Kis magyar abszurd Pápán – beperelt szervezőről és egy láthatatlan zsidó családtörténeti kiállításról

Pápa önkormányzata megrendelte, a magyar állam 18 millió forinttal támogatta a pápai zsidóság életéről szóló tárlatot. Az anyag elkészült, de a kiállítást azóta sem nyitották meg. Ellenben beperelték a kész anyagot leadó szervezőt – állítja Gyekiczki András jogász-szociológus, akinek az elmúlt napokban közel 6 millió forint kötbért kellett villámgyorsan kifizetnie. Pápa polgármestere ellenben azt állítja, a közpénzből finanszírozott tárlat soha nem hevert a zsinagóga mélyén, sőt, bárki bármikor megnézheti. Hogy is van ez? Két párhuzamos történet következik.

Gyekiczki András „bűne” kezdetben annyi volt, hogy 2012-ben, Rajk Lászlóval közösen „Elfeledett szomszédaink” címmel egy nagysikerű kiállítást rendezett az egykor szebb napokat látott pápai zsinagógában.

Nem a gettósítás és a munkatáborok poklát kívánta feldolgozni, hanem Nyugat-Magyarország egyik legnépesebb zsidó közösségének holokauszt előtti mindennapjait bemutatni. A kiállítást 7 évvel ezelőtt, 3 hónap alatt több mint 8000-en látták, nagy sikere lett. Később bemutatták a budapesti Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában, továbbá Los Angelesben és Washingtonban is.

A fideszes városvezetés és Áldozó Tamás polgármester olyannyira elégedett volt, hogy 2014-ben megrendelték a folytatást, egy kibővített kiállítási anyagot, négy különböző tematikával.

Pápa ehhez egy 18 millió forintos minisztériumi (EMMI) támogatást is elnyert, így 2014-ben Gyekiczki András és az önkormányzat szerződést kötött. 2015 áprilisában Gyekiczki – elmondása szerint – leadta a kért anyag egynegyedét, május 19-én a többit, később az önkormányzat pótlólagos kéréseit is teljesítette.

2015 őszén azonban meghívó helyett egy bírósági idézést kapott. Az önkormányzat határidő be nem tartása miatt beperelte. Négy év után Gyekiczki, bár ma is állítja: az önkormányzattal egyeztetve csúszott a határidő, most másodfokon is elvesztette a pert. Így Pápa és az állam összesen 5 millió 980 ezer 407 forint (kötbér, kamat, perköltség, illetékek együtt) követel rajta.

Alig egy hete, a másodfokú bírósági ítélet után Gyekiczki közösségi oldalán kért segítséget. Megadott egy bankszámlaszámot, ahova a büntetés kifizetésére hozzájárulást, és támogatást kért. November 15-én elkezdte a gyűjtést. Megosztott egy videót is, amin részletezte a pápai kiállítás meg nem valósulásának történetét. Megnéztük, és másnap felhívtuk. Ekkor értesültünk róla először, hogy rekord gyorsasággal összegyűlt az önkormányzati követelés.

Tudja, ki mindenkinek köszönheti ezt a gyors segítséget?

Hihetetlen, de tényleg, alig hat nap alatt gyűlt össze ez a közel 6 millió forintos bírság! Önmagában is hatalmas teljesítmény ez, és megható dolog! Olyan szolidaritás alakult ki, ami páratlan. Már 2012-ben, a Soros Alapítvány támogatásán túl az első kiállítás létrehozásához is civil zsidó szervezetektől és magánszemélyektől kaptam a legtöbb segítséget. Jórészt azoktól, akiknek családjai Pápán éltek, vagy valamilyen módon kötődtek a pápai zsidósághoz, vagy nem idevalósiak, de fontos volt számukra ez az ügy. A kiállítás után létrehoztam az „Elfeledett szomszédaink” Facebook-oldalát. Létezik egy baráti kör is, a PÁZSIT (Pápai Zsidók Társasága), aminek a tagjai mindvégig fontosnak tartották azt, hogy ez a kiállítás megszülessen. Ők éppen az állandó kiállítás meghiúsulása után, mind a mai napig, havi rendszerességgel találkoznak. Ez a kör is fontosnak tartotta, hogy segítsék a gyűjtést, így nem maradtam magamra.

Na de a lényeg. Jogos a követelés? Késett vagy sem a kiállítással?

2015. április 23-án átadtam egy kiállításnyi anyagot, nyomdakészen, szakértővel egyeztetetten, holott ezt a szerződés nem írta elő, csak egy ún. digitális változatot. Még márciusban a polgármester megbízottja emailben hozzájárult a teljesítés időbeli elcsúsztatásához, hogy egy kiállítható kollekció, a május eleji nyitás érdekében áprilisban kész legyen. Ők önkényesen állapították meg a teljesítés napját június 22-vel, így nem írták alá a május 19-i teljesítést, amikor átadtam az anyag további háromnegyedét. Az összes csúszás szerintem 19 nap, ezt a bíróság konzekvensen figyelmen kívül hagyta, mondván az a teljesítési határidő, amit a felperes mond, holott mi bizonyítottuk, hogy szerződésszerű teljesítés történt május 19-én. Mindazok, akik támogattak, túlélők leszármazottai várták a megnyitót, várták az értesítést arról, hogy akkor végre megtekinthető a kiállítás. Most november 28-án, másnap, ahogy a kötbér a számlájukra érkezett, kikerült a zsingóga ajtajára egy kis sunyi cetli, amin még a kiállítás címét sem tüntetik fel. Azt közli valaki, hogy a az egykor Pápán élt zsidó családok történetét bemutató kiállítás heti 3-szor 3 órában áll nyitva, emailen keresztül lehet bejelentkezni. Tehát négy éven keresztül a perre hivatkozva dugták el a kiállítást, most meg titokban kitettek valamit. Nyáron a gettókaput sokkal nagyobb csinnadrattával avatták fel. Olyan ez, mint a Szabadság téri emlékmű, éjszaka, titokban, suttyomban állítják ki.

Miért kezdte el kutatni a pápai zsidóság történetét?

1958-ban Celldömölkön születtem, és leszámítva az első pár évet, amikor még egy közeli faluban éltünk, az első húsz évemet Pápán töltöttem. 1978-ban vettek fel az egyetemre, de utána is vissza-visszajártam, első feleségem szülei is pápaiak. Talán, ami ehhez a kiállításhoz is köthető, az első emlékem középiskolás koromból való. Akkor hallottam először arról, hogy a második világháború végéig népes zsidóság élt Pápán, de sehogy sem tudtam elhelyezni őket, el sem tudtam képzelni, hol lakhattak. Nagyon érdekelt a gyönyörű zsinagóga, ahová soha nem lehetett bemenni, mert a textilgyár raktára volt, és az oroszok gyapotbálákat halmoztak fel benne.

A jogi egyetem előtt egy évig dolgoztam az akkori tanácsnál. Egy időközi választás miatt népesség-nyilvántartást kellett végeznünk, akkor házról házra jártunk és össze kellett írnunk egy-egy lakásban kik laknak. Engem épp a régi zsidó negyedbe, a gettó területére osztottak be. Korábban nem is voltam vele tisztában, de akkor kezdett leesni a tantusz, kik is élhettek ezekben a házakban. Akkor kezdett el foglalkoztatni, hogy kik voltak azok az emberek, és milyen szerepet töltöttek be a település életében, akiket 1944 nyarán deportáltak. Emlékszem, akkor jártam először egy fura épületben, közepén egy érdekes belső lépcsővel, mellette kis lakások leválasztva. Annyira nem lakóépületnek nézett ki! Később tudtam meg, hogy ez a ház volt egykor a zsidó iskola. Az ikerházban, amelyben laktunk, a szomszédunk munkaszolgálatos volt, de soha semmit sem mesélt a háború előtti időkről, sem a deportálásokról. Nagyon szerettem őt, Leitner bácsit! Valahogy az ő emléke is efelé sodort, hogy én erre kíváncsi legyek! 2006-ban Varsóban láttam egy megrendítő kiállítást, utána pár évvel eszméltem rá, hogy én ezt meg tudnám csinálni otthon, Pápán is. Valahogy így kezdődött…

Szinte ezzel egy időben, 2014 -ben Szombathelyen is hasonló elgondolás alapján, az ottani zsidóság életéről készült a Szemtől szemben című kiállítás. Jóval szerencsésebb utat járt be, a tárlatból 2015-ben állandó kiállítás és könyv is született.

