vidéki lapszemle

Lefejezték a nagyatádi lap szerkesztőségét, tao-pénzek miatt folyik eljárás Szegeden

Debreciner.hu: „Ezzel is együtt tudunk élni” – mondta Debrecen polgármestere a gyógyszergyárról, amelynek jogelődje vízszennyezést okozott

A debreceni önkormányzati médiaként működő DTV pár hónapja indította el A polgármester válaszol című műsorát, amelyben Papp László (Fidesz) polgármester a lakosok által előzetesen feltett kérdésekre ad feleletet. A Debreciner szerint itt hangzott el többek között az is, hogy van olyan veszélyes üzem, amely konkrétan a városban van, a TEVA Gyógyszergyár, mégis megszokták az emberek, majd így lesz az akkumulátorgyárral is. Miközben 2002-ben derült ki, hogy a TEVA Gyógyszergyár jogelődje, az akkor még állami tulajdonban lévő Biogal Rt. olyan vízszennyezést okozott, amely elérte a mélyebb vízadó rétegeket is.

SzabadPécs.hu: Halálosan megfenyegették Pankotai Lilit, feljelentést tett a rendőrségen

Kézírásos levélben kapott halálos fenyegetést Pankotai Lili, aki a fenyegetés miatt rendőrségi feljelentést tett. Az országosan ismertté vált slammer és aktivista minderről a Facebook-oldalán számolt be. Pankotai szerint lehetséges, hogy ugyanazok fenyegették meg, akik korábban hasonló üzenetet küldtek Jámbor Andrásnak, a Párbeszéd – Zöldek frakcióban ülő, a baloldali Szikra mozgalom parlamenti képviselőjének. A két levél ugyanis nagyon hasonló.

Nyugat.hu: Hogyan muzsikáltak tavaly a szombathelyi képviselők vállalkozásai? Egyáltalán, kinek milyen érdekeltségei vannak?

A Nyugat.hu nemrég azt nézte meg közelebbről, hogy milyen évet zártak tavaly a legnagyobb Vas megyei cégek, most pedig a helyi politikusok vállalkozásait vizsgálták meg. A lap gyűjtéséből kiderül, hogy a legtöbb képviselőnek nincs céges érdekeltsége, de például Putz Attila, az Éljen Szombathely! Egyesület önkormányzati képviselője komoly vállalkozónak számít. 97 százalékban tulajdonosa ugyanis a Szombathelyen bejegyzett Emplastrum Kft.-nek, amely tavaly 418 millió forintos árbevétel mellett 26 millió adózás előtti profitot termelt.

Kapos-t.hu: Politikai tisztogatás: lefejezték az Atádhír szerkesztőségét, mennie kellett Katona Józsefnek és Röhrig Dánielnek

A nagyatádi színvonalas, jó olvasottságú önkormányzati lap két munkatársát a Kapos-t értesülései szerint Ormai István polgármester utasítására küldték el, aki nem szeretne indulni a következő választáson, és ezért „le akar zárni minden lezáratlan ügyet”. A „lezáratlan ügy” az a március 29-én megjelent cikk lehet, amiben a lap beszámolt a mémmé vált barcsi közös vécéről. Állítólag a cikket „felsőbb utasításra” le kellett volna venni a honlapról, mert a helyi fideszes körök követelték, de ez eddig nem történt meg.

Szegeder.hu: Több mint ötvenmillió forinttal nem számolt el egy szegedi futballklubvezető

A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség közleménye szerint Szegeden és egy Szeged közeli kistelepülésen két utánpótlás futballklubot is üzemeltető férfi ellen emeltek vádat azért, mert 58 millió forint tao-támogatással nem számolt el az évek során – írja a Szegeder.hu. A Magyar Labdarúgó Szövetség a két civil szervezetet a támogatás és annak kamatainak visszafizetésére kötelezte, de erre nem került sor. A Szegedi Törvényszék a fentieket követően az egyesületeket megszüntette és törölte a nyilvántartásból, a két férfi ellen pedig három rendbeli, költségvetésből származó pénzeszközökkel kapcsolatban előírt elszámolási kötelezettség elmulasztásának bűntette miatt folyik eljárás.

Nyitókép: Az Atádhír Facebook-oldala

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2