Nem lesz népszavazás az olimpiáról, Tiborczék megvették a volt tévészékházat
Heti lapszemlénk.
Nemrég zárult le a Vodafone Magyarország felvásárlása, amelynek eredményeként a magyar állam 49 százalékos részesedést szerzett a távközlési vállalatban, a többségi, 51 százalékos tulajdonos pedig közvetetten a 4iG Nyrt. lett. A közelmúltban átalakították a társaság vezetését, amelybe Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter bizalmasai kerültek be – derült ki a cégadatokból. A Vodafone új vezetésében helyet kapott Nagy Ádám, Rogán kabinetfőnöke. Ugyancsak bekerült a Vodafone igazgatóságába Guller Zoltán, aki a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke is.
A lap megtudta, hogy Mészáros Lőrinc feleségének, Várkonyi Andreának a néhány éve létrehozott cége, a Whitedog Media Kft. is bekerült az 1237 kilométernyi magyar gyorsforgalmi út üzemeltetési és fenntartási, valamint fejlesztési feladatait tavaly szeptembertől 35 évre koncessziós szerződéssel átvevő MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. fontos alvállalkozói közé. A nagy összegű koncesssziós szerződés 35 évre szól Mészáros Lőrinc és Szíjj László kormányközeli üzletemberek gazdasági köreinek.
A miniszterelnök vejének cége, a BDPST Csoport tavaly júliusban szállt be a magyar tulajdonú logisztikai vállalatba, novemberben már 28,87 százalékos részesedése volt, ezt pedig most a csoport 95 százalékos tulajdonában álló Merkport Zrt. közel ötven – pontosabban 49,64 százalékra – növelné, írja az MTI.
Gond lehet a Schadl György letartóztatása óta kinevezett új végrehajtók felhatalmazásával, ugyanis a bírósági végrehajtásról szóló törvény egyértelműen kimondja, hogy a kinevezési folyamat részeként esküt kell tenniük a Kar elnöke előtt. A Kar elnöke pedig még mindig nem más, mint Schadl György, aki több mint egy éve előzetesben ül a Schadl-Völner ügy fővádlottjaként, így a törvény követelményeinek az új végrehajtók csak egy csoportos börtönlátogatás keretében tudnának megfelelni. 8 kérdést küldött a lap munkatársa a végrehajtókat felügyelő hatóságnak arról, meddig maradhat Schadl az elnök, és hogyan tudtak kinevezni új végrehajtókat, míg ő börtönben ül, de csak köntörfalaztak.
A magyar kormány 2012 szeptemberében részletes tervet dolgozott ki arra, hogyan stabilizálja az Orbán Viktor szívének – akkor még – kedves FHB Bank tőkehelyzetét egy 30 milliárd forintos kötvény lejegyzésével. A határozat 2012-ben született és 10 évre titkosították, de úgy, hogy még azt sem voltak hajlandók megmondani, ki titkosította, és miért. Ez a titkosítás azonban 2022 szeptemberében lejárt, és egy adatigénylést követően a lap munkatársa nemrég végre megnézhette a dokumentumot.
Címlapkép: Rogán Antal 2022. május 6-án (fotó: kormany.hu)
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHeti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!