Igen, én is kapcsolatban voltam Kelbert Krisztinával, a szombathelyi kutatóval, nem egy pápairól kaptam tőle fotót. Viszont kettőnk indíttatása nagyon más volt. Ő muzeológusként csodálkozott rá arra a temérdek üveglemezre és fotónegatívra, amelyet egy páratlan gyűjteményben, az egykori szombathelyi polgárokról és a zsidóságról talált. Nekem szinte semmi sem volt kéznél, szinte minden fotóért meg kellett dolgozni. 3600 embert deportáltak Pápáról és környékéről, közülük mindössze 300-400-an élték túl a vészkorszakot. Noha a túlélők és azok leszármazottai ismerték egymást, volt valami képük arról, kik is éltek a háború végéig Pápán, többségük aztán a szélrózsa minden irányába szétszéledt. Hihetetlen sok munka volt összevadászni ezeket a régi fotókat. Élettörténetek után kezdtem nyomozni, nekiálltam elolvasni a levéltári iratokat Győrben, Veszprémben, Budapesten és Pápán kutattam, illetve a korabeli újságokban keresgéltem.

Hány régi zsidó családra sikerült rábukkania?

Jelenleg 110 körül van a családok száma, az én törekvésem elsősorban arra irányult, hogy fotókat szerezzek, és ezek köré tudjak történeteket gyártani. Az elmúlt 7 évben volt úgy, hogy havonta 3-4-en kerestek meg, hogy hallottak erről a kiállításról, hogy az ő nagyszüleik is Pápán éltek, és tudok-e mondani valamit róluk. Ez így egy családkutatást segítő munkává nőtte ki magát.

Pápán működött egy jó hírű zsidó polgári fiúiskola, amiben 33 éven át tanított egy polihisztor, Blau Henrik és 17 éven át igazgató is volt. Az évek során sok mindent megtudtam róla, de csak a 2015-ös állandó kiállítás vége felé jutott a tudomásomra, hogy él az unokája. Nála hihetetlen mennyiségű fotót találtam, a volt diákokról, a rokonságról, a város előkelőségeiről. Hallatlan kincs lett az ő gyűjteménye, amit aztán fel is tudtam használni.

Az ő családjának egyik tagja Faragó Péter, aki a háború után Angliába emigrált, és atomfizikus lett. Évekkel ezelőtt a fia elküldött a rokonának egy angol nyelvű memoárt kéziratban. Döbbenetes leírás, pontos tükörképe annak, hogyan nézett ki akkoriban, a harmincas években Pápa, hogyan éltek a zsidó családok.

2015-ben leadta a kiállítási anyagot. Mit mondtak, miért nem készült el az új kiállítás, amire az EMMI-től az önkormányzat támogatást is kapott?

Akkor ők úgy döntöttek, inkább keresetet adnak be ellenem, nem kiállítást csinálnak. Persze az elején még azt gondoltam, ez az egész nagyon nincs így rendben, de legalább lesz kiállítás, mi pedig közben elpereskedünk. Ma már azt kell látnom, a kötbér kapóra jött nekik. Van egy olyan gyanúm, hogy az egészet ezért csinálták, hogy ne kelljen az anyagot kiállítani! Nekik sohasem a kiállítás volt a fontos, hanem a pénzbehajtás, a tárlat elszabotálása. Más kérdés, hogy egy 10 milliárdos költségvetésű városnak bizonyára roppantul hiányozhatott ez az 5,2 millió forintos kötbér. Ez egy jó kis magyaros történet…

Mennyi köze lehet mindehhez a politikának? Hiszen tudni, hogy Kövér László házelnök mennyire szívén viseli szülővárosa, Pápa sorsát. Ahogy azt is, hogy a rendszerváltás Önt először a Fideszben találta.

Nekem ez egy régi történet. Évtizedek óta tartó, elmérgesedett viszony van Kövér László és közöttem. 2 évvel járt alattam a gimnáziumban, de egyszerre vettek fel bennünket a jogra, úgyhogy együtt vonultunk be Kalocsára katonának. Egy rajba kerültünk, nagyon jó barátságban maradtunk aztán is, mintegy tíz évig. Már ’89-ben volt egy komoly vita köztünk, például a magyar zsidóság szerepének a megítéléséről, aztán az állambiztonsági iratok miatt is. A jó kapcsolat 1990 őszén szakadt meg, akkorra már sok ügyben élesen összeütköztünk egymással, és egyre mélyebb lett a konfliktus is közöttünk – akkor fordult olyan irányba a Fidesz, ami számomra vállalhatatlan volt. 20 éve már egyáltalán nem beszélünk egymással. Nem tartanám lehetetlen feltevésnek, hogy ő volt az, aki beleavatkozva ebbe a történetbe, a kiállítás betiltását forszírozta.

