztatót. Elvonási tünetek lehetnek: „…realitásérzék elvesztése, személyiségvesztés, rendkívül érzékeny hallás, zsibbadtság és bizsergő érzés a végtagokban, fokozott érzékenység fényre, zajokra, és a fizikai kontaktusra, hallucináció vagy epilepsziás görcsök megjelenése.” Egyéb pszichés zavarokról nem is beszélve: „…kialakulhat düh, agresszív magatartás, téveszme, rémálmok, hallucináció, elmezavar, szokatlan magatartás.”  Tanulságosak az alábbi beszámolók, például:

„Láttál már valaha Xanax-függőt az elvonón? Rettenetesebb, mint lejönni a heroinról, mindemellett veszélyesebb is, hiszen súlyos, halálos rohamokat okozhat. […] Egy heroin elvonókúra körülbelül egy hétig tart. A benzodiazepinek megvonása esetén a betegek egy részének akár hónapokig is kellemetlen tünetei vannak, de olyan leveleket is kapok, ahol 2, vagy annál több évet említenek.”

Miért van akkor, hogy a Frontint ugyanúgy nyakra-főre, futószalagon felírják szinte bárkinek, (kevésbé súlyos eseteknek is) mint a tengerentúlon az opioid fájdalomcsillapítókat? (E poszt írójának egészségügyben szerzett tapasztalatai a Frontinról eme bejegyzésben találhatóak.) Üzleti érdek? Egyszerűbb leszedálni a beteget, mint terápián foglalkozni vele? Netán a gyógyszeripar olyan mértékben szállt bele a párt-, és kampányfinanszírozásba,hogy rizikós lenne szembefordulni velük? Az orvoshiány, az egészségügy helyett stadionokra, rokonokra és óriásplakátokra költött százmilliárdok miatt már nincs erőforrás arra, hogy érdemben kezeljük a beteget?

Korunk egyik legnagyobb paradoxonja, hogy miközben könnyen, legálisan juthatunk a heroinhoz mérhetően gyilkos, addiktív szerekhez, más (kevésbe veszélyes) hatóanyagokat tiltanak, pedig legálisan előállítva biztonságosabbak lehetnének. Vajon hány ember vakult meg, szenvedett maradandó agykárosodást a szesztilalom idején házilag összepancsolt töménytől? És ma ugyanúgy jelen van mindez más szerek dimenziójában.

„Ma a marihuána gyakran jóval erősebb, mint amilyen régebben volt. A termesztési technológiák és a magvak megfelelő kiválogatása erősebb kábítószert hozott létre. Ennek eredményeképpen ugrásszerűen megnőtt az olyan fiatal füvezők száma, akik marihuána fogyasztásával összefüggő baleset miatt kerültek kórházba.” – olvasható Az igazság a drogokról című 2015-ös kiadványban.

Nyilván van ebben az elrettentő propagandára jellemző túlzás is. Ám ha igaz, akkor nem pont amellett szól ez, hogy törvényesítsék a gyártását? S lehessen szabályozni a hatóanyag-koncentrációt, valamint feltüntetni a csomagoláson: pontosan mennyire erős? (Persze a legfontosabb, hogy senki ne üljön volán mögé alkohol, nyugtató vagy drog hatása alatt.)

Az amfetaminszármazékok is kevésbé voltak ártalmasak, amikor a két világháború között, illetve a II. világháború alatt orvosi rendelvényre, patikában kapható, gyárban előállított termék formájában juthattak hozzá az emberek. Persze az olyan szerek, melyek a ’30-as, 40′-es években Benzedrin, illetve Pervitin néven Európában és a tengerentúlon legálisan hozzáférhetők voltak, rendszeresen fogyasztva ugyancsak hordoztak kockázatot.

De korántsem akkorát, mint a heroin testvérei és pótlékai. S a labortisztaságú amfetamin-változat össze se vethető a sufniban kotyvasztott maival. „A metamfetamin pszichoaktív molekula vegytiszta formájában kevésbé ártalmas az egészségre, mint a nem szakképzett vegyészek boszorkánykonyháiban összefusizott kristálymet, mely olyan mérgező anyagokat is tartalmaz, mint a benzin, az akkumulátorsav és a fagyálló.”  (Norman Ohler: Totális kábulat. Drogok a Harmadik Birodalomban. Kossuth Kiadó. 2017. 18.o.)

Nem valószínű, hogy egy melós vagy egyetemista fiatal, aki a ledolgozott vagy áttanult hét után némi (a kristálymetnél gyengébb) speed révén akarja bírni a reggelig tartó hétvégi bulit, akkora hatalmas veszélyt jelentene a társadalomra. De biztosan kevesebbet, mint a heroin-típusú legális szerektől függők.

Fentiekre tekintettel értelmetlen a tudatmódosítók viszonylatában általában legalizálásról vagy betiltásról szólni. Az összes ilyen szert engedélyezni pont olyan abszurd, mint valamennyit tiltani. Léteznek olyan, ma engedélyezett, de nagyon veszélyes készítmények, amelyeket szükséges volna drasztikusan korlátozni, a forgalmukat megszigorítani. Más szereknél azonban fontolóra kéne venni a dekriminalizációt, sőt: a legalizálásukat.

Papp László Tamás

78%

Év végéig még

22 503 995 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom