Ablakonként egymilliós függönyök, 500 millió eurós kölcsön Észak-Macedóniának
Heti lapszemlénk.
Az elmúlt egy hétben elkezdett megismerkedni az új rezsiszámlákkal a lakosság és a kisvállalkozók is. Bár hivatalos adatok még nincsenek, a sok cég által első számú marketingeszközként és kommunikációs csatornaként is használt Facebookon már most tucatjával találni posztokat a végleges bezárást bejelentő magyar kisvállalkozásoktól.
Elrendelte a bíróság a hivatali vesztegetéssel gyanúsított Agócs János letartóztatását. Az Országos Roma Önkormányzat elnöke az ügyészség szerint 30 millió forintért árulta a pozícióját. A roma vezetőt sok készpénzzel együtt fogták el, de ő tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el.
Vádat emeltek Pécsvárad polgármestere, Zádori János és tizennégy társa ellen. A vád szerint 2,5 milliárd forintnyi uniós és hazai támogatást „tettek zsebre jogosulatlanul”, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás a vád, írja az MTI. A NAV szerint a támogatási összegekből Baranya, Tolna, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyében korszerűsítettek állattartótelepeket úgy, hogy a beruházások költségeit egyes esetekben 20-25-szörös mértékben túlárazták.
A palyazat.gov.hu kormányzati oldalon elérhető adatok alapján
A könyvtár hétfőn-kedden lesz fűtve, a művelődési ház csütörtökön-pénteken, a közvilágítás csökkentett üzemmódra állhat át. Maximum húsz fokra lehet fűteni az érsekcsanádi önkormányzat épületeit, és vannak olyan épületek, amiket csak két-két napra fűtenek majd, döntött a helyi vezetőség. Felső Róbert polgármester a Facebookon adott hírt a megszorításokról, amiket a növekvő energiaköltségek miatt kell meglépniük.
Címlapkép: Átlátszó
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHeti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!