Szeged

Török Márk lemondatott örökös elnök emlékérmet kapott a szegedi hallgatói önkormányzattól

Török Márk kapta az Egyetemi Autonómia és a Hallgatói Önkormányzatiság napján a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának (EHÖK) képviselőitől a hallgatói mozgalomért emlékérem hallgatói tagozatának elismerését.



Társadalmi célú hirdetés

Október 16. jeles dátum a hallgatói önkormányzatiság és különösen a szegedi hallgatói önkormányzatiság történetében. 1956-ban ugyanis ezen a napon, Szegeden pattant ki a forradalom szikrája, egy héttel a nagy események előtt.

Ekkor alakult meg a MEFESZ, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége, amely az akkori pártállami Dolgozó Ifjúság Szövetségéből kiválva fogalmazta meg a saját, oktatással és politikával kapcsolatos követeléseit, és ezzel elévülhetetlen érdemeket szerzett a  forradalom követeléseinek kidolgozásában, demokratikus nézeteik pedig egyenes úton vezettek október 23-hoz.

Emiatt tartják Szegeden 2000 óta minden évben október 16-án az Egyetemi Autonómia és a Hallgatói Önkormányzatiság napját, amelyen az egyetem Hallgatói Önkormányzata a hallgatói mozgalomért emlékérmeket adományoz.

A Hallgatói Önkormányzat azért alapította az emlékérmet, hogy méltóképpen emlékezzen meg a szegedi egyetemi ifjúság azon tetteiről, melyek meghatározták a magyar hallgatói mozgalom történetét Emellett tisztelegni szeretnének azon egykori és mai egyetemisták előtt, akik tevékenységükkel jelentősen segítették a hallgatói önkormányzat munkáját.

Idén a hallgatói tagozat díját Török Márk kapta.

Érdemei között kiemelték azt, hogy 18 éves korától a BTK HÖK elnöke (jelenleg 32 éves), vezetése alatt 2007-ben megnyílt a Radnóti klub a BTK-n, 2008-ban elindult a Szegedi Egyetemi Rádió, 2009-ben megalakult az SZTE EHÖK Sportegyesület.

Szintén Török érdemei között emelték ki a felújított JATE Klubot és az Öthalmi diáklakások új blokkját, illetve a 2012-13-ban útnak induló Tavaszi Egyetemi Napokat és az Összegyetemi Gólyatáborokat, amelyekre olykor egyébként igen sokan panaszkodnak.

Persze azt a méltatás mellett is hozzátették, hogy Török Márk megosztó személyiség. Ugyanakkor az érezhető volt, hogy a mostani EHÖK-vezetés, amelynek Török már nem a tagja, kiáll egykori elnöke mellett, amikor őt támadás éri.

Az pedig van szép számmal, hiszen – mint a sajtóban már megjelent – a felsőoktatási törvény 2015-ös módosítása alapján a hallgatói önkormányzat tisztségviselőjének megbízatási ideje – valamennyi hallgatói önkormányzati tisztségének időtartamát egybeszámítva – legfeljebb négy év lehet. Erre hivatkozva semmisítette meg 2016-ban Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem akkori rektora az elnökválasztásról szóló HÖK-határozatot.

Ezt Török Márk nem fogadta el és igazáért küzdve bírósághoz fordult. Akkor Török már 12 éve töltött be tisztséget a hallgatói önkormányzatban, 2007 óta pedig, egy év kihagyással, az SZTE EHÖK elnöke volt. Török Márk eddig ebben a kérdésben minden bírói fórumon veszített, de a felülvizsgálati eljárás még folyamatban van.

Egy másik, Török szemére vetett ügy az volt, hogy 2018 májusában – ahogy a hvg.hu is beszámolt róla – beperelték a diákvezér vezette hallgatói önkormányzat tévéjét. Nem fizettek ugyanis a munkatársaknak, akik ezért a munkaügyi bírósághoz fordultak. A lap emlékeztetett arra, hogy a Telin tévét 2017 novemberében ötszázezer forintért vette meg a szegedi egyetem hallgatói önkormányzatának egyik érdekeltsége.

Idén szeptember végén pedig az Átlátszó Oktatás írt előkerült jegyzőkönyvek alapján arról, hogy a bölcsészkari HÖK 2007-es alakuló jegyzőkönyve szerint Török Márk EHÖK elnök jelölte Török Márkot a kari HÖK elnökének.

Nagy meglepetésre Török Márk elfogadta a jelölést.

Török Márk jelenleg az EHÖK felügyelő-bizottságának a tagja, miután idén nyáron lemondott az EHÖK elnöki posztjáról. Az egyetemi diákvezető viselt ügyeiről az Átlátszó Oktatás is rendszeresen publikál.

B. Kovács Tamás

Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42