Megtörni a csöndet: újabb áldozat vall az uszodai erőszakról

uszodaieroszak

 

Pedofília, molesztálás, erőszak és lelki terror is megjelenik abban az évtizedekkel ezelőtti uszodai történetben, amelyet egy harmincas évei végén járó nő osztott meg velünk. Kilencéves volt, amikor a szakmájában nagyra tartott, már akkor is idős, azóta meghalt úszóedzőhöz került. A Kiss-ügy „kezelése” sarkallta arra, hogy beszéljen; azt reméli, az ilyen történetek megvallása visszatartó erővel hathat a potenciális elkövetőkre.

 

Az év eddig legnagyobb port kavart közéleti botránya, az előbb szőnyeg alá söpörni próbált, majd sokakat magával sodró Kiss-ügy ismét ráirányította a figyelmet a versenysport világában rendre felbukkanó erőszakos esetekre. A bő ötven évvel ezelőtti ügy részleteinek boncolgatása közepette többször elhangzott: jó lenne, ha megbirkózva a trauma következményeivel, az áldozatok közül minél többen mondanák el a velük megtörténteket.

Abban biztosak lehetünk, hogy ezekben az ügyekben nagyon magas a látencia, hogy az ismertnél sokkal nagyobb számban élnek köztünk a mai napig ezzel a teherrel egykori gyerek- és kamaszsportolók.

Kilépni a hallgatásból

Kiss Lászlóék halottnak hitt-blöffölt áldozata, Takáts Zsuzsa hosszú hallgatás után állt elő a maga történetével, ami aztán döntő fordulatot hozott a volt úszószövetségi kapitány ügyében, és vezetett a beismeréshez.

Még januárban, az úszókapitány botrányának kirobbanása előtt, közvetítő útján megkeresett minket egy, szintén a félmúltban történt uszodai erőszak áldozata. A harmincas évei végén járó nő Kissék botrányának kirobbanásáig hezitált, hogy elmondja-e történetét. A Kiss-ügy úszószövetségi „kezelése”, a felelősséget elkenő vagy egyenesen áldozathibáztató nyilatkozatok azonban arra sarkallták, hogy beszéljen az elszenvedett erőszakról.

A párhuzamok, a közös pontok a két ügy között azonban nagyjából eddig tartanak. Történetünk főszereplője ugyanis gyerekként, kilenc évesen szenvedte el az erőszakot. Rendőrségi feljelentés nem történt, így bírósági eljárás sem indulhatott az eset után – a történetet ezért anonimizálva közöljük. Az áldozatot Juditnak hívjuk, míg az elkövetőt, az azóta elhunyt, a történet idején is már nyugdíjas korú, ismert úszóedzőt egyszerűen Edzőnek neveztük el.

Az abúzus elszenvedője, Judit, nem mutatja jelét több lelki sérülésnek, mint az az átlagos felnőtt, aki nem élt át gyerekként ehhez foghatóakat.

„Azt hiszem, hogy nagyon fiatalon történt velem ez az eset. Ha tizenkét-tizenhárom évesen élem át mindezt, akkor nem lesz belőlem egészséges felnőtt.”

Higgadtan, de mégsem szenvtelenül beszélt a három évtizeddel ezelőtt vele történtekről. Úgy, mint aki megélte, átélte az elmondottakat, és később sem nyomta el magában az események emlékét. Mindez nem jelenti azt, hogy felmentené az erőszaktevőt, mert megbocsájtani nem tudott neki.

Nyílt színen

Amikor három évtizeddel ezelőtt először elment a margitszigeti uszodába, Judit nem akart úszóbajnok lenni – egészségi okokból választották neki a szülei az úszást. Nyolcévesen egy kórházi fertőzés támadta meg a tüdejét. Meggyógyult, ám a tüdeje komoly károsodást szenvedett; de ez nem okozott gondot a mindennapi életben. A szülei úgy gondolták, hogy a tüdeje megerősödése miatt jó lenne sportolnia, ezért vitték el úszni. Ismeretségek révén került a Margitszigetre az elismert úszóedzőhöz, akit ebben a közegben a szakmája mestereként emlegettek.

