koronavírus

Versenyfutás az idővel: a lakosság 2,88 százaléka már megkapta mindkét adag oltást

Az oltási terven az új vírusvariáns megjelenése miatt 2021 február végén változtattak: az új cél, hogy minél több ember kapja meg az első adagot. Ugyan a gyártók nagyjából három hetes eltérést írtak elő a két adag beadása között a teljes védettség eléréséhez, az új kutatások kimutatták, hogy már egy adag is 60-70 százalékos védettséget tud nyújtani. Az új oltási terv az Egyesült Királyságéhoz hasonlít, ahol az oltás kezdete óta a lehető legtöbb embernek beadták az első adagot. A lekötött 31 014 000 adag oltóanyagból 2 474 305 érkezett meg hazánkba, 2021. március 5-ig 862 953 fő az első, 279 727 fő pedig a második adagot is megkapta. Heti összefoglalónk.

Nélküled nincsenek fontos sztorik – adód 1 százalékát ajánld fel az Átlátszónak! Adószámunk 18516641-1-42, kattints ide a letölthető nyilatkozatért.

2019 decemberében egy újfajta vírus jelent meg a világon, a SARS-CoV-2. Egy évvel ezelőtt, 2020. március 4-én Magyarországon is megjelent a betegség, az első két hivatalosan regisztrált eset két iráni cserediák volt. 2020. március 11-én az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pedig világjárvánnyá nyilvánította a vírust, amely a Vuhanból, Kína egyik nagyvárosából terjedt el.

A járvány itthoni első évéről készítettünk egy hosszabb, dinamikus összefoglaló anyagot, amiben a három legfontosabb mérőszámot jártuk körbe 2021. március 4-ig: a fertőzöttek, az elhunytak és az oltottak számát.

A JÁRVÁNY EGY ÉVE – A COVID-19 magyarországi terjedésének összefoglalója 2020. március 4-től

FERTŐZÖTTEK

2021. március 5-ig 452 547 fő kapta el a fertőzést Magyarországon, 115 618 088 fő pedig világszerte. Hazánkban lakosságarányosan (100 ezer főre viszonyítva) kevesebben fertőződtek meg (4675), mint a szomszédos Ausztriában (5138) vagy Szlovákiában (5696), és az EU-s átlagnál (5076) is jobban állunk.

2021. február elején a járvány harmadik hullámába léptünk át. A fertőzöttek száma 2021. január végén gyors növekedésbe kezdett, amit a hazánkban is megjelent brit variáns okozhat. A 2021. március 5-i 6369 főhöz december elején volt legutoljára hasonlóan sok eset. Az aktív esetek is fokozatosan nőnek, 34 nap után újból átlépték a 100 ezer főt (105 371 fő).

Az új fertőzöttek számának napi alakulása Magyarországon

A járvány terjedésének lassítására a magyar kormány, hasonlóan a világ országaihoz, fokozatosan korlátozásokat vezetett be és tart fenn a mai napig: kötelező maszkviselés, social distancing, vásárlási idősáv, kijárási korlátozás, kijárási tilalom, határzár.

2021. március 4-én pedig, az esetszámok gyors felfutása miatt, újabb szigorításokat hoztak: az élelmiszerboltokat, drogériákat, patikákat, benzinkutakat leszámítva minden üzletet bezárnak 2021. március 8. és március 22. között; az óvodák, általános iskolák 2021. április 7-ig bezárnak, a középiskolák, felsőoktatási intézmények digitálisan folytatják a tanrendet.

ELHUNYTAK

2020. január 11-én Kínában bejelentették a járvány első halálos áldozatát, aki egy 61 éves vuhani férfi volt. Az áldozatok száma azóta folyamatosan nőtt, 2021. március 5-ig 2 569 422 koronavírus okozta halálesetet tartanak számon világszerte. A legtöbb elhunyt ugyaneddig az Amerikai Egyesült Államokban volt, számuk elérte a 533 636 főt. Ez az összes halálos áldozat 20 százaléka.

Magyarországon lakosságarányosan ugyancsak nagyon sokan haltak meg (161,3 fő), hazánknak a hatodik legrosszabb a halálozási mutatója. Emellett a szomszédos Ausztriánál (95,54) és EU-s átlagnál (123,72) is rosszabb ez az érték.