Amikor 2015-ben a pápai önkormányzat elkezdett perrel fenyegetőzni, mi megpróbáltunk peren kívüli megoldást kezdeményezni. Onnan kezdve soha egyetlenegy telefonhívásra, egyetlen megkeresésre nem kaptunk választ az ügyvédemmel. Egészen elképesztően inkorrekt és lekezelő módon bántak velem. Van az emberi érintkezésnek egy minimuma, de náluk nem volt.

Gondolom előtte sem volt titok Pápán az Ön politikai hovatartozása. Később, már SZDSZ-esként például Kuncze Gábor belügyminiszter kabinetfőnöke, a kormányzati ellenőrzési hivatalnak elnökhelyettese, majd – még a Demszky-időszakban – a főpolgármesteri iroda vezetője is volt.

Akkor is már folyamatos szembe kerültem fideszes körökkel és érdekekkel. 2003-ban például, miután kiderült, hogy Medgyessy Péter a III/II-es ügyosztály tisztje volt, koalíciós válság alakult ki az MSZP és az SZDSZ között. Én ezek után pályáztam az állambiztonsági levéltár élére, erős biztatásra. Akkor a Fidesz és a titkosszolgálati körei (ami Kövér Lászlót jelent) vállvetve akadályozták meg, hogy ezt a pozíciót elnyerhessem. Kövér akkor olyat nyilatkozott rólam, hogy nemhogy egy ilyen kényes levéltár vezetését, de a háziállatok etetését sem lehetne rám bízni. Elindult egy karaktergyilkosság ellenem, mert tudták, hogy a felfogásom szöges ellentéte az övékének, az ügynöki akták nyilvánosságra hozatalát, és az iratok hozzáférhetőségét mindennél fontosabbnak tartottam. A rám zúdított rágalmakért aztán éveken át pereltem őket.

2010-ben a Fidesz az összes fővárosi ügyosztályvezető és irodavezető ellen, koholt vádakkal büntetőeljárásokat indított, 32 ember ellen, köztük voltam én is. 2,5 év után a rendőrség megszüntette a nyomozást, senki ellen sem tudtak összehordani egy piciny kis vádiratot sem. Nagy indulatok és feszültségek húzódnak a mélyben, a múltban, egymás ellen is.

Még egy ismert pápai születésű politikus is van a közéletben, Gyurcsány Ferenc. Ő kapcsolódik ehhez a történethez?

Gyurcsányt nem ismertem Pápán, fiatalabb nálam, ráadásul Budapesten kezdte a középiskolát. Amikor a pápai gimnáziumba került, én már leérettségiztem. Annyit láttam, hogy a 2012-ben elkészült kiállításhoz mindvégig nagyon pozitívan viszonyult. Megnézte, és tetszett neki, ezt egyszer el is mondta, amikor egy nagyon érzékletes beszámolót tartott Pápáról és a gyerekkoráról egy PÁZSIT összejövetelen. De ehhez a konfliktushoz nincs köze.

Sajnos nem jártam a pápai zsinagógában, de a fotók alapján hihetetlen szép lehet ez a több, mint 160 éves neoreneszánsz épület, ami ráadásul az önkormányzat tulajdonában van. Elég romos állapotúnak tűnt. Reális terv még ott felállítani a kiállítást?

Téli időszakban bajosabban, de tavasztól már igen. Tökéletesen érthetetlen számomra is, miért hagyhatták így lerobbanni ezt a csodálatos épületet. Amikor ez a 30 ezer lelket számláló nyugat-magyarországi város évente olyan pénz-cunamit kap, amihez fogható, ilyen méretű városok között vidéken elképzelhetetlen. Miközben Pápa 10 milliárd forintos nagyságrendű támogatásokból gazdálkodik, addig például a közeli, hasonló méretű Ajka, ami szocialista vezetésű város, 200 millió forint körül kapott. Tapolca pedig semmit, tán mert ott jobbikos a városvezetés.

Pápa polgármestere 1991-ben a helyi újságban még cikket írt arról, hogy a városnak milyen fantasztikus kincse a zsinagóga, és mihamarabb fel kellene újítani. 8 év polgármesterség után sem sikerült ezt elérnie. Mindig azzal hárítják el a kérdést, hogy pályáznának, de nem fér bele semmilyen programba. Miközben tavaly Kövér László Pápának kijárt egy 500 milliós támogatást, előtte Lázár János, még kancellár-miniszterként a volt Eszterházy-kastély díszes kapujának helyreállításra intézett 200-300 millió forintos támogatást.

Nem gondolkodott azon, ha Pápa ennyire nem akarja ezt a kiállítást, akkor megrendezzék máshol?

Gondolkodom azon, hol lehetne, hiszen a szerződés szerint Pápán és testvérvárosain kívül korlátlan jogom van, hogy megcsináljam. Annál is inkább foglalkoztat ez, mert a város vezetésének felfogásában radikális váltást fedeztem fel, elindultak a látens antiszemita beszédmód és szimbolika világába. Idén a deportálás 75. évfordulójára emlékezve meghirdettek egy emlékévet Megtörtént elnevezéssel. A végtelenül cinikus, az elkövetői oldal felmentését sugalló szlogen nagy megütközést keltett, nem csak a pápai zsidók körében. Az eredeti helyén felállították azt a gettókaput, amely mögött 1944. június 1-én bezárult a szabad világ 2600 pápai és 900 környékbeli zsidónak minősített polgár számára. Innen már csak a gázkamrák felé vitt az út július 4-én és 5-én. A gettókapu újbóli felállítását, akár a megemlékezés szándékával is, egy túlélő leszármazottja ízléstelen blaszfémiának tartja. Ugyanis nem az a méltó megemlékezés, amit a polgármester és szűk köre kitalál, hanem amit az áldozatok rokonai, túlélő leszármazottak annak tartanak. Ezt meg kell tanulni.

Mennyibe kerülne az eredeti koncepció szerint megvalósítani?

Az önkormányzatnak nemrég átutalt 5,2 millió forintból elég komfortosan meg lehetne rendezni a kiállítást. Az önkormányzatnak még ennyibe sem kerülne, hiszen nekik ki sem kell nyomtatniuk a vásznakat, elvileg valahol a városházán porosodnak, csak elő kéne venni őket, és felakasztani a megfelelő helyekre. Csak remélni tudom, hogy az elmúlt 4 évben értő módon, szakszerűen tárolták.

Áldozó Tamás: “a kiállítás ma is látogatható, nem értem a kérdést”

Megkerestük dr. Áldozó Tamást, Pápa polgármesterét is, aki kérdéseinkre írásban válaszolt. A közpénzből finanszírozott kiállítás soha nem hevert a zsinagóga mélyén – állítja. Teljes terjedelmében itt olvashatóak a válaszai.

Áldozó Tamástól többek között azt is megtudtuk, hogy az elkészült kiállítási anyagot a zsinagógát is üzemeltető Pápai Platán Nonprofit Kft. a pápai Esterházy-kastély klimatizált helyiségében őrzik. Digitalizált formában is a rendelkezésükre áll, így abban az idő múlása nem okozhat károsodást.

A pápai polgármester válaszaiból még az is kiderül, hogy ők azért perelték be Gyekiczki Andrást, mert a teljesítési igazolás szerint június 22-én szállította le a megrendelt anyagot, azaz 55 napot késett.

Ahogy a polgármester megjegyezte: “18 millió forintot nyertünk a kiállítás felhasználási jogának megszerzésére, amiből 15 millió 159 ezer forintot fizettünk ki Gyekiczki Andrásnak, a különbözet a nyomtatás költsége volt. A kifizetett pénz önkormányzati forrásnak minősül.”

Az elmúlt években Áldozó Tamás szerint minden lehetséges alkalommal pályáztak a pápai zsinagóga felújítására:

“2003-ban az MSZP-SZDSZ alkotta kormány nem támogatta a címzett támogatás iránti igényünket, legutóbb pedig a TOP-1.2.1-15-VE1 kódjelű, Az épített zsidó kulturális örökség megmentése című pályázatunk bizonyult sikertelennek. A zsinagóga felújítására tervdokumentációval és üzemeltetési koncepcióval is rendelkezünk, ezek elkészítését a korábbi esztendőkben a város költségvetéséből fizettük ki.”

Pápa az országban egyedülálló módon, írja a polgármester, a 2019. esztendőt a 75. évfordulóra tekintettel A holokauszt emlékévének nyilvánította:

“Az esztendő során – együttműködve többek között a Pápai Zsidó Kulturális Egyesülettel – számos rendezvénnyel, az említett könyv kiadásával, emlékjel állításával emlékezünk az áldozatokra.”

A pápai önkormányzat külön szakembert is foglalkoztat, aki a pápai zsidó közösség történetének kutatja. Munkájának eredményeként – a város kiadásában – hamarosan megjelenik a holokauszt áldozatainak pontosított listája.

Pais-H. Szilvia

Fotó: a 2012-es kiállítás. Dési János felvétele

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!