Orosz függőség: Magyarország energiahatalmi ambíciója regionális kockázatokat is hordoz

A magyar energiapolitikát az elmúlt években nagyban meghatározta a regionális energiaelosztó központ, azaz az energy hub víziója. Az elmúlt hetek geopolitikai fejleményei azonban erősen rámutattak, hogy ennek nem volt stabil alapja. A háború a Közel-Keleten gyorsan eszkalálódott, a kőolaj világpiaci ára már hordónként 100 dollár körül jár, az európai földgázpiacon pedig hosszabb távon is 40 százalékos áremelkedésre lehet számítani. A Barátság-vezeték technikai és politikai bizonytalansága, valamint a déli alternatív útvonal körüli diplomáciai feszültség közepette Magyarország pozíciója nem aktív elosztóként, hanem egyoldalú függőségbe került importőrként írható le. Ebben a környezetben az ellátásbiztonság már nem hosszú távú szerződések védelme alatt áll, hanem a regionális és globális hatalmi dinamika közvetlen függvényévé vált.

Magyarország energiaszuverenitásának hiánya és az elmaradt energiabiztonsági lépések következményei egyszerre több helyről gyűrűznek be: még meg sem oldódott a Barátság-kőolajvezeték leállása körüli válság, újabb háború kezdődött a Közel-Keleten, aminek még nem látszik a vége. Az energiapiac az ukrajnai háború kitörésének időszakát idézi a hirtelen magasba szökő energiaárakkal. A különbség az, hogy az EU jelentős eredményeket ért el az energiabiztonságának javításában, de nemcsak 2022 óta, már a 2006-os és 2009-es gázválságok hatására elkezdte kiépíteni diverzifikált infrastruktúráját. Azóta merül fel rendszeresen, hogy Oroszország nem tekinthető megbízható partnernek.

Magyarország ehhez képest a mai napig Oroszország egyik legkitartóbb európai partnerének számít. Az olcsó orosz energia életben tartja például a szociális támogatásként címkézett rezsicsökkentést, és ezt a politikai terméket a költségvetésből finanszírozzák. A rezsicsökkentés amellett, hogy politikailag fontos eszköz a kormány számára, a modernizáció gátjaként is működik, és torzította a piaci ösztönzőket.

A mesterségesen olcsón tartott energiaárak nem támogatták az észszerű energiafelhasználást és a beruházást korszerű eszközökbe, például hőszivattyúkba, illetve az erre elköltött források elvették a lehetőséget a diverzifikáció megvalósításától, például a megújuló energiaforrások strukturális fejlesztésétől vagy az energiahatékonysági beruházásoktól. Nehéz úgy csökkenteni a gázfogyasztást, ha nincsenek szigetelve a lakóépületek, és a szélerőművek nem tudnak részt venni az időjárásfüggő megújulók napi ingadozásának kiegyensúlyozásában.

Magyarország most újra szembesült a gazdasági fejlesztések és a diverzifikáció hiányával: az egyik válságból még ki se lábalt, mire jött a következő. Ilyenkor mutatkozik meg igazán az energiafüggőség ára. Az energiapiaci válságok jellemzően erősebben érintik azokat az országokat, amelyeknek magas az importfüggőségük, mint amilyen Magyarország.

A magyar ambíció

A magyar energiapolitikai narratíva azonban egészen más képet fest. Magyarország olyan regionális energiahatalmi szerepre törekszik, ami az orosz energiahordozókra épül, így a megvalósítás Magyarország és tágabb környezete számára is növelheti az orosz függést. Az energiahatalom azt jelenti, hogy egy nemzet kiaknázza energiatermelési és technológiai előnyeit, hogy azzal a saját érdekeit elősegítse, és riválisait gyengítse. Magyarország azonban nem rendelkezik az energiahatalmat megalapozó erőforrásokkal, csak akkor, ha a rendszert az olcsó orosz energiára építi.

Az energiahatalom komoly kockázatokkal is jár, mert geopolitikai feszültségeket és akár fegyveres konfliktusokat is kiválthat, ahogyan az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktus is mutatja. Emellett a nemzetközi energiakereskedelem változásai, mint például az európai orosz gázfüggőség megszűnése súlyosan veszélyeztethetik az energiabiztonságot. Különösen kockázatos azonban, ha egy ország energiahatalmi szerepre törekszik anélkül, hogy valódi erőforrásokkal rendelkezne, mert ez valójában nem hatalmat és nem is egyszerűen függőséget, hanem komoly kiszolgáltatottságot eredményez.

Magyarország energiaimportja túlnyomórészt Oroszországra épül, innen importálja a földgáz 80 százalékát, a kőolaj 85 százalékát és a nukleáris üzemanyag 100 százalékát.

Két szálon függés

A kőolajellátás eddig a Barátság-vezetéken zajlott, Magyarország erre az egyetlen vezetékre alapozta kőolajellátását úgy is, hogy az útja Oroszországból Ukrajnán keresztül vezet. Azaz két olyan országtól függ az ellátásunk, amelyek háborúban állnak egymással több mint négy éve. Magyarország azóta nem oldotta meg, hogy megbízható, az orosz útvonaltól független forrásból is üzemanyaghoz juthassunk. Január vége óta azonban leállt a szállítás, mert az ukrán energetikai infrastruktúrák elleni orosz támadásban a Barátság vezeték is megsérült.

Az újjáépítés kérdése minden korábbinál erősebb diplomáciai összecsapásokhoz vezetett Ukrajna és Magyarország között.

A Barátság körüli válság ugyan kényszerpályaként, de megmutatta az utat Magyarország számára az orosz kőolaj végleges kivezetéséhez, és bebizonyította, hogy a leválás technikailag nem lehetetlen. A jelenleg legfontosabb alternatívát jelentő Adria-kőolajvezetéken, ami a horvát tengerpartról érkezik, a horvát kormány nem engedi át az orosz kőolajat. Az Adria működése körül is komoly vita alakult ki, a magyar kormány így Ukrajna mellett a horvátokkal is diplomáciai konfliktusba került. A vitás kérdések itt arról szólnak, hogy a vezeték kapacitása elbírja-e a magyar és a szlovák igényeket, illetve hogy a vezeték használati díja valóban túlzottan magas-e, mint ahogy a magyarok állítják.

A földgázellátás ugyancsak egy beszállítási útvonalra épül, Oroszország felől az Ukrajna megkerülését célzó, Szerbiából érkező Balkáni Áramlaton keresztül történik. Ez az Oroszországot és Törökországot összekötő Török Áramlat folytatása, és már Balkáni Áramlat néven Bulgárián keresztül jut el Szerbiába, és onnan Magyarországra. 2024 végével kiesett az ukrán tranzit, így mára ez a vezeték biztosítja az orosz gáz útját Magyarországra, amit a Gazprom szállítási kapacitásra vonatkozó szerződései kötöttek le hosszú távra, azaz a Szerbia felől érkező földgáz túlnyomó része orosz.

A fennmaradó rész lehet azeri, török, vagy a világ bármely részéről érkező, és a görög vagy a török LNG-terminálokon betáplált cseppfolyósított földgáz, de ezek az orosz importhoz képest jóval kisebb mennyiségek. Ha ez az útvonal bármilyen okból kiesne, a legjobb alternatíva a horvátországi Krk LNG-terminál lenne, de Magyarország az európai piac részeként Szlovénia kivételével minden szomszédos országgal megfelelő összeköttetéssel rendelkezik ahhoz, hogy csökkenteni tudja az orosz függőséget, a kormány azonban a magasabb árakra hivatkozva ezt nem lépte meg.

