Újabb Fidesz-közeli, közpénzes megbízásokkal kitömött cég ment csődbe
A kemecsei polgármester fiának cége a harmadik olyan vállalkozás, amelynek gondjairól már hónapokkal ezelőtt beszámoltunk.
A kemecsei polgármester fiának cége a harmadik olyan vállalkozás, amelynek gondjairól már hónapokkal ezelőtt beszámoltunk.
Miután a Kúrián is megnyertük az adatpert, megkaptuk a Miniszterelnökségtől a jelentést, ami részletezi, hogy mire szórták a közpénzt Antall Péterék.
Fő a szuverenitás: a Fidesz-közeli szervezet mindenféle kutatást és tanulmányt fog készíteni a Miniszterelnöki Kabinetirodának 2026 végéig.
Három közmunkás évekig csak a bére felét kapta meg, de dolgozniuk sem kellett. A hivatalban maradó pénzt állítólag a polgármester használta fel.
A Fővárosi Törvényszék és a Fővárosi Ítélőtábla is úgy ítélte meg, hogy a Lovassport Nonprofit Kft. közfeladatot lát el.
Császár község után Érden is megunták a Buda Híd Kft.-vel való huzavonát, miután a cég nem fejezte be a munkát, és az átutalt előleggel sem számolt el.
Az állami tulajdonú MVM cégétől először adatigénylésben kértük ki a vételárat, majd perre mentünk érte, de a bíróság szerint jogosan titkolják.
Az egyetemet a kormány ajándékba adta két éve egy alapítványnak, amit Süli János volt Paks-ügyi miniszter vezet.
Hiába a milliós bírságok, ahelyett, hogy csökkenne a szemétkupac, 10 év alatt ezer tonnáról négyezerre hízott.
Törvénysértő módon későn válaszol, majd a bíróságon azzal védekezik a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium, hogy valójában nekünk már a válaszuk előtt perelni kellett volna őket – nem Kafka, de még csak nem is Örkény-regény, hanem az Átlátszó adatpere zajlik így ma a bíróságon.
Kollektív amnézia: hat érintettből egy sem volt hajlandó elárulni, melyik cég végzi a munkát.