„Reggel voltak az edzések, iskola előtt jártam az uszodába, minden hétköznap. Messze laktunk a Sportuszodától, így anyukám vitt ki. Hajnalban indultunk, úszás, majd utána be kellett érni az iskolába is. Az edzések alatt anyám ott ült a medence szélén, gyakorlatilag a szeme előtt történt velem meg mindez. Mégsem tudom őt hibáztatni, egy pillanatig sem.”

A gyerekek a hajnali órákban a langyos-hideg medencében rótták a hosszokat. Akik fáztak, átmehettek a gyermekmedencébe. Csak egyedül Juditot küldte át Edző a műugrók távolabb fekvő medencéjébe, és vele ment ő is.

„Úgy éreztem, hogy kiválasztott az elején, külön figyelt rám. Akkor nyilván nem gondolhattam, de utólag visszagondolva nagyon rutinosan csinált mindent: röviddel azután, hogy elkezdtem nála úszni, elkezdett fogdosni. Molesztált.”

Mindez nem egy eldugott pincében vagy egy szolgálati lakásban történt, hanem a másik medence mellett, a szülők közvetlen közelében. Judit ezekből a részletekből szűrte le utólag azt, hogy mindez egy bejáratott rend szerint történt.

Molesztálás és lelki terror

„Simogatott, foglalkozott velem, tapogatott mindenhol. Gyakorlatilag ott azonnal elveszítettem a szüzességem.”

Nem közeledett felé minden edzésen, azonban rendszeressé vált az abúzus. Edző a folyamatos testi molesztálás mellett legalább akkora gondot fordított arra, hogy Juditban súlyos mentális függőség alakuljon ki. Elhitette vele, hogy rossz lenne, ha a szülei megtudnák, mit csinál vele ott a medencében.

„Azt mondta, hogy ha elmesélném a szüleimnek, ami történt, akkor a szüleim megutálnának. Megutálnának, és ezért elveszíteném őket, állami gondozásba kerülnék. Ettől érthetően nagyon megijedtem, ezt elképzelni sem tudtam.”

Judit egyszerre lett bántalmazott és kivételezett az úszócsoporton belül. Neki többet engedett meg Edző, érezhetően külön bánásmódban részesült.  És az is egyértelmű volt, ő Edzőhöz tartozik, vele soha nem foglalkozhatott az uszoda akkori masszőrje, a hírhedt Kicsi bácsi. (Arról a Bacsa Istvánról szó, akit a szintén úszó Szepesi Nikolett vádolt meg molesztálással 2013-ban megjelent könyvében – néven nem nevezve, de Bacsa önmagát azonosította később. A rendőrség elévülésre hivatkozva megszüntette az eljárást az idős masszőr ellen, akire rávallott saját unokahúga is.)

Judit nem tudott konkrétumokat mondani Bacsa ténykedéséről, de számára egyértelműnek tűnik, Edző „saját prédájaként” kezelte tanítványát.

„Látod, mennyire szeretlek”

Edző Judithoz fűződő furcsa, természetellenesen szoros viszonya olykor egészen abszurd helyzetekhez vezetett. Egyszer például Edző szovjetunióbeli útjáról egy ruhát hozott a kislánynak.

„Akkor fel kellett mennem hozzá a lakására. Amikor odaadta azt a ruhát, azt mondta, >>látod, mennyire szeretlek<<. Ott voltam egyedül, anyám nélkül. Arra emlékszem, hogy egy nő állandóan bejött a szobába, majd kimentek a konyhába és nagyon veszekedtek. Szerintem ezért nem csinált velem semmit, de később nem úszhattam meg.”

A szexuális molesztálás, az érzelmi zsarolás egyre inkább szorongóvá tette Juditot, aki mind inkább magába fordult. A hosszú hajú, copfos, mosolygós kislány alig fél év alatt mogorva lett, és fiús külsőt vett fel.

„Nem fogtam fel, hogy valójában mi történik velem. Ez volt az adottság, a valóság. Nem jutott eszembe abbahagyni az úszást, mert a szüleimen azt láttam, örülnek, elégedettek, hogy ezt csinálom. Mindig is szófogadó gyerek voltam – meg akartam felelni nekik.”

Idővel változni kezdett Edzőhöz fűződő viszonya is: ha nem is lázadt, de egyre többet engedett meg magának vele szemben. Edző érezhette, hogy a kilencéves kislány kezd kicsúszni a kezei közül, vagy talán benne változott meg valami, de a furcsa kapcsolatban végzetes fordulat következett.