Orosz függés kormányzati narratívába csomagolva

A kormányzat energiapolitikai vízióját az elmúlt években a regionális energiaelosztó központ (energy hub) víziója határozta meg, amit a kormányközeli elemzőintézetek helyeztek a nyilvánosság fókuszába.

Az energy hub műszaki szakkifejezésként kezdte pályafutását, ebben az értelmezésben egy olyan csomópontot vagy rendszert takar, ahol különböző energiahordozók (például villamos energia, földgáz stb.) találkoznak, és itt történik az energia termelése, átalakítása, tárolása és felhasználása. Az a lényege, hogy mindezt egy helyen lehet összehangolni, így az egész energiarendszer hatékonyabban működik. Később került az értelmezésébe geopolitikai tartalom is, de Európában különösen az ukrajnai háború óta használják sokat. Az orosz fosszilis energiahordozókról ekkor kellett nagyon gyorsan elkezdeni leválni, és sorra jelentek meg új kapacitásokkal energiaelosztó csomópontok, amelyek létjogosultságát elsősorban energiabiztonsági szempontok indokolták. Az energy hub elnevezés mára gyakran politikai vagy gazdasági narratívát takar, szakítva a műszaki értelmezés tartalmával.

A magyar energy hub koncepciót a Danube Institute (DI) igazi sikertörténetként keretezi, mely szerint Magyarország nem szakított hirtelen az orosz energiával, mint azt tette Európa legnagyobb része 2022. óta, hanem fokozatos diverzifikációt választott, miközben új kapcsolatokat épített ki Törökország, Azerbajdzsán, Közép-Ázsia, a Nyugat-Balkán és részben a Közel-Kelet felé. Legutóbb egy februári szakmai panelbeszélgetésen ápolták ezt a narratívát, ami a felszólalók szerint egyszerre szolgálja az ellátásbiztonságot, az árstabilitást és a geopolitikai mozgásteret. Az orosz energiafüggőség az értelmezésük szerint valójában az orosz kapcsolatok okos alkalmazása egy átmeneti időszakra, amíg megvalósulnak az új útvonalak.

A DI már tavaly áprilisban közölt egy tanulmányt a tartalom politikai üzenetét nem titkoló címmel: „Energy Central: A stratégiai gondolkodás és az okos szakpolitikai döntések hogyan pozicionálták Magyarországot regionális energiaelosztó központként”. A tanulmány egyebek mellett megállapítja, hogy „ahelyett, hogy elszigetelte volna magát, Magyarország az elmúlt évtizedben egy integratív energiapolitikát folytatott, amely a bizalomra, a diplomáciára és a hosszú távú gondolkodásra épül”. A DI energy hub víziója tartalmaz még villamos energiát és megújulókat is, illetve a MOL-t és az MVM-et tekinti a regionális jelenlétet és terjeszkedést megvalósító eszközöknek.

Korábban is foglalkoztunk már a DI munkásságával, ami egy állami hátterű think tankként közpénzből építi az Orbán-kormány nemzetközi kapcsolatait. A DI brand mögött valójában a Batthyány Lajos Alapítvány működik, ami egy közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány, melyen keresztül jutnak el jelentős támogatások olyan Fidesz-közeli szervezetekhez, mint az Alapjogokért Központ vagy az Orbán Gáspár nevéhez fűződő Joghallgatók Önképző Szervezete.

Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány, melynek főtámogatója ugyanez a Batthyány Lajos Alapítvány, idén januárban elemezte és alá is támasztotta Magyarország regionális gázelosztó központtá válását. Az elemzés ugyan nem tesz hamis állítást, de mivel kizárólag a belépési pontokkal illusztrálja a gázimportot, átsiklik azon a tényen, hogy mi a földgáz eredete. Ez azt sugallja, mintha diverzifikált lenne az import, hiszen több belépési pont létezik, miközben ez a valóságban csak azt jelenti, hogy meg lenne a lehetőség a diverzifikációra, léteznek az útvonalak.

