Gyermekvédelem és vagyonvisszaszerzés – Bodnár Zsuzsa a Flaszterben
Az új kormány ígéretei, tárlatvezetés a Karmelitában, a független sajtó feladatai a kormányváltás után: kollégánk a Magyar Hang közéleti vitaműsorában.
Az Átlátszó szerkesztő-újságírója, Katus Eszter meghívást kapott a Magyar Hang Flaszter című műsorába, ahol György Zsomborral, a Magyar Hang főszerkesztőjével és Dévényi István újságíróval beszélgetett többek között arról, hogyan terveznek milliárdokat költeni egy függőhídra Sátoraljaújhelyen, miért tanítanak ingyen az egyetemi oktatók, vagy hogy mi lesz a Velencei-tó sorsa.
A polgári Magyar Hang hetilap tavaly döntött úgy, hogy nyomtatott példányaiban helyet ad más médiumok anyagainak is. Egyik szövetségesük oknyomozó portálunk, az Átlátszó lett. Így havonta egyszer, egy négyoldalas mellékletben publikáljuk az újságban az általunk feltárt ügyeket.
A Magyar Hang legfrissebb számában arról írunk, milyen új és drága jachttal gyarapodott a Szijjártó Péter külügyminisztert is megutaztató Szíjj László cége, hogyan tálalt ki a mindent átszövő mutyikról Kósa Lajos volt fideszes polgármester, mennyiért kelt el és ki vette meg az orfűi akvaparkot egy budapesti ingatlannal együtt, hogyan szenvedik meg védett madarak és középkori sírok a veresegyházi városvezetés tóról szőtt álmait, hol és hány egyetemi oktató tanít ingyen, és ez miért káros a szakszervezet szerint. Emellett bejelentettük azt is, hogy TudoLeaks néven az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) és lapunk közös kiszivárogtató platformot indít, ahol az állami támogatások útját követnénk nyomon az egyetemeken és a kutatási hálózatban is.
Együttműködés: mostantól a nyomtatott Magyar Hang mellékleteként is megjelenik az Átlátszó
Nemcsak az olvasók, de gyakran a sajtóorgánumok is buborékba zárják magukat: csak a saját olvasóikkal-támogatóikkal kommunikálnak és állnak kapcsolatban, és…
A Flaszter 147. adásában téma volt továbbá, hogyan néptelenednek a falvak és hogy mit lehetne ez ellen tenni, megmenthető-e vagy meg kell-e egyáltalán menteni a kiszáradó Velencei-tavat, milyen problémák vannak a magyar turizmussal, és hogy feljelentés jár-e azért, ha egy civil szervezet az önkormányzat tudta és engedélye nélkül kifest egy orvosi rendelőt.
A teljes műsor itt visszahallgatható:
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal-adománnyal! Köszönjük.
Támogatom PayPal-adománnyalHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
Az új kormány ígéretei, tárlatvezetés a Karmelitában, a független sajtó feladatai a kormányváltás után: kollégánk a Magyar Hang közéleti vitaműsorában.
Az akkufeldolgozók számára 2024 óta környezeti hatásvizsgálatot írtak elő, a korábban létesült üzemekben viszont jelenleg enélkül is folyhat a több ezer tonna veszélyes akkuhulladék kezelése.
Újabb területeket vásárol Gödön a Samsung SDI, az akkugyárban pedig nemcsak a tetőn, de a munkaterületeken is szennyez a gyártásban használt fekete por.
A beszélgetés itt meghallgatható.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!