vidéki lapszemle

Közterületen tiltották a fotózást Debrecenben, masszív csendháborítás Kaposváron

Debreciner: Tiltották, megírtuk, s már nem tiltják a debreceni városházi építkezés környéki fotózását

Közterületen végzik egy középület felújítási munkálatait közpénzből, mégis táblák hirdették, hogy fényképezni szigorúan tilos a debreceni városháza mögött. A Debreciner azért készített fotókat, majd ezeket megosztotta a Facebookon. A posztra rengetegen reagáltak felháborodva. Másnapra eltűntek a táblák.

SzabadPécs.hu: Orbán Viktor döntött: már nem Mikes Éva, és nem is baranyai a Dél-Dunántúl kormánybiztosa

Új koncepció szerint választott Orbán Viktor területfejlesztési kormánybiztosokat, így gyakorlatilag a Dél-Dunántúl fejlesztési stratégiájáért eddig felelős Mikes Évát leváltották. Ahogyan a másik három korábbi kormánybiztos sem folytatja. A Dél-Dunántúl fejlesztését Móring József kapta meg, aki Somogy megyei, azon belül is Marcali és térségéért felelős országgyűlési képviselő – írja a SzabadPécs.

Nyugat.hu: Cégpapírok sorakoztak több kilométer hosszan a Vas megyei árokparton

A lap egyik olvasója hívta fel a figyelmet, hogy Tanakajd és Vasszécseny között céges papírokat szórtak szét mintegy hat kilométer hosszan. A dokumentumok, amelyek jó néhány évvel ezelőtti dátumozásúak, egy szakértő szerint nem tartalmaztak érzékeny pénzügyi adatokat vagy céginformációkat. A cég a lap megkeresésére elmondta, az iratokat egyik telephelyről vitték a másikra, amikor elvesztették azokat.

Kecsup.hu: Eladták az önkormányzati telket, most a Bajza utcai kiserdő helyére építenék a bölcsődét

A Széchenyivárosban, a Bajza József utcában május eleje óta nem csitulnak a kedélyek, amióta Engert Jakabné (Fidesz) alpolgármester a helyi lakosokat azzal szembesítette, hogy a sorház előtti kiserdőt kivágják, és a helyére zöldítéssel együtt négycsoportos bölcsődét építenek. A helyi lakosok nem a bölcsődeépítés ellen, hanem a helyszín ellen tiltakoznak, hiszen szerintük a bölcsőde a jobban megközelíthető Irinyi utca Bolyai Gimnáziummal szembeni sarki építési területen lenne a megfelelőbb. Ha azt nem értékesítette volna az önkormányzat – írja a KecsUP.hu.

KaposT.hu: Érik a botrány: kaposváriak ezrei töltötték ébren az éjszakát a Városligetben bömbölő tuc-tuc zene miatt

Úgy tűnik, nem sikerült túl fényesre az új felállású „kulturális” programszervezés Kaposváron: a Rippl-Rónairól elnevezett fesztivál első napján olyan hangos zene töltötte meg a hét domb övezte Kapos-völgyet, hogy a város legtávolabbi pontjain is tisztán kivehető volt, mit mond a szpíker. Mindez hétköznap éjjel, iskola- és munkaidőben, hajnali négyig. Rendőrségi körökből származó információink szerint nagyon ritkán fordul elő, hogy ilyen mennyiségű csendháborításról szóló bejelentés érkezzen az ügyeletükre. Szita Károly polgármester elismerte, hogy a szervezők felelőssége volt a csendháborítás, és megígérte, hogy ezek után csupán éjfélig fognak tartani a rendezvények.

Nyitókép: Táblák tiltották a fotózást a közterületen, közpénzből zajló munkálatoknál Debrecenben (forrás: Budai Péter/Debreciner)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42