A meghatározó mennyiség mégis a Szerbia felől érkező orosz gáz, azaz a rendszer gerincét továbbra is ez az útvonal adja.

Az energy hub koncepció régi nagy tervnek számít, azonban a kormányközeli média gondoskodott arról is, hogy ez a narratíva a szakmai körökön túl a nyilvánossághoz is eljusson. „Magyarország regionális gázelosztó központtá vált” – írta tavaly áprilisban a Világgazdaság, majd erre a cikkre hivatkozva angolul a Hungary Today. Az Origón most januárban bukkant fel a téma „Magyarország mára regionális gázelosztó központtá vált” címmel, és ezzel párhuzamosan angolul a Hungary Today is beszámolt róla. A DI februári panelbeszélgetéséről pedig a Hungarian Conservative írt.

A politikai beágyazottság logikája

Számos motiváció állhat az energy hub koncepció nyilvánosság elé tárt narratívája hátterében. A rendszer egyik alapja például, hogy Magyarország kerül a középpontjába, és bár a forrás fölött nem rendelkezik, de az elosztás kizárólag rajta keresztül történik. Ez azt is jelenti, hogy a függőségi viszony Oroszországgal nemcsak Magyarországra terjed ki, hanem a régió partnerországaira is, azaz mindenki erősen kapcsolódik a struktúrához, ami nehezíti a kilépést, és ezzel stabilizálja a rendszert. Mindehhez kapcsolatokat kell építeni, infrastruktúrát fejleszteni, szerződéseket kötni, melyeknek nehezen lebontható, hosszú távú hatásai vannak. Ezeket bonyolítja a MOL és az MVM, így egy szűk politikai-gazdasági elit gyakorol befolyást az érintett országok energiaszektora felett, ami helyi és geopolitikai pozíciót is biztosít.

Az energy hub narratívával járó hatalmi pozicionálás továbbá ad egy olyan identitást az Orbán-kormánynak, ami erősíti a nemzetközi tárgyalási pozícióit a piac felé és a meglévő és potenciális partnerei felé Keletről vagy Nyugatról, ahogy például egyezkednek az amerikai és az orosz energiaimportról, vagy próbálnak érdeket érvényesíteni vagy éppen vétózni az EU-ban. A magyar közvélemény számára pedig úgy próbálja keretezni a nagy mértékű orosz függőséget, mintha az valójában nem kiszolgáltatottság, hanem sikertörténet lenne.

Orosz befolyás Magyarországon és túl

Az orosz energia újraelosztására épülő rendszer így nemcsak Magyarország, hanem a régió több állama számára is növelheti az importfüggőséget. Amellett, hogy az orosz energiahordozók importjából származó bevételek finanszírozzák az Ukrajna elleni háborút, az energiafüggőség növeli Vlagyimir Putyin orosz elnök befolyását az uniós döntéshozatalra.

Oroszország nemcsak Magyarország felől próbálja bomlasztani az EU-t, a Nyugat-Balkán új potenciális tagállamai közül lenne olyan, amelyik támogatná ebben, Szerbia például egy erős regionális szövetségese. A magyar stratégiai dokumentumok is kiemelten kezelik a balkáni bővítést, a magyar befolyással együtt pedig az orosz befolyás is tovább növekedne.

Ebbe a képbe illeszkedik a MOL aktív jelenléte a térség szankcionált orosz érdekeltségeinek eladásával kapcsolatban. A kőolaj újraelosztása a MOL hatáskörébe tartozik, melynek eszköze a regionális terjeszkedés. Ennek egyik legfrissebb fejleményeként a MOL januárban jelentette be, hogy megállapodott az orosz állam tulajdonában lévő Gazprom leánnyal, a Gazprom Nefttel Szerbia egyetlen olajfinomítója többségi tulajdonának megvásárlásáról. A MOL továbbá érdeklődik az ugyancsak szankcionált bolgár Lukoil burgaszi olajfinomító megvásárlása iránt. Ez nemcsak a Balkán egyik legnagyobb és legmodernebb üzeme, hanem kikötővel is rendelkezik a Fekete-tengeren, ezzel további lehetőségeket nyitna Magyarország számára a térségben. A MOL regionális befolyása így tovább növekedne, és a magyar, szlovák, horvát és szerb finomítói kapacitások mellett meghatározó szerepet töltene be Bulgária energiabiztonságában is.

