Ablakonként egymilliós függönyök, 500 millió eurós kölcsön Észak-Macedóniának
Heti lapszemlénk.
A 4iG megvette a román RCS & RDS csoporttól a DIGI magyarországi érdekeltségeit – ezt a 4iG Nyrt. jelentette be egy sajtóközleményben. A tranzakció értéke 625 millió euró, megközelítőleg 232 milliárd forint. Az ügylet a hatósági eljárásokat követően 2022 januárjában zárulhat. A közlemény szerint „a DIGI megvásárlása fontos lépés lehet az állami és magántőke egyesítésével létrejövő nemzeti távközlési és telekommunikációs infrastruktúra-szolgáltató vállalat létrehozásában, melynek platformtársasága az Antenna Hungária lesz a felek augusztus végi bejelentésének megfelelően”.
A kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította az „emelt szintű könnyűzenei képzési központ létrehozását”. Az intézmény az egykori kőbányai járműjavító területén, az Operaház Eiffel Műhelyháza mellett épül fel. Az Építészfórum október végén tudni vélte, hogy a központ „az elképzelések szerint ötszintes lesz, közel 3500 négyzetméternyi hasznos alapterülettel és nyolc méter belmagasságú koncertteremmel”. Azt még nem tudni, hogy a Póka Egonról elnevezett központ mennyibe kerül majd, mert a témában kiadott kormányrendeletben erről nincs szó.
Csaknem egy hónapja teljes a hírzárlat arról, hogy büntetőeljárás alá vonták a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnökét, Schadl Györgyöt. Hozzá közel álló jogászok, ügyvédek, végrehajtók úgy tudják, hogy az elnököt november elején tartóztatta le a rendőrség. November 12-én a Blikk írta meg – az érintett megnevezése nélkül –, hogy a köztestület egyik magas beosztású vezetőjére és végrehajtóként dolgozó feleségére a Liszt Ferenc repülőtéren csaptak le a rendőrök. A hírek szerint a házaspár Dubajba készült, amikor megjelentek a nyomozók.
Az Egy a Természettel! című film tévére és streaming platformokra készül, Gaszner Veronika rendezi. Gyártási támogatásokról döntött novemberi ülésén a Nemzeti Filmintézet (NFI) Televíziós Döntőbizottsága Káel Csaba vezetésével. A vadászati világkiállításról szóló film mellett három másik projekt nyert támogatást: egy focistáról (Siflis Zoltán: Siflis Géza, 6,3 millió forint), egy látássérült szülők gyerekéről (Varga Ágota: Szemünk fénye, 25 millió forint) és egy magyar jezsuita misszionáriusok életéről szóló (Cséke Zsolt: A Szabadság vára, 20 millió forint) dokumentumfilm.
A Gazdaság-újraindítási Alap 27 milliárd 108 millió forinttal történő túllépését engedélyezte a kormány, ebből a koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatás kapott a legtöbbet, 12 milliárd forintot. Ezen túlmenően a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter (NVTNM) tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos kiadásokra 5,2 milliárd, míg Karcag Város Önkormányzata kulturális fejlesztési feladatainak támogatására 4 milliárd 435 millió forint jut.
Címlapgif: Setapista/Tenor.com
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHeti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!