A kaszárnyák kifosztását, fegyveres önvédelmet indítványoz Földi László az Országgyűlés alelnökének készült tanulmányában

Kép forrása: hirado.hu
Kép forrása: hirado.hu

 

Különböző témákban, összesen 5,4 millió forintért 24 tanulmányt rendelt az elmúlt 3 évben az Országgyűlés fideszes alelnöke, Lezsák Sándor. Földi László például 350 ezer adóforintért írta meg a “Gondolatok az Európát ért invázióval összefüggésben” című 15 oldalas dolgozatot, amelyben egyebek mellett fegyveres önvédelemre és a kaszárnyák M-zárolt készleteinek kifosztására buzdít.

 

 

Októberben közadatigénylésben kértük ki az Országgyűlés Hivatalától, hogy Lezsák Sándor a rendelkezésére álló alelnöki keretből 2014 óta milyen tanulmányokat rendelt, és melyik mennyibe került.

Válaszként egy szép listát kaptunk, amin 24 tanulmány szerepel összesen 5,4 millió forint értékben különböző szerzőktől, változatos témákban. A legolcsóbb művekért 100 ezer forintot, a legdrágábbakért 350 ezer forintot fizettek. Szerepel a listán Földi László, a CSOK, a zarándokturizmus, az őstörténet-kutatás, a Digitális Jólét-program, a kiskunfélegyházi választások, Horthy István, és a kisvasutak is.

 

lezsaktanulmanyok

 

Az öt legérdekesebb című tanulmányt egy újabb adatigénylésben kértük ki:

– A Helsinki Bizottság szabad likvidálásról Mészáros Lőrinc tévéjében álmodozó, majd munkáltatója, Tarlós István tilalma ellenére újra migránsügyben nyilatkozó, és emiatt főtanácsadói állásából kirúgott Földi László tavaly 350 ezer forintot kapott a “Gondolatok az Európát ért invázióval összefüggésben” című tanulmányért.

– Az állami pénzekkel bőségesen megtámogatott Lakitelki Népfőiskolát igazgató Lezsák tavaly 150 ezer forintért rendelt egy “A Keleti Nyitás politikája az Országgyűlés és a lakiteleki Népfőiskola munkájában” című tanulmányt Bartha Lilla Biankától.

– Nagy Sándor az “Új és megújuló ifjúsági szervezetek 2016-ban” című tanulmányáért 200 ezer forintot kapott tavaly.

– Lizik Zoltán idén készített egy hatástanulmányt a kecskeméti kisvasút újraindításáról 350 ezer forintért, és írt egy “A kisvasutak jelene és jövője” című tanulmányt további 350 ezer forintért.

Az Országgyűlés Hivatala valamennyi kért tanulmányt határidőben és teljes terjedelemben megküldte az Átlátszónak.

Földi László fegyveres önvédelemre buzdít, és kaszárnyákat törne fel

Földi László 350 ezer forintért írt tanulmánya 15 oldal (az üres részeket kivéve csak 12-13), vagyis oldalanként 23.333 forintba került. A szerző a tőle megszokott módon arról értekezik benne, hogy Európában háború van, aminek célja a fennálló társadalmi rend megdöntése.

Földi László dolgozata teljes terjedelmében itt olvasható (PDF).

 

 

Földi szerint az iszlám terroristák, a menekültekben olcsó munkaerőt látó gazdasági érdekcsoportok, “az idegen titkosszolgálatok által pénzelt civilszervezetek”, és a “befolyásra törekvő médiaguruk” egyaránt részt vesznek a kontinens romba döntésében. Földi szerint Európa hadszíntérré vált, mindenhol kiszámíthatatlanság van, “a bürokrácia és a rendvédelem szétzilálva”, és az Unió országai egymás ellen fordulnak.

“Mindeközben az ellenség a bástyákon belül van, nála van a fehér bábu, és nem szabályosan lép. Remekül használja és tematizálja a médiát, és ezzel rettegésben tartja az embereket.”

Földi hosszan értekezik arról, hogy mi a terrorista és terrorizmus fogalma, majd eljut odáig, hogy az iszlám terroristák muszlim katonák, akik azért támadják Európát, mert élettérre van szükségük, és a migrációs hullám is terrortámadás, mert destabilizálja az Uniót.

“Megosztották a társadalmat, és esélyt adtak arra, hogy a politikai szélsőségek megszilárdítsák népszerűségüket a választók körében.”

A Fidesz-kedvenc biztonságpolitikai szakértője azon kesereg, hogy Európa meghatározó politikusai tehetetlenkednek, bezzeg 1956-ban a magyarokat milyen precízen ellenőrizték az osztrák menekülttáborokban. Földi szerint a most zajló közdelemben egyaránt részt vesznek a civilek és a katonák, a harcot finanszírozók, és a katonáknak ételt adó asszonyok is.

“A katonai cselekményeken túl megjelennek olyan eljárások és eszközök, amelyeket eddig nem tekintettünk a hadviselés módszerének. Törvényes politikai tevékenységek sora, köztük tömeglázító demagógia, utcai politizálás, zavargások támogatása.”

Földi László szerint ez az úgynevezett negyedik generációs hadviselés, amelynek kiváltó okai többek között a nemzetközi szervezetek (ENSZ, EU, NATO stb.) rossz döntései, valamint a nemzeti értékekhez nem kötődő nemzetközi szervezetek (médiabirodalmak, multicégek, vallási mozgalmak, embercsempész- és kábítószerhálózatok, terrorszervezetek) megjelenése, továbbá a fennálló renddel és törvényekkel szembeszállni kész, akár kormányok megdöntésére is szövetkező NGO-k tevékenysége.

Földi az utolsó oldalakon arról elmélkedik, hogy ha Európa nem védi meg a határait fegyverrel, akkor “vagy elmenekülünk mi őslakosok, vagy elfogadjuk, hogy a saria törvényei szerint kell élnünk a saját hazánkban”, és csak titokban gyakorolhatjuk keresztény/zsidó vallásunkat.

“Vagy munkálni kezd bennünk az életösztön. Elzavarjuk azon kollaboránssá vált politikusokat, akik az inváziót támogatják. Katonáink betöltik fegyvereiket, és önvédelmünk érdekében, és a demokrácia törvényei szerint indokolt helyzetben, használják is azokat. Mi pedig nem lévén más esélyünk, kifosztjuk a kaszárnyák M-zárolt készleteit, hogy megvédjük házainkat, városainkat, országainkat.”

 

Keleti nyitás, kisvasutak, civil szervezetek

Földi dolgozata után könnyed olvasmány Bartha Lilla Bianka (tartalomjegyzékkel és üres lapokkal együtt) 38 oldalas esszéje (PDF), ami azt foglalja össze, hogy a Keleti Nyitás politikája miképpen jelent meg 2014-16 között az Országgyűlésben és a Lezsák Sándor által igazgatott Lakitelki Népfőiskolán.

Ez a dolgozat tulajdonképpen egy promóanyag Lezsákról és a népfőiskolájáról: az első két oldalon egy rövid összefoglaló van az Országgyűlés és Lezsák Sándor eddigi munkásságáról, utána 20 oldalon keresztül részletesen felsorolja a szerző, hogy a Keleti Nyitással kapcsolatban milyen programok (előadások, versenyek, táborok, kollégium, tanfolyam) voltak a Lakitelki Népfőiskolán, majd 8 oldalon át részletezi Lezsák kapcsolódó tevékenységét (előadások, írások, találkozók, szereplések ), végül közel két oldalon a Kurultájról olvashatunk.

Szintén nem különösebben izgalmas olvasmány oldalanként 11.111 forintért Nagy Sándor munkája (PDF), ami elvileg a civil szervezetek 2016-os tevékenységéről szól. Valójában azonban ez csak az utolsó két oldalon téma, az előzőeken főként történelmi és külföldi példákról írt a szerző.

Lizik Zoltán az egyik, 10 oldalas tanulmányában (PDF) oldalanként 35.000 forintért a kecskeméti kisvasút újraindításáról és fejlesztési lehetőségeiről írt. Eszerint az összesen 106 kilométeres vonalból elsőként a 31 kilométeres Kecskemét-Bugac szakaszt lehetne beüzemelni, évi 104 napra.

Lizik szerint ezalatt 15.600 fő utazna a kisvasúton (napi 150 utas), és 2.000 forintos jegyárral számolva az utasok 31,2 millió bevételt hoznának, és bár az üzemeltetés költsége évi 50 millió forint lenne, a hiányzó összeget különvonatokkal (Valentin-nap, Mikulás, esküvők, betlehemes vonat stb.) és hirdetésekkel lehetne összeszedni.

Lizik tanulmánya szerint a vonalat a Nemzeti Közlekedési Hatósággal már tavaly bejáró Locomotiv Logistics Kft. üzemeltetné a kecskeméti kisvasutat “a maga hasznára vagy kárára”.

Lizik Zoltán a másik, 56 oldalas tanulmányában (PDF) oldalanként 6.250 forintért összefoglalta a balatonfenyvesi, börzsönyi, nyírvidéki kisvasutak helyzetét és fejlesztési lehetőségeit, majd az utolsó 10 oldalon ismét a kecskeméti kisvonat újraindításáról írt.

Kapcsolódó cikkeink Földi Lászlóról

“Bírósági eljárás nélkül, szabadon likvidálható háborús bűnösök” – Földi László a Helsinki Bizottságról

Havi 700 ezer forintot keres a fakocka-konteó kiagyalója főtanácsadóként Tarlósnál

Simlis ügyek hosszú sora szegélyezi a Merkel távozását szorgalmazó egykori hírszerző pályafutását

Erdélyi Katalin

 

tetszett_a_cikk3

 

Share on Facebook515Share on Google+0Tweet about this on Twitter0Share on Tumblr0
  • Anna Kisfaludiné Baán

    és igaza is van

  • Hobbit

    Földi is elborult

  • József Kovács

    Nagyon helyes,fegyvereket a kaszárnyákból,és leszámolni ezzel a tetves fideszes bandával.

  • Mogyorósi István

    Mondta mindezt egy III/I-s hírszerzőtiszthez méltóan. Vajon kit szolgál?

    • Hobbit

      mindig a hatalmon levőket

      • Mogyorósi István

        Szerintem is.

    • roccobaba

      Téged. Csak nem érted.

      • Mogyorósi István

        Ja! Ezért esküsznek fel az éppen regnáló kormányra. 😀

        • roccobaba

          Istenem! Kikkel vagyok ma körülvéve?!
          Nem az Akotmányra esküsznek,te? Voltál katona?

          • Mogyorósi István

            Öreg csont lehetsz, ha csak a szocializmusban felmondatott eskü szövegére emlékszel. Legyen az internet a barátod, és tudd meg, alkotmányra már senki nem esküszi, sőt fogadalmat sem tesz.
            Törvények betartására esküszik, amit a fidesz bizonyítása alapján, már nem a parlamenti pártok, hanem egyetlen párt hoz.
            Ergo…
            Na kikkel vagy körülvéve?
            Istent pedig hiába szádra ne vedd! 😉

          • roccobaba

            Nem emlékszem az eskü szövegére. Mert,
            Öregcsont vagyok valóban.
            Nem vagyok, nem voltam párttag.
            Jó katona voltam, híradó őrmester, sorkatona.
            Kalap sz🙊rt ér az az eskü, ami a törvények betartásáról szól. Mármint a mai világban.
            Mert semmit sem szegnek meg egyre többen, egyre nagyobb mértékben, mint a törvényeket, nap, mint nap.
            Ezért nemhiába vettem Istent a számra.
            Kikkek vagyok körbevéve? Hallhatod,l áthatod.
            Üdvözöllek köreimben.

          • Mogyorósi István

            😀

  • Edward Meechum

    mi ez az átláccó és mióta tényező?
    1általán mi láccik át?

  • Istvan Gönczi Nagy

    Földi sokat ivott a NYIRFA kérgéböl fött kotyvalékból-ez a zagyvaság a végeredmény.

    • roccobaba

      Te, meg nem voltál katona kiskomám. Reméld, hogy nem is leszel.

      • Istvan Gönczi Nagy

        Buta “nagykomám” bizony voltam 48 évig,ezért bizton állíthatom,hogy földi(a kollégái
        szerint is) nem merőleges az érintőre.Piciny matek kell a megértéshez.

        • roccobaba

          48 évig biztosan nem. Sehogy sem jön ki. Hacsak nem kárókatona. Ehhez kell a matek, nem Földihez. Gondolom, hetente egyeztetsz velük. Mármint, a kollégáival.

          • kajla

            térj már meg a vezéred ánuszához

          • roccobaba

            Előbb lesz a te vezéred, mint az enyém. Tudod, miért?
            Mert kajla vagy. Nagyon kajla.

          • kajla

            vagy nem, de az biztos

          • Istvan Gönczi Nagy

            A 48-at valóban tévesen írtam,de arccal vállaltam te sötétben bujkáló arctalan kommentelő.

  • roccobaba

    Földi a képzett szakember szemével olyasmiket is meglát, ami hétköznapi eszmejárású embernek sosem jutna az eszébe.
    De talán az ,,M” kêszletek
    ,, kifosztása” helyett célszerűbb lenne azoknak időbeni ,, kiosztása”.

  • Alfagyík

    egyszerű háborús uszító ez a földi balfasz

  • furfi

    Lezsák Sanyi bácsi, egy idióta, jellemtelen, szánalmas , degenerált, barom, és mint az ilyen egyenes jellemű genyókra jellemző, ő is forgatta rendesen a köpönyegét…..egy halom pénzt kiad ilyen silány tanulmányokért, ahelyett, hogy vidáman tapsikolva szaladgálna a 424-es előtt…

  • Péter Walter

    Ma 14 órakor jöttem a Budakeszi úton, az Irén utcából kb. 100 autó akart behajtani a főútra. A kémeknél pénteken 2-kor van vége a munkaidőnek ?

  • IMOPB

    Földi ‘Nemezetek’ László