Tranzitország vagy fogyasztó ország

Alexander Etkind, a Közép-európai Egyetem (CEU) Nemzetközi Kapcsolatok Tanszékének professzora arra a tágabb kérdésre válaszolva, hogy Magyarország tekinthető-e tranzitországnak vagy energiaelosztó központnak, mint ahogyan azt állítják saját magukról, Etkind professzor éles különbséget tett a két fogalom között. „Magyarország valójában soha nem volt teljes értelemben tranzitország. Elsősorban fogyasztó ország” – mondta. Arra is rámutatott, hogy korábban nagyobb szerepe volt a rendszerben: „Magyarországnak volt bizonyos tárolókapacitása, és korábban profitált abból, amikor az orosz olaj és gáz Ukrajnán keresztül haladt tovább, amiért Magyarország tranzitdíjat tudott szedni. De ez nagyrészt megszűnt.”

A tranzitország fogalmát így határozta meg: „A tranzitország olyan ország, amelyen keresztül az olaj vagy a gáz egyik országból a másikba halad.” Véleménye szerint „ha Magyarország maga importálja és fogyasztja el az energiát, akkor fogyasztó ország, nem tranzitország.” Hozzátette azt is, hogy „más uniós országok a közös piacon hasonló áron közvetlenül is vásárolhatnak gázt, ezért Magyarországnak kevés ösztönzője van arra, hogy tranzitországként működjön.” Ahogy fogalmazott: „A tranzitszerep egyetlen valódi motivációja az olcsó orosz energia volt.”

Ebben az összefüggésben a kormány narratívájára is kitért: „Amit Orbán és köre arról mond, hogy Magyarország jelentős energiaelosztó központ lenne, az nem igazán pontos.”

Arra a kérdésre, hogy az energy hub narratíva inkább politikai retorika-e, Etkind professzor így válaszolt: „Lehet, hogy egyszerűen választási célú politikai üzenet.” Ugyanakkor egy „nagylelkűbb értelmezést” is felvetett, amely szerint a döntéshozók „olyan ár- és bevételi feltételezésekre támaszkodnak, amelyek már nem léteznek.” „Lehet, hogy nem szándékosan hazudnak, de becsaphatják saját magukat.”

Etkind professzor szerint a korábbi modell speciális árkonstrukciókra épült. „Az orosz olajat támogatott áron szállították, ami a szovjet időkből örökölt gyakorlat volt.” Ez lehetővé tette, hogy a belföldi energiaárakat alacsonyan tartsák. „Orbán és köre politikailag profitált ezekből a támogatott árakból, mert olcsó energiát tudtak biztosítani belföldön. Pénzügyileg is. De ennek vége lesz.” Figyelmeztetett arra is, hogy „ez azt jelenti, hogy a magyar benzinkutakon az üzemanyag átlagára emelkedni fog.”

A Közel-Keleten zajló háború következményei pedig hatványozottan befolyásolhatják az árakat.

Oroszország és a bizalom

Magyarország tehát energiatermelési és technológiai előnyök nélkül próbál energiahatalmi státuszba lépni, melyet az orosz kőolaj és földgáz folyamatos ellátására és a korlátozott szállítási útvonalakra épít. Orbán Viktor miniszterelnök arra a Putyinra alapozza Magyarország és a régió energiabiztonságát, aki az elmúlt 20 évben rendre bizonyította megbízhatatlanságát.