Magyarországon a koronavírus első hivatalos áldozata 2020. március 15-én egy 75 éves férfi volt. 2021. március 5-ig összesen 15 619 fő veszítette életét. Nemi arányuk szinte egyenlő (50,65% férfi, és 49,35% nő). Életkoruk alapján az elhunytak 84,16 százaléka 65 évnél idősebb volt. A legveszélyeztetettebb korosztály ezen belül is a 80-89 év közötti, ez az elhunytak 32,89 százaléka.

2021. március 5-én újabb 143 beteg hunyt el. A jelenlegi tendenciához 2020 december közepén volt legutóbb hasonló. A harmadik hullám súlyosságát mutatja, hogy amíg a második hullámban naponta átlagosan 67 fő hunyt el, addig a harmadik hullám során a napi átlagos érték már a hullám 33. napjáig 90 feletti.

Az elhunytak számának változása naponta

OLTOTTAK

Egy új kórokozó elleni védőoltás kifejlesztése átlagosan 10-15 évig tart. A koronavírus elleni oltások viszont ennek az időnek a töredéke alatt készültek el, nagyjából egy év alatt. Erre viszont szükség is volt, hiszen a vírus terjedését lassító korlátozások hosszú ideig nem tarthatók fent, gazdasági vagy mentálhigiéniás okok miatt sem.

Több mint 60 cég készít párhuzamosan saját oltást, amiből 11 már engedélyt kapott használatra is. Az Európai Unió által engedélyeztetett vakcinák közül a Pfizer-BioNTech, a Moderna és az AstraZeneca oltóanyagai már Magyarországon is használatban vannak. Az első szállítmány vakcina (a Pfizer-BioNTech-féle Comirnaty) 2020. december 26-án érkezett meg hazánkba.

2021. március elejéig két keleti céggel is szerződést kötött a kormány: az orosz Gamalejával (Szputnyik V-vakcina) és a kínai Sinopharmmal.

A lekötött 31 014 000 adag oltóanyagból 2 474 305 érkezett meg hazánkba, 2021. március 5-ig 862 953 fő az első, 279 727 fő pedig a második adagot is megkapta.

Lekötött, megérkezett és beadott oltóanyagok száma Magyarországon 

Mivel teljes védettséget mindkét adag oltóanyag beadása adhat, ezért az országok védettségét is ez a szám fogja meghatározni. Magyarországon már a lakosság 2,88 százaléka megkapta mindkét adagot, ami jobb a szomszédos Ausztria (2,35%), Szlovákia (2,61%) oltottságánál és az EU-s átlagnál (2,51%) is.

Az oltási terven az új vírusvariáns megjelenése miatt 2021 február végén változtattak: az új cél, hogy minél több ember kapja meg az első adagot. Ugyan a gyártók nagyjából három hetes eltérést írtak elő a két adag beadása között a teljes védettség eléréséhez, az új kutatások kimutatták, hogy már egy adag is 60-70 százalékos védettséget tud nyújtani. Az új oltási terv az Egyesült Királyságéhoz hasonlít, ahol az oltás kezdete óta a lehető legtöbb embernek beadták az első adagot.

Jóllehet a keleti vakcinákról sok olyan hír terjedt, hogy a harmadik tesztfázis előtt kezdték el használni, alacsonyabb a hatásfoka vagy erősebb immunreakciót válthat ki, jelenleg az oltás az egyetlen eszköz a nyájimmunitás eléréséhez.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) határozottan támogatja a koronavírus elleni oltást. Véleményük szerint a tömeges oltásoknak jelenleg nincs alternatívája. Hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy a különböző vakcinák beszerzésének gyorsasága nem mehet egy határon túl a szakmaiság és biztonság rovására. Mivel azonban a felmerülő szakmai kérdések jelentős részére megnyugtató válaszokat kaptak, a MOK határozottan kinyilvánítja és képviseli egyértelműen oltáspárti álláspontját.

Kövesse a járvány aktuális hazai és nemzetközi adatait a naponta frissülő Koronamonitor oldalunkon:

KORONAMONITOR – Naponta többször frissülő grafikonok és térképek a koronavírus magyarországi helyzetéről

A Járvány egy évét készítették: Szabó Krisztián, Bátorfy Attila, Pete Luca, Szabó Hedda

Szabó Krisztián

Megosztás