Térkép

Így készültek az Orbánhoz és Mészároshoz köthető magánrepülőről és luxusjachtról szóló cikk interaktív térképei

Hétfőn jelent meg Orbán Viktor miniszterelnök, Mészáros Lőrinc milliárdos vállalkozó és különféle egyéb üzletemberek, köztisztviselők közös luxusjachtozásairól és magánrepülőzéseiről szóló cikkünk. A nyomozás, utánajárás két hónapig tartott, az eredmény pedig mindenképpen megérte. Többen rákérdeztek, hogy hogyan készült, mi volt a módszertan, ezért erről kedden egy külön cikkben számoltunk be. Ebben a leírásban pedig a térképekről lesz szó.

Az adat

Adatok nélkül a luxusjachtos-magánrepülős cikk nem készülhetett volna el. Itt talán nem pusztán anekdotikus elem, hogy én az anyag elkészültébe viszonylag későn csatlakoztam be, amikor Erdélyi Kati egyszer rámírt chaten, hogy lenne egy cikk, amihez térképeket kellene készíteni, de nem mondta el, hogy mi ez a cikk. Megkaptam az adatokat tőle egy Excel-táblában, amelyeket némiképp át kellett rendezni ahhoz, hogy utána értelmesen térképre lehessen őket tenni.

A repülőgép és a jacht nevét akkor még nem tudtam, a táblázatban csak az időpont, az érkezés/indulás és a város (kikötő/reptér) szerepelt. Ezen felül a konkrét helyszínek hosszúsági és szélességi fokát már nekünk kellett az adatbázishoz hozzáadni, illetve az együvé tartozó indulásokat-érkezéseket egy közös azonosítóval (ID-vel) ellátni, hogy a pontokat össze lehessen a térképen kötni.

A térképek

Az már a táblázatból is világos volt, hogy ez a két jármű sűrűn találkozott egymással az elmúlt fél évben, de térképen sokkal jobban lehet látni ezeket a kapcsolódási pontokat.

Az a mintázat rajzolódott ki, hogy a magánrepülőgép felszáll Budapesten vagy Bécsben, úticélja pedig a legtöbb esetben olyan kikötőváros volt, ahol a luxusjacht éppen tartózkodott, vagy a városhoz nagyon közeli kikötőben. Ilyen volt Salerno – Castellammare di Stabia, Catania – Porto dell’Etna, Bari – Calaponte, és a bűvös Rijeka, Pula – Opatija, Krk-szigeteki kikötők és a mágikus Dubrovnik, Podgorica – Tivat, Cavtat, Kotor, Herceg Novi vonzáskörzet.

A térképeket egyben is érdemes megnézni, viszont fontosnak tartottuk, hogy akár dátum, akár azonosító alapján szépen végig lehessen nézni, mikor merre járt a két jármű, és hol voltak a találkozási pontok.

A térképek megtervezésénél egyszerre több kihívás is volt. Az elsődleges szempont az érthetőség volt, így olyan alaptérképet terveztünk Mapboxban, amelyen nincsenek rajta domborzati elemek, csupán az országhatárok. A színeket az Átlátszó alapszínei alapján határoztuk meg (piros, fekete, kék, fehér).

Ugyanakkor összesen 154 út kiindulási pontját és végállomását kellett megjeleníteni a kellő információkkal. Ebben az esetben azt választottuk, hogy a pontokat egyfelől a konkrét útszakasz szerint kötjük össze (1 kiindulási pont, 1 végállomás = 1 ID), másfelől pedig a kronológiát is tartjuk, így dátum szerint is követni lehessen, mikor hol jártak a járművek.

Az is szempont volt, hogy a térképek statikusan is megállják a helyüket, vagyis mindenféle interakció nélkül legalább annyit lehessen látni rajtuk, hogy milyen utat jártak be a járművek. Erre azt választottuk, hogy az időben korábbi utakat halványabbra vettük, és hogy az egymáshoz sűrűn elhelyezkedő vonalak némileg elkülönüljenek, adtunk nekik egy fehér hátteret.

Arra is lehetőséget szerettünk volna adni az olvasóknak, hogy maguk is felfedezhessék az utakat, hátha valakinek eszébe jut egy-egy útról valamilyen plusz információ. Így a térképeket idő szerint lehet lépteni, jelenleg a legutolsó útra/dátumra vannak állítva.

 

Bátorfy Attila

Megosztás