Az orosz-ukrán tranzitviták 2006-ban és 2009-ben gázellátási zavarokat okoztak 18 európai országban, köztük Magyarországon, miután Oroszország leállította a gázszállítást. Az EU ekkor kezdett érdemben foglalkozni az importfüggőség veszélyeivel, de kellett hozzá a Krím-félsziget annektálása 2014-ben és az Ukrajna elleni invázió 2022-ben, hogy az orosz energiahordozók teljes kivezetése stratégiai és biztonsági kérdésként tényleg napirendre kerüljön. 2025 decemberében uniós szinten döntés született az orosz energiahordozók teljes kivezetéséről, 2027. végéig Magyarországnak is le kell válnia az orosz kőolajról és földgázról.

Pont azokról az energiahordozókról, melyekre a kormány építeni próbálja regionális hatalmát.

A 2027 utáni időszakra tekintve, amikor az EU kivezeti az orosz energiaimportot, Etkind professzor úgy fogalmazott: „Az emberek kreatívak, és találhatnak kerülőutakat a korlátozások megkerülésére, de a lépték sokkal kisebb lesz.” Hozzátette: „A jövőbeni szállítások valószínűleg inkább LNG-re támaszkodnak majd, ami mindig drágább, mint a vezetékes gáz. Így az összes volumen és gazdasági előny jelentősen csökkenni fog.”

Arra a kérdésre, hogyan illeszkedik ebbe a képbe Magyarország délkelet-európai és balkáni terjeszkedési terve, például finomítók felvásárlása, Etkind a pénzügyi háttér jelentőségét hangsúlyozta: „Ez valós számoktól és gazdasági számításoktól függ, amelyekkel én nem rendelkezem.” Hozzátette: „De a kulcskérdés a finanszírozás forrása. Finomítók vásárlásához komoly pénz kell.” Megjegyezte azt is, hogy „korábban Magyarország az olcsó orosz olajból származó árrésből finanszírozhatta az ilyen ambíciókat.” Ha azonban „az olajat a Nyugatról vagy az Egyesült Államoktól, világpiaci áron kell beszerezni, akkor ez az árrés eltűnik, és ezzel a finanszírozási lehetőség is csökken.”

Az európai dimenzióról szólva Etkind egyértelmű volt. Arra a kérdésre, hogy az orosz olaj és gáz erősítette-e Európa energiabiztonságát, így válaszolt: „Éppen ellenkezőleg, aláásta.” Mint mondta: „Torzította az árakat, és ami a legfontosabb, finanszírozta az orosz agressziót. Minden dollár, amelyet orosz olajért vagy gázért fizettek, végső soron az orosz hadsereget támogatta. És a korrupciót természetesen.”

Közel-Kelet, az Egyesült Államok és Oroszország

Az energiapolitika és a külpolitika mellett fontos a geopolitikai dimenzió is. Az Egyesült Államok a világ legnagyobb LNG-exportőreként piacot lát az EU-ban, így Magyarországban is, hogy a kieső Oroszország mint energiabeszállító helyére lépjen.

Az Egyesült Államok esetleges szerepéről Etkind professzor azt mondta: „Felmerült, hogy az Egyesült Államok pénzügyileg segíthetné Magyarországot, például energiaszállításokkal vagy hitellel.” Ugyanakkor hangsúlyozta: „A szovjet korszak támogatott energiájával ellentétben az amerikai olaj vagy LNG világpiaci árakon érkezne.” Megítélése szerint „bármilyen amerikai segítség inkább hitel formájában képzelhető el, amelyet Magyarországnak kamattal együtt vissza kell fizetnie. Így politikailag segíthet a választások idején, de gazdaságilag nem hozna érdemi változást.”