Félholtan a szigeti bokrok alatt

„Ekkor már tavasz volt, ebben az időben már egyedül jártam az uszodába. Elindultam edzés után az iskolába a kihalt Margitszigeten. Utánam jött, és ettől nagyon meglepődtem, megijedtem. Az látszott rajta, hogy megőrült, a földre vitt, és ütött, fojtogatott. Miközben fojtogatott, dobált, azt mondta nekem, ő >>nem tehet róla<<, én viselkedtem vele kihívóan.

Ezután megerőszakolt. Ami akkor történt, már nem egy előre kigondolt, rutinosnak tűnő cselekedet volt, hanem őrületnek tűnt. Vannak a szigeten azok a nagy, szétterülő bokrok, amikor elszaladt, ott hagyott az egyik alatt félholtan.”

Judit csak arra emlékszik pontosan, hogy megszólítják, erre összeszedte magát, és sebesülten, szakadt ruhában hazavillamosozott a városon keresztül. Szülei otthon voltak, és azonnal kórházba vitték. Kézenfekvő volt, hogy a Sportkórházba kerüljön, de utólag úgy látja, ebben benne volt Edző keze is. Ahogy az sem lehetett véletlen, hogy rendőrségi feljelentés sem lett az ügyből, elsősorban azért, mert szülei kifejezetten a rendszer ellenségeinek számítottak.

A tragikusan végződött támadás után Judit nemcsak az úszással hagyott fel, de évekig a Margitsziget közelébe sem merészkedett.

„Egyszer viszont az unokatesóimmal elmentünk valamiért az uszodába. Viszolyogtam a helyzettől, és akkor ott megláttam Edzőt, aki egy feltűnően szép kislányt kísért éppen az öltözők felé.”

Visszatartó erő lehet

Judit meggyőződése, hogy ami vele történt, nem lehetett egyszeri eset, csak másoknál talán nem volt ilyen durván erőszakos a végkifejlet. Edző ugyanis nagyon büszke volt arra, hogy pályafutása során több ezer gyerek fordult meg a keze alatt.

„Szinte biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az egyetlen.”

Az elmondottak alapján nem lehet nem arra gondolni, hogy a margitszigeti uszoda, ahol Kiss és társai hosszú időn át büntetlenül „vadászhattak”, ahol a tanítványát abuzáló Edző valamiért nem engedte Juditot Kicsi bácsihoz masszíroztatni, gócpontja volt az ilyen típusú bűncselekményeknek.

Amilyen csekély a valószínűsége annak, hogy Judit volt Edző egyetlen áldozata, ugyanolyan kevéssé valószínű, hogy mindez éveken, évtizedeken át az akkori sportvezetők tudta nélkül folyhatott. Persze, amíg a konkrét ügyekről is szinte lehetetlenül nehéz beszélni, a közvetett felelősök szerepét sem firtatja senki.

A felnövekvő Judit nem esett egyik neurózisból a másikba, azonban nyomtalanul sem múlt el a gyermekkori trauma. A biztonságot kereste, és gyorsan megtalálta azt a férfit, akivel családot alapított.

„Azt hiszem, az volt a fontos, hogy ne akarjon senki dominálni, nem akartam egy olyan férfit, aki rám erőltetné az akaratát. Konfliktusok nélküli biztonságra vágytam.”

Azzal, hogy elmondta a történetét, úgy érzi, egyfajta társadalmi felelősséget vállalt fel. Nincs semmilyen más motivációja, nem a személye a fontos az elmondottakban. Meggyőződése, hogy ha többen is beszélnek az őket ért erőszakról, az visszatartó erővel hathat az esetleges elkövetőkre. Ha bebizonyosodik, hogy egy sikeres karrier után is bele lehet bukni egy ilyen tettbe, zárójelbe lehet tenni olimpiai aranyakat, talán kevesebb lesz a hasonló történet.

A Kiss-ügy és Judit története is azt mutatja, hogy a versenysport világában számos hasonló történet maradt kibeszéletlen. A magunk részéről azzal tudunk hozzájárulni a csend megtöréséhez, hogy garantáljuk a nyilvánosságot nem vállaló megszólalók anonimitását.

Csepregi Botond

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.