Közben zajlik a háború a Közel-Keleten, Vlagyimir Putyin pedig igyekszik a javára fordítani a fejleményeket. A kőolaj világpiaci árának jelentős emelkedése növeli az orosz költségvetés már megingott stabilitását, és segíti az Ukrajna elleni orosz hadi gépezet nehezen fenntartható finanszírozását. Az Egyesült Államok a korábban bevezetett szankciók ellenére kénytelen volt ideiglenesen rábólintani az orosz eladásokra, hogy biztosítsa a globális piac kőolajellátását a közel-keleti válság idejére.

Putyin az EU-t pedig ismét politikai nyomásgyakorlásra használja a földgázt, hiszen Európa számára súlyos hátrányokat okoz a válság a Közel-Keleten éppen egy hideg tél végén, mikor a gáztárolók telítettsége átlagosan mindössze 30 százalék körüli. Minden évben márciustól októberig tart az időszak, mikor a következő télre való felkészülés jegyében zajlik a gáztárolók feltöltése, és egyáltalán nem mindegy, hogy milyen áron. Éppen ennek az időszaknak az elején esett ki a katari LNG a piacról, és kezdtek az árak emelkedni. Putyin kihasználva az EU kitettségét, azt helyezte kilátásba, hogy teljesen elfordul az európai piactól, hiszen a döntés már úgyis megszületett az orosz energiahordozók teljes uniós kivezetéséről. Az orosz LNG-t így Ázsiában adhatja el, amivel feltehetően arra próbálja kényszeríteni az európai döntéshozókat, hogy vizsgálják felül az orosz energiaimportra vonatkozó tiltást.

Vlagyimir Putyin nyomdokában uniós tagállami vezetőként Orbán Viktor fogalmazott meg hasonló álláspontot: „egész Európában felül kell vizsgálnunk és fel kell függesztenünk minden, az orosz energiára kivetett szankciót”.

Az uniós döntéshozók amúgy sincsenek egyszerű helyzetben, a rövid távú intézkedések, amelyek az ellátásbiztonságnak kedveznek, kioltják a hosszú távú célokat, vagyis az energiaátmenet megvalósítását és a megújuló energiák részarányának növelését, ami ráadásul csökkentené az importfüggőséget, és így később az ellátásbiztonságot is támogatná. A védelmi kiadások továbbá egyre nagyobb prioritást élveznek, az iráni háború ezt csak tovább fokozza, illetve a kormányok kénytelenek támogatást nyújtani a magasra szökő energiaárakkal szemben, ezzel háttérbe szorítva a modernizációt. Az energiaellátás így ismét stratégiai kérdéssé vált: az Európában megtermelt energia, így elsősorban a megújuló energiák és az energiahatékonysági beruházások az iparban és a lakossági szektorban szolgálják leginkább a kontinens biztonságát.

A magyar megoldás

Magyarország a jelenlegi pályán tovább növelheti saját és regionális partnereinek kitettségét Oroszországgal szemben úgy, hogy hosszú távra konzerválja ezeket a függőségi viszonyokat. Az energiabiztonság biztosításához ezzel egyre komolyabb kockázatokat kell leküzdeni, amelyekre a megoldás sokba is kerül, és a valódi energiaszuverenitáshoz képest pont az ellenkező irányba tart. Például elértéktelenedik az infrastruktúra, gyengülnek a kiegyensúlyozott működéshez szükséges piaci dinamikák, romlik a versenyképesség.

Magyarországnak közben a diverzifikáció mellett ma radikálisnak tűnő mértékben kellene növelnie a megújulók részarányát és erre alapozva az elektrifikációt, valamint priorizálni az energiahatékonyságot ahhoz, hogy egy stabilan működő gazdaság és energiarendszer biztosítsa az energiabiztonságot akár válságok esetén.

Zsolt Melinda

Infografikák: Átlátszó/Szabó Krisztián. Címlapfotó: A Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály által 2026. március 2-án, a nemzetbiztonsági egyeztetést követően közreadott műholdfelvétel a Barátság kőolajvezeték és a Brodi olajszivattyú-állomás 2026. január 31-i állapotáról. MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály